Septuaginta

a Héber Biblia görög nyelvű fordítása
(Szeptuaginta szócikkből átirányítva)

Latinosan Septuaginta, magyarosan Szeptuaginta (rövidítése LXX, görögül Ἡ Μετάφραση τῶν Ἑβδομήκοντα) a Héber Biblia (Ószövetség) koiné görög nyelvű fordítása. A Kr. e. 3. században íródott, az egyiptomi Alexandria városában II. Ptolemaiosz fáraó uralkodása idején.

Septuaginta
a hetvenes fordítás
Részlet egy 6. századi Septuagintából
Részlet egy 6. századi Septuagintából

Eredeti címἩ Μετάφραση τῶν Ἑβδομήκοντα
Megírásának időpontjaKr. e. 3. század
Nyelvkoiné görög
Témaköra Héber Biblia görögre fordított változata
Műfajkönyvgyűjtemény
Külső hivatkozáshttps://www.academic-bible.com/en/online-bibles/septuagint-lxx/read-the-bible-text/
A Wikimédia Commons tartalmaz Septuaginta témájú médiaállományokat.

A Septuaginta a legrégebbi ismert görög fordítása az Ószövetségnek. A latin nyelvű elnevezés jelentése ’hetven’ és arra utal – amint azt az Ariszteasz-levél alapján alexandriai Philóntól tudjuk –, hogy hetvenkét zsidó bölcs írta. A bölcsek a tizenkét zsidó törzs tagjai voltak, minden törzset hatan képviseltek a fordítás elkészítésekor.

Keletkezése szerkesztés

Josephus Flavius szerint Héber Biblia fordításának indítványozója II. Ptolemaiosz volt, aki a zsidó kultúra iránti érdeklődése miatt rendelte meg a fordítást.

A fordítás elvégzésére Ptolemaiosz összesen hetven(kettő)[1] zsidó bölcset kért fel mindegyik zsidó törzsből. A fordítás eredetileg a "Hebdomékonta" nevet viselte. A zsidó bölcsek megérkezését követően néhány nappal az alexandriai könyvtár igazgatója, Demetriosz Phelereusz "kivitte őket hét stadionnyira a tengerbe nyúló és egy szigetre vezető töltésre, átment velük a sziget északi részébe, és bevezette őket egy tengerparti házba, ahol megfelelő csendben és magányosságban dolgozhattak. Azután felszólította őket, hogy fogjanak hozzá a munkához… Az öregek rendkívül nagy szorgalommal és lelkesedéssel hozzá is fogtak, hogy elkészítsék a pontos fordítást, s naponta a kilencedik óráig dolgoztak. Azután testi szükségleteikről is gondoskodtak, s ebben a tekintetben bőségesen rendelkezésükre állt minden szükséges élelmiszer… a király asztaláról. Minden reggel elmentek a királyi palotába, köszöntötték Ptolemaioszt, azután ugyanazon az úton visszatértek, a tengerben megmosták kezüket és megtisztulva hozzáfogtak a munkához. Mindent összevéve, a törvények leírása és fordítása 72 napig tartott. Akkor azon a helyen, ahol a fordítást elvégezték, Demetriosz összegyűjtötte mind a zsidókat, és a fordítók jelenlétében felolvasta munkájukat. A gyülekezet megéljenezte a fordítókat és megdicsérte Demetrioszt is a fordítás ötletéért… Azután megkérték, hogy adja át elmélyedésre elöljáróiknak is a könyvet, s valamennyien, a papok és a legöregebb fordítók, valamint a közösség elöljárói, kifejezték azt az óhajukat, hogy a fordítás, mivel ily pompásan sikerült, maradjon így és ne változtassanak rajta semmit."

(Josephus Flavius: A zsidók története)

A modern kutatók inkább arra gondolnak, hogy a fordítás eleve a diaszpórában élő, a hébert már csak liturgikus nyelvként ismerő és használó zsidóknak készült.

Tény, hogy a fordításhoz több görög nyelven író Krisztus előtti zsidó szerző hozzáírt saját szövegeket, amelyeket görög nyelvű zsinagógákban szintén Szentírásként olvastak. Ilyen módon ezek az iratok is a Septuaginta részévé váltak. Bővebben lásd: Deuterokanonikus könyvek

A zsidó közösség reakciója szerkesztés

A zsidó közösségek egészen a kereszténység elterjedéséig a Septuagintát használták a zsinagógákban a Szentföldön kívül, de sokszor még a Szentföldön is, mivel a római uralom idején jelentősen csökkent a héber, mint beszélt nyelv használata a zsidók körében, helyette sokan görög nyelvre és arámira tértek át.

Jeruzsálem pusztulása után (Kr. u. 70) azonban a szentföldi Jamniában működő rabbinikus iskola válaszolta meg a "hogyan tovább" kérdését a túlélő zsidóság számára, éspedig úgy, hogy a Szentírás részeként csak a héber nyelven számukra hozzáférhető iratokkal számolt. Mivel a jamniai iskola a görög nyelvterületen élő zsidó diaszpóra hitéletét is meg tudta határozni, a Septuaginta a következő századokban kikerült a zsidó liturgikus használatból.

