Szent Lőrinc
Szent Lőrinc (225? – Róma, 258. augusztus 10.?) a katolikus egyház leginkább tisztelt szentjeinek egyike, annak ellenére, hogy életéről, haláláról és tetteiről vajmi keveset tudunk bizonyosan. A szentmise római kánonjában is helyet kapott, vértanúságának napja a régi római naptárban kiemelt ünnep volt.
| Szent Lőrinc | |
 | |
| Szent Lőrinc Dániában, a Hald templom freskóján | |
| Születése | |
| 225. december 31. Huesca | |
| Halála | |
| 258. augusztus 10. (32 évesen) Róma | |
| Tisztelete | |
| Sírhely | Basilica di San Lorenzo fuori le mura |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Szent Lőrinc témájú médiaállományokat. | |
Tartalomjegyzék
HalálaSzerkesztés
Valószínűnek tartják, hogy II. Szixtusz pápa diakónusa volt. Amikor a pápát 258. augusztus 6-án elfogták, rá bízta az egyház kincseit azzal, hogy ossza szét az egészet a szegények között – egyúttal megjósolta, hogy három nappal utána Lőrinc is mártíromságra jut. Valóban a pápa után három nappal, 258. augusztus 10-én halt vértanúhalált, de már kivégzésének módja sem bizonyos. Egyesek szerint lefejezték, Szent Ambrus mára elveszett források alapján írt beszámolója szerint viszont roston sütötték meg. Vértanúságának vélt helyén, a Via Tiburtina mellett már Nagy Konstantin bazilikát építtetett, és ez hamarosan keresett zarándokhellyé vált.
TiszteleteSzerkesztés
Életrajza a 4. század vége után egyre újabb elemekkel bővült. Egyesek tudni vélik, hogy Hispániából származott, és a pápa akkor ismerte meg, amikor egy toledói zsinaton vett részt. Ez képtelenség, mert az első toledói zsinat 589-ben volt – de ez a legenda nagyban hozzájárult ahhoz, hogy Lőrinc tisztelete elterjedjen Hispániában. Spanyolországban állítólagos hispániai származására hivatkozva mindmáig valóságos nemzeti szentnek tekintik. Tiszteletét erősítette, hogy a művészek nagyon gyakran ábrázolták együtt a két vértanú diakónust: Lőrincet és Vincét.
Német földön akkor lendült fel tisztelete, amikor I. Ottó 955-ben Augsburg mellett, Lech mezején éppen augusztus 10-én, azaz Szent Lőrinc ünnepén győzte le a kalandozó magyarokat.
Rendszerint fiatalembernek ábrázolják, diakónusi dalmatikában. Attribútuma a boronára emlékeztető rostély, mártíriuma a pecsenyévé pirító augusztusi forróság jelképe. Éppen ezért többnyire a tűzoltók és a tűzzel foglalatoskodó mesteremberek (cukrászok, pékek) hívták segítségül, valamint az égési sebek gyógyításáért fordultak hozzá.
Ünnepét a magyar földművesek körében határnapnak tartják: a szólás szerint: „belepisilt Lőrinc a dinnyébe”, azaz a Lőrinc-nap után szedett dinnye már ízetlen és a húsa levet enged, "megvizesedik". Az angol néphagyományban az augusztusi meteorhullást „Szent Lőrinc könnyeinek” hívják.
Élete, tevékenységeSzerkesztés
Legendája szerint a pápa fő diakónusa volt, így hat másik társának munkáját irányította. Különösen a szegényekkel és a betegekkel törődött: maga is mosta a szegények lábát, és rendszeresen osztott nekik alamizsnát. A legenda szerint sok beteget gyógyított meg csodálatos módon, és vakok szeme világát is visszaadta.
