Szarvasy Imre
Szarvasy Imre (Pest, 1872. január 5. – Balatonfüred, 1942. május 15.) vegyészmérnök, fizikokémikus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. A magyarországi elektrokémiai kutatások iskolateremtő alakja, közel négy évtizeden keresztül volt e tudományszak első egyetemi tanára Magyarországon.
| Szarvasy Imre | |
| Életrajzi adatok | |
| Született | 1872. január 5. Pest |
| Elhunyt | 1942. május 15. (70 évesen) Balatonfüred |
| Ismeretes mint | vegyészmérnök, fizikokémikus |
| Iskolái | |
| Iskolái | |
| Felsőoktatási intézmény | Királyi József Műegyetemen |
| Pályafutása | |
| Szakterület | kémia |
| Kutatási terület | fizikokémia, elektrokémia |
| Tudományos fokozat | bölcsészdoktor (1896) |
| Munkahelyek | |
| József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Budapest | ny. rk. egyetemi tanár (1902–05), ny. r. egyetemi tanár (1905–42) |
| Akadémiai tagság | levelező tag (1910), rendes tag (1922) |
Életútja szerkesztés
A budapesti Királyi József Műegyetemet vegyészmérnöki oklevéllel végezte el 1894-ben, amelyet 1896-ban a Budapesti Tudományegyetemen megszerzett bölcsészdoktori oklevéllel egészített ki. 1894-től 1897-ig a műegyetem kémiai technológiai, majd általános és elméleti kémiai tanszékén oktatott tanársegédként. 1897 és 1899 között előbb a Berlini Műszaki Főiskolán, majd a londoni Royal Institution Davy–Faraday Kutatólaboratóriumban végzett elektrokémiai kutatásokat. Hazatérését követően, 1899-től adjunktusi címmel folytatta az oktatómunkát a műegyetem általános kémiai tanszékén. 1900-ban az elektrokémia magántanárává habilitált, 1902 után már címzetes nyilvános rendkívüli, 1905-től haláláig pedig nyilvános rendes tanári címmel vezette az általa alapított elektrokémiai tanszéket. Egyidejűleg 1914-től 1917-ig az egyetemes és vegyészmérnöki kar dékáni, 1925-től 1927-ig pedig a műegyetem rektori tisztét töltötte be.
Oktatói pályájával párhuzamosan 1912-től 1920-ig a Szabadalmi Tanács, majd 1920-tól 1927-ig a Szabadalmi Felsőbíróság ülnökeként tevékenykedett. 1927-től 1932-ig a felsőház tagja volt.
Munkássága szerkesztés
Tudományos pályája során főként a kémiai technológia fizikai vonatkozásaival foglalkozott, elsősorban az elektrokémia területén alkotott maradandót. Behatóan tanulmányozta a váltakozó árammal táplált elektrolitban végbemenő szerves és szervetlen kémiai reakciókat, az elektrotermikus folyamatokat, s úttörő módon az elektromosságnak a növények egyedfejlődésére gyakorolt hatását. Leírta az indulinszínezékek elektrolízis útján való előállításának módszerét, eljárásokat dolgozott ki alumíniumsók vizes oldatából alumínium-hidroxidok, valamint metánból oxidáció útján metil-alkohol kinyerésére. Mindemellett többek között foglalkozott az arzén- és szénvegyületek analitikájával, a fémek fényérzékenységével, valamint gázreakció-kinetikával. Kutatási eredményeivel hozzájárult az erdélyi földgáz vegyipari alkalmazásához (klórozás, termikus bontás), valamint bauxitfeldolgozó eljárásokhoz.
A Magyar Chemiai Folyóirat szerkesztőségi tagja volt.
Társasági tagságai és elismerései szerkesztés
1910-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1922-ben rendes tagjává választották. 1909 és 1929 között a Királyi Magyar Természettudományi Társulat választmányi tagja és kémiai szakosztályának tagja, 1916-tól a Szent István Akadémia rendes tagja volt.
Főbb műve szerkesztés
- Elektrochemia. Összeáll. Huttkay Sándor. Budapest: Németh. 1924.
Források szerkesztés
- Magyar életrajzi lexikon II. (L–Z). Főszerk. Kenyeres Ágnes. Budapest: Akadémiai. 1969. 709. o.
- Magyar nagylexikon XVI. (Sel–Szö). Főszerk. Bárány Lászlóné. Budapest: Magyar Nagylexikon. 2003. 513. o. ISBN 963-9257-15-X
- A Magyar Tudományos Akadémia tagjai 1825–2002 III. (R–ZS). Főszerk. Glatz Ferenc. Budapest: MTA Társadalomkutató Központ. 2003. 1202. o.
- Új magyar életrajzi lexikon VI. (Sz–Zs). Főszerk. Markó László. Budapest: Helikon. 2007. 170–171. o. ISBN 963-547-414-8