A jamniai iskola hatása alatt álló maszoréták (hagyományőrzők) elkészítették a héber Biblia javított és fixált változatát, majd ezt fordította le 3 különböző fordító: Aquila, Szümmakhosz és Theodotion. Sajnos az idők folyamán ő munkáik is belekeveredtek az LXX eredeti szövegei közé bizonyos könyvek esetében, így ma nem mindig könnyű eldönteni, hogy ránk maradt különböző ókori kéziratok közül melyik az eredeti LXX.

A kereszténység és a Septuaginta szerkesztés

Az Újszövetség írói szórványos esetektől eltekintve a Septuaginta alapján idézik az Ószövetséget. A görög nyelvű kereszténység számára mindmáig a Septuaginta a Szentírás, beleértve annak olyan, csak görög nyelvű könyveit is, amelyek a nyugati világban jószerivel csak szakemberek számára ismertek (pl. Salamon Zsoltárai, III-IV. Makkabeusok könyve, teljes lista itt: Deuterokanonikus könyvek). Ez nem azt jelenti, hogy a keleti keresztények ne tartanák szent nyelvnek a hébert, de a liturgiában nem használják.

A Septuaginta összes máig fönnmaradt kézirata keresztény másolat. Órigenész volt az, aki egy hatalmas kéziratos munkában megpróbálta kijavítani a kéziratmásolás során keletkezett hibákat. A Hexapla (= hatoszlopos) című művében egymás mellé írta szavanként 1. héber szöveget héber betűkkel; 2. a héber szöveget görög betűkkel; 3. Aquila görög fordítását; 4. Szümmakhosz fordítását; 5. az LXX-et; 6. Theodotion fordítását. Néhány könynél további 3, zsidó körben készített görög fordítást is közöl, ezekben az esetekben 7-9 hasábos a szöveg. Sajnos ez a hatalmas munka a későbbi századokban elveszett, de amíg megvolt, sok kézirat másolásánál figyelembe vették, és ma csak olyan kéziratokat ismerünk, amelyek a Hexapla befolyását tükrözik.

A Septuagintának számos kézirata és kézirattöredéke maradt ránk a 4-10. századból. Magyarországon három görög Biblia-kódex található a 10-12. századból, közülük a legrégibb a budapesti Egyetemi Könyvtárban van.

Órigenész természetesen észrevette, hogy a Septuaginta tartalmaz olyan írásokat is, amelyek egyáltalán nem szerepelnek a zsidó kánonban. Saját keresztény közössége hagyományát követve azonban ezeket is a Szentírás részének tekintette.

Szent Jeromos, a Biblia latin fordítója másképp foglalt állást. Ő úgy döntött, hogy ami héberül megvan, azt héberből kell latinra fordítani, ami pedig nincs meg héberül, azt ki kell hagyni a Szentírásból. Jeromos megbízója, Damasus pápa, és az általa Kr. u. 382-ben tartott helyi, római zsinat a latin Vulgata szempontjából lezárja a vitát: a zsinat által kiadott kánoni lista bekerült a későbbi Decretum Gelasianumba, és általában meghatározza a latin egyház szemléletét.

Eszerint Szent Jeromosnak igaza van ugyan abban, hogy ami héberül megvan, azt héberből kell fordítani, de azok a latin nyelvű egyházak, amelyek korábbi fordítások alapján használtak eredetileg csak görög nyelvű iratokat, továbbra is használhatják, viszont nem kell elkezdeni azon görög iratok használatát, amelyek addig a latin világban nem terjedtek el. Így történt, hogy pl. a Bölcsesség könyve az bekerült a Vulgatába, és onnan a modern magyar katolikus Szentírásfordításokba is, de a Salamon Zsoltárai nem került be (a teljes listát lásd itt: Deuterokanonikus könyvek). A Tridenti zsinat megerősítette a Decretum Gelasianumban fölsorolt könyvek kanonikusságát.

Luther és általában a reformátorok Szent Jeromos véleményéhez nyúltak vissza. Eszerint, az ószövetségi iratok sugalmazottsági megítélésénél az ószövetségi hagyományt megőrző zsidó közösség döntését kell átvenni. Így a protestánsok a deuterokanonikus könyveket rövid ingadozás után kivették a Bibliakiadásaikból. Az eredeti Vizsolyi Biblia még tartalmazza a másodkanonizált iratokat is, de későbbi Károli Bibliák már nem.

Jegyzetek szerkesztés

Források szerkesztés

  • Josephus Flavius: A zsidók története, Talentum Könyves és Kereskedő Kft., 1999. ISBN 963-8396-12-1

További információk szerkesztés

Kapcsolódó szócikkek szerkesztés