Szahalin japán megszállása (1905)
Szahalin japán megszállása az orosz–japán háború alatt történt 1905. július 7. és július 31. között, mely a konfliktus utolsó nagyobb hadművelete volt.
| Szahalin japán megszállása | |||
| Orosz–japán háború | |||
 | |||
| Orosz lakosok Dél-Szahalinon 1920 körül. Az orosz nemzetiségűek a sziget déli felének japán megszállása után sem hagyták el a területet | |||
| Dátum | 1905. július 7. – július 31. | ||
| Helyszín | Szahalin | ||
| Casus belli | Az orosz–japán háború mihamarabbi lezárásának kikényszerítése | ||
| Eredmény | Szahalin japán megszállása | ||
| Terület- változások | Szahalin déli fele japán uralom alá kerül | ||
| Harcoló felek | |||
| |||
| Parancsnokok | |||
| |||
| Haderők | |||
| |||
| Veszteségek | |||
| |||
 A Wikimédia Commons tartalmaz Szahalin japán megszállása témájú médiaállományokat. | |||
Előzmények
szerkesztésA japán hadvezetés már a háború korai szakaszában mérlegelni kezdte Szahalin megszállását. Gaisi Nagaoka tábornok, a birodalmi haditanács tagja erősen támogatta az ötletet, de a haditengerészet vezetői megvétózták.
A csuzimai csata befejezését követően röviddel, 1905. június 7-én Theodore Roosevelt amerikai elnök találkozott Kentaró Kaneko japán diplomatával, amikor is újra felvetődött a sziget elfoglalásának ötlete. Az Egyesült Államok mindenekelőtt azt akarták, hogy Oroszország tárgyalásos úton zárja le a háborút. Szahalin elfoglalásával közvetlen orosz területek elvesztésének a veszélye állt volna fenn, amely II. Miklóst talán kényszerhelyzetbe hozná. A csuzimai vereség után Miklós aggódott akár Szahalin, akár más orosz terület ellen intézendő japán invázió miatt és hajlott a tárgyalásokra. A nagy sikereket követően Japán újból erősödtek azok a hangok, amelyek Szahalin megszállását szorgalmazták.
A japánok és oroszok 1855-ben a simodai szerződés értelmében közösen ellenőrizték a szigetet, miközben Kína lemondott minden igényéről a szigetet illetően. 1875-ben, a szentpétervári szerződés értelmében Japán az általa ellenőrzött déli felét a szigetnek átadta az Orosz Birodalomnak, cserébe a Kuril-szigetekért.
Szahalin nem tartozott a birodalom különösebben fontos területei közé. Stratégiai jelentősége nem volt, nem rendelkezett ásványkincsekkel. 1904-ben 30 ezren éltek a szigeten, zömében Oroszországból száműzött személyek, fegyencek, hivatalnokok és katonák, mellettük még néhány ezer ainu őslakos. Szahalinon ekkor elképesztő méretekben burjánzott a korrupció is.
A háború alatt 7280 fős orosz katonaság állomásozott Szahalinon. Az állomány helyi besorozott parasztokból, vadászokból és katonai szolgálatra kényszerített fegyencekből állt, akik kevés kiképzést kaptak és gyengén voltak felszerelve. A megfelelő kiképzőtisztek is csak 1905 áprilisában érkeztek meg Szahalinra. A sziget főparancsnoka Mihail Nyikolajevics Ljapunov tábornok volt, civilben ügyvéd, aki csekély hadi tapasztalattal bírt.
A japánok a Szahalin elleni támadásra a 13. birodalmi hadosztályból különítettek egy 14 ezer főnyi különítményt Kenszai Haragucsi tábornok parancsnoksága alatt, amelyet egy hajóraj vitt át a tengeren. A flottakülönítmény a következő egységekből állt: négy páncélos cirkáló Sigetó Deva altengernagy vezetésével, négy védelmi cirkáló Maszamicsi Tógó admirális vezetésével, ezeken kívül négy partvédelmi hajó, kilenc romboló és tizenkét torpedóhajó.
