Szaga van

Edda Művek-album

A Szaga van (eredeti munkacímén "Térdre a nép előtt") az Edda Művek együttes nyolcadik albuma, amely 1989-ben jelent meg. Digitálisan feljavított CD-kiadása 2001-ben került kiadásra, eredetileg kizárólag bakelitlemezen és kazettán volt elérhető.

Edda Művek
Szaga van
LP, kazetta, CD, digitális letöltés, streaming
Megjelent 1989. május
Stílus Rock
Nyelv magyar
Hossz 39:39
Kiadó Favorit
Hungaroton
Edda Művek-kronológia
Pataky–Slamovits (1988)Szaga van (1989)Győzni fogunk (1990)
SablonWikidataSegítség

Áttekintés szerkesztés

Ez az album a rendszerváltás hangulatában készült, jóval szókimondóbb szövegekkel. Az album borítóján egy mérges, kopasz fejű Pataky grafikája látható, aki egy Magyarország sziluettjével díszített konzervet készül megenni villával. A fekete háttér, a Pataky által viselt piros ruha, és a sárga asztal pedig a német zászló színeit adják ki. A borító Deák Tamás munkája. Ugyan 1989-ben már szabadabb volt a légkör, az állambiztonság is felfigyelt erre, ugyanis az Állambiztonsági Szolgálatok Történelmi Levéltárában fellelt irat alapján rögzítették, hogy a "Még kér a nép" (sic) című lemez tervezett borítóján Pataky Attila térdel egy nyitott konzervdoboz előtt, melyből az MSZMP volt elnöke, Kádár János néz ki. Miután a lemez kiadásával szinte egy időben elhunyt Kádár János, okafogyottá és kegyeletsértővé vált volna a lemezborító, így azt átalakították, és a lemez címét is átírták. A nyitószám, a Mi vagyunk a rock érthető az egész magyarságra, nemcsak a rockrajongókra, hogy a derekuk nem hajlik kellőképpen. Az átmeneti állapot miatt „a frász tör ki mindenkit, pedig mindent, mindent lehet”, miközben a hatalomátmentők új műsora lassan készül el, és hamis a dallama, ennek ellenére újra és újra nekifutnak – sikertelenül. A következő szám, a Tűzközelben fájdalmasan kiáltja oda a világnak, hogy „elégették belőlem mindazt, ami szép volt”, miközben mindenki fél valamitől vagy valakitől. A dal szerint az apák szenvedéseit a fiaik génjeikben hordozzák tovább, még akkor is, ha nekik már nem kell megélniük sok rosszat.

A Főnök voltál Kádár Jánosra utal, akinek lejárt az ideje, már nem ismernek rá, jelszavai elkoptak. Az indulatos „Tűnj el!” kifejezés nyomatékosítja a társadalmi felzúdulást és türelmetlenséget az ellen, aki egykoron kés volt – ez utalás 1956 eltiprására és általában véve az elnyomó rendszerre –, de mára már életlen. A címadó Szaga van! a felelősség áthárításáról, a becsületesség semmibe vételéről szól. A kisemberek keresik a tájékozódási pontokat, de becsapva érzik magukat, ezért van szaga a szabadságnak és a jövőképnek is. Az eredetileg címadó Térdre a nép előtt önmagáért beszél, a demokrácia alapvetését sulykolja. [1]Ezzel kapcsolatban Pataky azt mondta el 2019-ben, hogy itt tulajdonképpen úgy jártak el, mint a dalszövegeknél: azokba beleírtak olyan sorokat, amelyeket a cenzúra kihúzhatott, a maradékkal pedig átmehetett az üzenet, a borító és az albumcím vonatkozásában is beadtak két-három változatot, amiről tudták, hogy úgyis le fogják tiltani őket, így maradhatott az, amelyiket szerették volna. Azaz a jelentésben szereplő információ az állambiztonság megtévesztése volt, s így azt a borítót használhatták, amelyiket szerették volna.[2]

A dalok java részéről elmondható, hogy rendszerváltó hangulatú ("Mi vagyunk a rock", "Tűzközelben", "Főnök voltál", "Szaga van", "Térdre a nép előtt"), van, amelyik a vasgyári munkások érzéseit testesíti meg ("Tűzközelben"), de van köztük Pataky elhunyt apjához írt dal ("Csendes ember"), és szerelmi ballada ("Amikor még").

A kör című musical egyik pillére a lemez a tekintetben, hogy három szám szólal meg róla: a címadó dal mellett a Mi vagyunk a rock és a Tűzközelben, sőt, utóbbi nyitja a darabot.

Számok listája szerkesztés

# LP # Cím Szerző Hossz
1 A1 Mi vagyunk a rock Pataky Attila, Gömöry Zsolt 3:24
2 A2 Tűzközelben Pataky Attila, Gömöry Zsolt 4:10
3 A3 Főnök voltál Pataky Attila, Gömöry Zsolt 3:16
4 A4 Régi barátság Pataky Attila, Gömöry Zsolt 4:35
5 A5 Csendes ember Pataky Attila, Alapi István, Gömöry Zsolt 4:36
6 B1 A törvény Pataky Attila, Gömöry Zsolt 3:45
7 B2 Szaga van Pataky Attila, Gömöry Zsolt 3:53
8 B3 Szeretem a gyerekeket Pataky Attila, Gömöry Zsolt 3:46
9 B4 Térdre a Nép előtt Pataky Attila, Gömöry Zsolt 3:19
10 B5 Amikor még... Pataky Attila, Gömöry Zsolt 5:01

A "Szaga van" egyes motívumai rendkívüli egyezést mutatnak a Toto együttes "Stop Loving You" című számával.[3]

Közreműködtek szerkesztés

Források szerkesztés

  1. Elegük volt az egészből. web.archive.org, 2020. október 23. [2020. október 23-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2022. október 23.)
  2. Attila, Varga: A belügy megfúrt egy Edda-borítót (magyar nyelven). index.hu, 2019. május 15. (Hozzáférés: 2019. május 15.)
  3. Toto - Stop Loving You” (hu-HU nyelven).  

Videóklipek szerkesztés