Syssomonas multiformis
A Syssomonas multiformis az egysejtű ostoros Syssomonas egyetlen ismert faja. A Pluriformea tagja az állatokat és legközelebbi rokonaikat tartalmazó Holozoán belül. Édesvízben él, életciklusa összetett, egysejtű amőboid és ostoros fázisból és többsejtű csoportokból áll környezettől és állapottól függően. 18S rRNS alapján fedezték fel 2017-ben Vietnámban.[1] Típustörzse a Colp-12, mely a Tengeri Gerinctelenek Gyűjteményében MI-PR205-ként szerepel, és hapantotípus.[1]
 | ||||||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
| ||||||||||||||
| Rendszertani besorolás | ||||||||||||||
| ||||||||||||||
| Tudományos név | ||||||||||||||
| Syssomonas multiformis Hehenberger et al. 2017[1] | ||||||||||||||
| Hivatkozások | ||||||||||||||
 A Wikimédia Commons tartalmaz Syssomonas multiformis témájú kategóriát. |
Morfológia
szerkesztésCsupasz, vagyis héj vagy pikkelyek nélküli, azonban plazmalemmával körülvett egysejtű.[1][2] Felvehet tisztán ostoros, ostoros amőba és tisztán amőboid alakot is.[1] Sima ostora középen oldalt indul, visszafordul, és rövid akronémával ér véget.[1]
Életciklus
szerkesztésÖsszetett életciklusa során számos különböző formát felvehet. Lehetnek 7–14 μm átmérőjű kerek ostoros sejtek egy hátulsó ostorral, ostoros amőbák (vagyis ostorral és állábbal rendelkező sejtek), ostor nélküli amőboid sejtek és gömbölyű ciszták. Többsejtű csoportokat is alkothatnak.[1][2]
Egysejtű állapotok: ostoros, amőboid és ciszta
szerkesztés Életciklusában leggyakoribb úszó ostoros állapotában az Opisthokonta egy tipikus sejtjéhez, például az állatok hímivarsejtjéhez vagy a Chytridiomycota zoospóráihoz hasonlít. Egy sima ostor van, mely középről indul, visszafordul, és úszáskor hátrafelé irányul. Úszáskor az ostor sebessége miatt úgy tűnhet, mintha két ostora lenne. Az úszó sejtek forogna, és hirtelen megállhatnak és irányt válthatnak. A sejtek időszakosan szubsztráthoz rögzülhetnek a sejttest elülső részével, és vízmozgást okozhatnak a gyors ostorveréssel a galléros ostorosokhoz és a szivacsok choanocitáihoz hasonlóan. A lebegő sejtek lefelé mozogva ostoros amőbákká alakulhatnak széles lobo- és vékony, rövid filopódiumokkal és ostoruk lassulásával. Ezek a szubsztráton elülső lobopódiumaikkal mozoghatnak.[2]
Az ostoros amőba háromféleképp vesztheti el ostorát: hirtelen leválással és egyenes vagy sejt alá csavart spirális állapotban való visszahúzással. Ezzel vékony rövid filopódiumokat képző, néha két kontraktilis vakuólummal rendelkező amőboid állapottá alakul. E két állapot ostorossá alakulhat.[2]
Az amőboid állapot visszahúzhatja filopódiumait kerek cisztává válva, ahol az állatok embrionális barázdálódásához hasonló gyors palintómiás (növekedésmentes) osztódás[3] történhet 2, 4, 8 vagy 16 ostoros sejtet adva, melyek a cisztán belülről szabadulnak ki.[2]
Aggregált többsejtű állapotok
szerkesztés
A Syssomonas-sejtek részben egyesülhetnek, általában alaktalan és a víz alján megfigyelt 3–10 sejtes időleges aggregátumokat alkotva. Ezenkívül csak ostoros sejtekből is aggregátumot képezhet kifelé mutató ostorokkal a galléros ostorosok rozettaszerű kolóniáihoz hasonlóan. Ezek könnyen felbomolhatnak, sejtmembránjaik nem egyesültek.[2]
Szilárd kultúrákban a sejtek teljesen egyesülhetnek a Petri-csésze alján szincitiumszerű vagy pszeudoplazmódiumos szerkezetbe, ahol a sejtmagok nem egyesülnek. Ezekből az utódsejtek csíráznak. Ezt más eukariótákban nem figyelték meg, bár a szincitiumképződés ismert más csoportokban (például Dictyostelida (Eumycetozoa), Copromyxa (Tubulinea),[4] Acrasidae,[5] Sorogena (Alveolata),[6] Sorodiplophrys (Stramenopila), Guttulinopsis (Rhizaria)[7] és Fonticula alba (Opisthokonta)).[8] Az amőboid filopódiumos állapotból aggregált állapotba való átmenet ismert a Holozoa kládon belül a Capsaspora owczarzakiban is, a szincitiumképződés pedig állatokban is előfordul: az üvegszivacsok citoplazmája, a laposférgek tegumentuma és az emlősök vázizmai és placentája is ilyenek.[2]
A Syssomonas-sejtegyesülés – feltehetően kémiai úton – vonzza a közeli aktívan úszó, az aggregátumhoz csatlakozni próbáló közeli sejteket. Feltehetően csak így nőnek ezek, osztódással nem.[2]
Ökológia
szerkesztésA Syssomonas multiformist vietnámi édesvizű tóból izolálták. 5–36 °C közti hőmérsékleten és 6–11 közti pH-n él. Más hasonló méretű heterotróf sárgamoszatokat és Bodonida-fajokat eszik, például Parabodo caudatust és Spumella-fajokat.[2] Baktériumokat és kis melléktermékeket is ehet a galléros ostorosokhoz hasonlóan.[1]