Az invázió
szerkesztésSzahalin partjainak védelmére nem állomásoztak orosz hajók, sőt a flotta a csuzimai vereség után nem is tudott volna sokat tenni a sziget megvédésére. A japán inváziós erők így minden gond nélkül partra tudták tenni csapataikat 1905. július 7-én Anyiva és Korszakov települések mellett az Anyiva-öbölben. Itt felszámolták egy elhelyezett aknát.
Korszakovban 2000 orosz katona állomásozott a lengyel Józef Arciszewski ezredes vezetésével. A déli katonai nyílt harcra nem vállalkozhatott létszámánál és képzettségénél fogva, ezért kisebb gerilla-hadműveletekre rendezkedett be. Ennek megfelelően a déli haderőt 5 csoportra osztották: Korszakov környékén 415 ember csoportosult Arciszewski ezredes vezetésével, 8 db 47 mm-es ágyúval és három gépágyúval. A Tunajcsa-tó körül Bronyiszlav Grotto-Szlepikovszkij 178-190 ember állt egy géppuskával. Szevasztyanovka falu környékén 157-160 katona állomásozott. A Ljutoga folyót 180-184 katona vigyázta, míg a Najbát 225 ember.
A város tizenhét órán át ellenállt a japán támadásoknak. Július 8-án a védők kiürítették Korszakovot, sőt a visszavonuláskor fel is gyújtották.
A japánok tovább nyomultak északnak és július 10-én bevették Vlagyimirovka falut. Ezzel egy időben egy újabb japán erősítések érkeztek Szahalinra, akik a Notoro-foknál szálltak partra. Arciszewski ezredes megpróbálkozott Vlagyimirovkától nyugatra a sáncok mögötti védekezéssel, ám még mielőtt kiáshatták volna az árkokat, a japán erők megkerülték őket a szárnyakon, ezért az ezredes a hegyekbe menekült. Július 16-án maradék embereivel megadta magát. Összesen 200 orosz került hadifogságba, míg japán részről 18 halott és 58 sebesült volt az addigi mérleg. A többi orosznak Borisz Sztyerligov százados vezetésével sikerült elmenekülniük a sziget északi részébe.
Romanovszkoje és Otradna környékén Vaszilij Bikov századosnak sikerült csapdába csalnia a japánokat és nagy veszteségeket okozott nekik, de a fokozódó túlerő miatt vissza kellett vonulnia Nyikolajevszkba. A harcokban 54 emberét vesztette el. A Ljutoga és Szevasztyanovka mellett állomásozó orosz erők nem voltak érintve a harcokban.
Július 24-én további japán csapatok szálltak partra Szahalin északi részén, Alekszandrovszk-Szahalinszkij közelében, ahol Ljapunov tábornok még további 5000 orosz felett parancsnokolt. A japán túlerő és a szűkös készletek miatt a védők feladták a várost és kivonultak onnét. Július 31-én Ljapunov is megadta magát.
Következmények
szerkesztésA japánok a sziget megszállásakor csak minimális veszteségeket szenvedtek. Az oroszok közül 181-en haltak meg, 3270-en fogságba estek. A kudarc oka a katonák alacsony harci moráljában és képzetlenségében keresendő.
A portsmouth-i békében Oroszországnak nem kellett a teljes szigetről lemondania, Japán csak Szahalin déli részét vette birtokba, amelyet korábban is uralt. A határt az 50. északi hosszúsági vonalon húzták meg. A japánok ezen a területen hozták létre a Karafuto prefektúrát.
Japán 1920-ban, az orosz polgárháború során megint megszállta teljes szigetet, de 1925-ben újból visszaadta az északi területeket a Szovjetuniónak.
A második világháború alatt a szovjet Vörös Hadsereg 1945 augusztusában két hétig tartó hadműveletek során foglalta el Japántól Dél-Szahalint, amelyet a háborút követően a Szovjetunió]oz csatoltak és napjainkban is Oroszország része.
Irodalom
szerkesztés- Connaughton, R. M. (1988): The War of the Rising Sun and the Tumbling Bear—A Military History of the Russo-Japanese War 1904–5. London. ISBN 0-415-00906-5
- Kowner, Rotem (2006): Historical Dictionary of the Russo-Japanese War. The Scarecrow Press. ISBN 0-8108-4927-5
- Jukes, Geoffrey (2002): The Russo-Japanese War 1904–1905. Osprey Essential Histories. ISBN 978-1-84176-446-7