Főmenü megnyitása

A szalagos szitakötő (Sympetrum pedemontanum) jellegzetes külsejű, kis tavacskák, folyók mentén élő, Közép-Európától Szibérián át, egészen Japánig előforduló szitakötőfaj.

Infobox info icon.svg
Szalagos szitakötő
Hím szalagos szitakötő
Hím szalagos szitakötő
Természetvédelmi státusz
Nem fenyegetett
Status iucn EX icon blank.svg Status iucn EW icon blank.svg Status iucn CR icon blank.svg Status iucn EN icon blank.svg Status iucn VU icon blank.svg Status iucn NT icon blank.svg Status iucn LC icon.svg
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok
Törzs: Ízeltlábúak
Osztály: Rovarok
Rend: Szitakötők
Család: Laposhasú acsafélék
Nemzetség: Sympetrum
Tudományos név
Sympetrum pedemontanum
Allioni, 1766
Hivatkozások
Wikifajok

A Wikifajok tartalmaz Szalagos szitakötő témájú rendszertani információt.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Szalagos szitakötő témájú médiaállományokat és Szalagos szitakötő témájú kategóriát.

MegjelenéseSzerkesztés

A szalagos szitakötő viszonylag kis faj, testhossza 28–35 mm, míg szárnyfesztávolsága 45–55 mm között van. Legfontosabb megkülönböztető jegye a mindkét nem szárnyai végén található széles, sötét sáv, amiről a faj a nevét is kapta. Lábai feketék. A hímek potroha piros színű, szárnyjegyük (pterostigma) rózsaszín vagy élénkpiros. A fiatal hímek szárnyjegye fehér vagy sárga. A nőstények sárgásbarnák, szárnyjegyük fehér/sárga. Lárvája 13–15 mm hosszú.

Más hazai fajjal nem téveszthető össze.

Három alfaja ismert:

  • S. pedemontanum pedemontanum Európa, Nyugat-Szibéria
  • S. pedemontanum kurentzovi Kelet-Szibéria
  • S. pedemontanum elatum Japán

ElterjedéseSzerkesztés

Közép-Európától egészen Japánig előfordul. Európában csak egy keskeny sáv mentén, a 45. és 50. szélességi fok között él, de ismertek kisebb, szigetszerű populációi Belgiumban, Közép-Spanyolországban és Kelet-Franciaországban. Luxemburgból és (feltehetően) Görögországból kipusztult. Vándorló példányait megfigyelték Dániában és Angliában is. Magyarországon a dombvidékeken, kisebb mértékben a síkságokon fordul elő.

ÉletmódjaSzerkesztés

Kisebb folyókban, patakokban, holtágakban, tavacskákban él, de előfordul bányagödrökben, öntözőcsatornákban, sőt Olaszországban rizsföldeken is. A kifejlett imágók főleg olyan vizek mellett találhatóak, amelynek partja vegetációban gazdag, de a növényzet a vízszint váltakozása, az időleges elárasztás miatt nem túl magas vagy sűrű. A vízparti erdőket és a sűrű nádasokat kerüli. A víz kémhatására nem érzékeny. A nőstény a parthoz közel rakja le petéit, amelyek télen a csökkenő vízszint miatt ki is száradhatnak. A lárvák az aljzatba fúrják magukat és éjjel aktívak, így a halaktól némileg védve vannak. A hőmérséklettől és élelemellátástól függően június-október között alakulnak át imágókká. A fiatal felnőttek elhagyják a víz környékét és nagyobb távolságokra elkóborolnak. Az ivarérett példányok visszatérnek a tavacskákhoz, kisebb folyókhoz. A párzás jellegzetes tandem formációban történik, amikor a hím potrohfüggelékeivel megragadja a nőstény fejét és szaggatottan röpködnek, majd egy levélen vagy ágon megpihenve a nőstény potrohfüggelékével kiveszi a hím potroha tövében található másodlagos ivarszervből a korábban odahelyezett spermiumcsomagot. A peterakás kb 30 perccel később kezdődik, még mindig tandem módon összekapaszkodva; ezt ismételt párzások szakíthatják meg és a nőtény gyakran már egyedül fejezi be a peték elhelyezését.

A vízszennyezés és vízszabályozás veszélyeztetheti élőhelyeit. Magyarországon nem védett.

Kapcsolódó cikkekSzerkesztés

ForrásokSzerkesztés

További információkSzerkesztés