Számos más eukariótától eltérően nem használnak extruszómákat, ehelyett a zsákmánysejthez rögzülve citoplazmájukat szívják ki a sejtmembrán megevése nélkül. Jobban tudnak inaktív, lassú vagy elhalt sejteket vagy cisztákat enni. Ha egy sejt a zsákmányhoz tapad, feltehetően kémiai úton továbbiakat is vonz a zsákmány, és megpróbálnak hozzátapadni. Több más sejtet is feltehetően kémiai úton vonzani kezd ekkor a zsákmánysejt, ezek is megpróbálnak csatlakozni. Együtt több sejt közösen is ki tudja szívni azonos zsákmány citoplazmáját.[2]
A baktériumcsoportokat rövid állábakkal eszik. Ezután nagy emésztő űröcskét képeznek hátulsó végükön. A baktériumok nem elegendők túlélésükhöz, eukarióta zsákmány nélkül elhalnak vagy cisztát képeznek.[2]
Evolúció
szerkesztésA Holozoa részeként a Syssomonas az állatokkal közeli rokon egysejtűek egyike, így az állati többsejtűség kutatásában fontos alany. Az első e nemzetséget tartalmazó filogenomikai elemzések szerint a Corallochytrium testvérkládja, melyek együtt a Pluriformea kládot, a Filozoa testvértaxonját alkotják.[1] Egy másik hipotézis szerint a Pluridormea az Ichthyosporea testvértaxonja a Teretosporea taxonban.[2] Az alábbi kladogram a Syssomonas helyzetét az első hipotézis szerint ábrázolja:
| Opisthokonta |
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
A Teretosporea-hipotézist egymásolatos fehérjedomén-elemzések szinte teljesen alátámasztották,[2] azonban a Syssomonas bevezetése jelentősen csökkentette ezt.[1]
Genetika
szerkesztésKadherinjei nincsenek, C-típusú lektinjei vannak, szemben a Pigoraptorral, ahol kadherin van, C-típusú lektin nincs. A C-típusú lektinek az állatokban többek közt a sejtkommunikációban, az immunválaszban és az apoptózisban fontosak.[2] 2017-ben a Syssomonas nemzetség felhasználásával mutatták ki Hehenberger et al., hogy az állatok ősében kétkomponensű jelzőrendszer volt, C-típusú lektinekkel és kadherinekkel.[1]
GH99 fehérjéjében DYGE motívum található.[9]
18S rRNS-e MF190551 számon érhető el a GenBankben.[1]
Megjegyzések
szerkesztésHivatkozások
szerkesztés- ↑ a b c d e f g h i j k l Hehenberger E, Tikhonenkov DV, Kolisko M, del Campo J, Esaulov AS, Mylnikov AP, Keeling PJ (2017. december 8.). „Novel Predators Reshape Holozoan Phylogeny and Reveal the Presence of a Two-Component Signaling System in the Ancestor of Animals”. Current Biology 27 (13), 2043–2050.e6. o. DOI:10.1016/j.cub.2017.06.006. PMID 28648822.
- ↑ a b c d e f g h i j k l m n Tikhonenkov DV, Hehenberger E, Esaulov AS, Belyakova OI, Mazei YA, Mylnikov AP, Keeling PJ (2020. december 8.). „Insights into the origin of metazoan multicellularity from predatory unicellular relatives of animals”. BMC Biology 18 (1). DOI:10.1186/s12915-020-0762-1. PMID 32272915. PMC 7147346.
- ↑ Chen L, Xiao S, Pang K, Zhou C, Yuan X (2014. szeptember 1.). „Cell differentiation and germ–soma separation in Ediacaran animal embryo-like fossils”. Nature 516 (7530), 238–241. o. DOI:10.1038/nature13766. PMID 25252979.
- ↑ Brown MW, Silberman JD, Spiegel FW (2011. április 1.). „"Slime molds" among the Tubulinea (Amoebozoa): molecular systematics and taxonomy of Copromyxa”. Protist 162 (2), 277–287. o. DOI:10.1016/j.protis.2010.09.003. PMID 21112814.
- ↑ Brown MW, Silberman JD, Spiegel FW (2012. május 1.). „A contemporary evaluation of the acrasids (Acrasidae, Heterolobosea, Excavata)”. European Journal of Protistology 48 (2), 103–123. o. DOI:10.1016/j.ejop.2011.10.001. PMID 22154141.
- ↑ Lasek-Nesselquist E, Katz LA (2001. szeptember–október). „Phylogenetic position of Sorogena stoianovitchae and relationships within the class Colpodea (Ciliophora) based on SSU rDNA sequences”. Journal of Eukaryotic Microbiology 48 (5), 604–607. o. DOI:10.1111/j.1550-7408.2001.tb00197.x. PMID 11596926.
- ↑ Brown MW, Kolisko M, Silberman JD, Roger AJ (2012. december 8.). „Aggregative Multicellularity Evolved Independently in the Eukaryotic Supergroup Rhizaria”. Current Biology 22 (12), 1123–1127. o. DOI:10.1016/j.cub.2012.04.021. PMID 22608512.
- ↑ Schaap P, Winckler T, Nelson M, Alvarez-Curto E, Elgie B, Hagiwara H, etal. (2006. október 1.). „Molecular phylogeny and evolution of morphology in the social amoebas”. Science 314 (5799), 661–663. o. DOI:10.1126/science.1130670. PMID 17068267. PMC 2173941.
- ↑ Sobala ŁF (2023. október 29.). „Evolution and phylogenetic distribution of endo-α-mannosidase”. Glycobiology 33 (9), 687–699. o. DOI:10.1093/glycob/cwad041. PMID 37202179. PMC 11025385.
Fordítás
szerkesztésEz a szócikk részben vagy egészben a Syssomonas című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
