Széll Lajos (önéletíró)

jogász, politikus

Széll Lajos (Arad, 1882. március 13.Arad, 1960. február 6.) aradi magyar jogász, politikus, önéletrajzíró.

Széll Lajos
Született1882. március 13.
Arad
Elhunyt1960. február 6. (77 évesen)
Arad
Foglalkozásajogász,
politikus,
önéletrajzíró
SablonWikidataSegítség

Életútja, munkássága szerkesztés

Középiskolai tanulmányait Szolnokon, Budapesten és Aradon végezte. A budapesti és kolozsvári egyetemen folytatott jogi tanulmányokat, jog- és államtudományi doktorátust szerzett, és bírói vizsgát is tett. Mint joghallgató munkatársa volt az Egyetemi Lapoknak, elnöke a BEAC sportegyesületnek. 1904-ben joggyakornokként kezdte pályafutását, 1911-től bíró. Az impériumváltozást követően Kolozsváron a román egyetemen is ügyvédi oklevelet szerzett, 1925-től szülővárosában ügyvédi irodát nyitott.

Társelnöke volt az aradi Kölcsey Egyesületnek, alelnöke az OMP aradi tagozatának, tagja Arad városi tanácsának, elnöke az AAC sportegyesületnek. Egy évtizeden keresztül a belvárosi római katolikus egyház tanácselnöke. 1944-ben a román hatóságok a dél-erdélyi magyar vezetőkkel együtt őt is internálták.

Hátrahagyott, aradi kordokumentumnak számító emlékirata: Aradon éltem. Önéletírás (Pávai Gyula gondozásában. Arad, 2000. Fecskés könyvek).

Források szerkesztés