Főmenü megnyitása

A szent hagyomány vagy szenthagyomány, apostoli hagyomány a vallásokban használt kifejezések; a kereszténységben a római katolikus, az ortodox, az asszír és az anglikán egyházakban. A római katolikus egyházban a kinyilatkoztatás egyik forrása, a hitelveknek olyan rangú forrása, mint a Szentírás.[1]

Tartalomjegyzék

KereszténységSzerkesztés

A hagyományt három részre osztja a teológia:[1]

  • az isteni eredetű hagyomány ugyanolyan értelemben vezethető vissza Istenre, mint a Biblia
  • az apostoli eredetű hagyomány a Jézus Krisztustól hatalommal és tekintéllyel felruházott apostoloktól ered
  • az egyházi hagyomány az apostoli kor után, az apostolok hatalmával rendelkező egyházi tekintélytől származik.

A gyakorlatban a hagyomány egyenlő az egyházatyák hit és erkölcs dolgában adott egybehangzó és az egyházi tanító hivatal által ortodoxnak minősített tanításával.[1]

A protestáns egyházak és felekezetek nem fogadják el a "szent hagyomány" isteni eredetét, mert egyedüli hitforrásnak a Bibliát tartják.[1] (→ Sola Scriptura) Nézetük szerint a szükséges hagyományok az ihletett Szentírás részévé váltak, és nem lettek a szájhagyományra bízva, hogy idővel eltorzuljanak vagy tévtanná váljanak.

A görögkeleti teológia hagyomány kritériumának a hívek egybehangzó hitét tartja, amely gyakorlatilag megállapíthatatlan, így ott a hagyomány jelentősége csekély.[1]

Római katolikus egyházSzerkesztés

Az evangélium továbbadása az Úr rendelkezése szerint kettős módon történtː szóban és írásban. Az előbbit, az élő, a Szentlélek ereje általi továbbadást nevezik hagyománynak, amennyiben különbözik a Szentírástól, jóllehet szorosan kapcsolódik hozzá.[2] A hagyomány az apostolokra épül, és azt hagyományozza tovább, amit ők Jézus tanítása és példája nyomán kaptak, illetve a Szentlélektől nyertek.[2]

A Szenthagyomány és a Szentírás szorosan összefonódik és átjárja egymást. Ugyanabból az isteni forrásból fakad mind a kettő, és egynek mondható, egy cél felé irányul. Mindkettő jelenvalóvá és termékennyé teszi az Egyházban Krisztus misztériumát.[3]

A katolikus tanítás szerint a Szenthagyomány Isten szavát sértetlenül származtatja át az apostolok utódaira, hogy őrizzék azt, kifejtsék és terjesszék.Mindebből következik, hogy az Egyház, mint a kinyilatkoztatás megbízott továbbadója és értelmezője, nemcsak a Szentírásból meríti az összes kinyilatkoztatott dolgokra vonatkozó bizonyosságát.[4]

A II. vatikáni zsinat a korábban egymástól mereven elválasztott Bibliát és a hagyományt szorosabb egységben szemléli és az egyházi tanító hivataltól elválaszthatatlannak tartja. A hagyomány, a Biblia és az egyházi tanító hivatal egymáshoz való viszonyáról szóló tanítás ellentmondásos.[1] A Biblia és a hagyomány alapján beszélnek ui. az egyházi hivatal tekintélyéről, ugyanakkor a hagyomány és a Biblia körét és tekintélyét az egyházi tanító hivatal állapítja meg.[1]

HinduizmusSzerkesztés

JegyzetekSzerkesztés

  1. a b c d e f g Gecse Gusztáv
  2. a b katekizmus
  3. katekizmus 33. o.
  4. katekizmus 33-34. o.

ForrásokSzerkesztés

  • Gecse Gusztáv: Gecse Gusztáv: Vallástörténeti kislexikon: → tradíció. Budapest: Kossuth. 1975.  
  • katekizmus: A katolikus egyház katekizmusa: Hitünk megvallása → 1. sz./2. fej./2.cikk.ː Az isteni kinyilatkoztatás továbbadása. Budapest: Szent István Társulat. 1994.