Szepesi László (vívóedző)

vívóedző, egyetemi tanár

Szepesi László (Budapest, 1948. augusztus 7. –) vívóedző, egyetemi tanár.

Szepesi László
Született1948. augusztus 7. (75 éves)
Budapest
Állampolgárságamagyar
Nemzetiségemagyar
Foglalkozásavívóedző,
egyetemi tanár
KitüntetéseiFrancia Köztársaság Nemzeti Érdemrendjének lovagja (1995. november 21.)[1]
SablonWikidataSegítség

Pestlőrincen, a Steinmetz Gimnázium reáltagozatán végzett 1966-ban kitűnő érettségi eredménnyel. Ezután, a Testnevelési Főiskolán szerzett vívószakedzői diplomát, majd az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsésztudományi- és Természettudományi Karán folytatta tanulmányait, párhuzamosan. Az alapszigorlat után klinikai pszichológusként szerzett diplomát. 1993-94 között, Párizsban, posztgraduális képzés befejeztével sikeres államvizsgát tett és sportprofesszori diplomát és kinevezést kapott.

Vívóedzőként

szerkesztés

1970-ben, a Testnevelési Főiskolán, Időszaki és Küzdősportok Tanszékén töltött be tanársegédi állást dr. Bay Béla mellett. 1970-74 között a magyar junior kardválogatott, párhuzamosan pedig a Vasas edzője volt egészen 1982-ig. Tanítványai 9 junior egyéni- és csapatbajnokságot nyertek, ő maga pedig több alkalommal felnőtt magyar bajnokságot és Bajnokcsapatok Európa Bajnokságát nyert a Vasas csapatával.

A francia válogatott élén

szerkesztés

1982-ben a Testnevelési Főiskola az Magyar Vívószövetség és az Országos Testnevelési és Sporthivatal engedélyével, a Francia Sportminisztérium valamint a Francia Vívószövetség felkérésére, közel 12 évre a francia kardválogatott élére került. Közel tíz év alatt nyolc világbajnoki és olimpiai érmet szereztek, számos világbajnoki helyezés és világkupa eredmény mellett. Tanítványa, Jean-François Lamour, 1984-ben, Los Angelesben és 1988-ban, Szöulban egyéni olimpiai aranyérmet, 1987-ben Lausanne-ban egyéni világbajnoki érmet szerzett. A Racing csapatával 1990-ben megnyerték Bajnokcsapatok Európa Kupáját, amelyet sem előtte, sem azóta nem nyert meg francia kardcsapat.

Visszatérve Magyarországra

szerkesztés

Címek, elismerések

szerkesztés
  • Szepesi László. Kárpáti Rudolf vívóklub. karpativivoklub.uw.hu. [2008. december 25-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. december 29.)