Szeredi-Saupe Gusztáv

(1909-1988) magyar brácsaművész, tanár, író

Szeredi-Saupe Gusztáv, a közéletben többnyire Szeredi S. Gusztáv (Budapest, 1909. április 3.1988. szeptember 3., Budapest) brácsaművész, tanár, író, a Magyar Hárfástrió alapítója.

Szeredi-Saupe Gusztáv
Született1909. április 3.
Budapest
Elhunyt1988. szeptember 3. (79 évesen)
Budapest
MűvészneveSzeredi S. Gusztáv
Állampolgárságamagyar
Nemzetiségemagyar
HázastársaMolnár Anna hárfaművész
Foglalkozásabrácsaművész, tanár, író
SablonWikidataSegítség

Élete szerkesztés

1927-től 1932-ig a budapesti Zeneművészeti Főiskolán tanult. Zipernovszky Mária, Melles Béla, Zsolt Nándor (hegedű, brácsa, zenekari-gyakorlat) és Sebestyén Sándor (kamarazene) tanítványa volt. Oklevele megszerzése után először a Budapesti Hangversenyzenekarban játszott. Ezt követően a Budapesti MÁV Szimfonikus Zenekar egyik alapítója, brácsása és zenekari titkára lett.

1929-ben megnyerte egy regénypályázat első díját. Ezt követően 1933-tól 1936-ig több regénye is megjelent a Literária Kiadó Világvárosi Regények sorozatában.

1950-ben alapította meg feleségével, Sz. Molnár Annával (hárfa) és Vermes Máriával (hegedű) a Magyar Hárfástriót, de hasonlóan jelentős a szintén ebben az évben alapított vonós-triója is. Számukra számos magyar és külföldi zeneszerző komponált értékes zenedarabot.

1958 és 1968 között a Halle-i Händel Fesztiválzenekar (Händel Festspiel-orchester) – viola d'amore – szólistája volt.

Már a harmincas évek elejétől kezdve tanított. 1950-től a Székesfehérvári Állami Zenekonzervatóriumban, 1958-tól a Halle-Wittenbergi Martin Luther Egyetem docense volt hegedű-brácsa szakon. 1971-ben hazaköltöztek Halléból és Budapesten folytatták művészi valamint kulturális tevékenységüket.

A budapesti Zeneműkiadó Vállalat munkatársaként jelentette meg Vermes Máriával a 300 év hegedűmuzsikája című nyolckötetes kottakiadást. 1985-től 1988-ig jelent meg gondozásában a Brácsamuzsika című háromkötetes gyűjteménye. Megjelentette továbbá Telemann és Dittersdorf concertóit, ill. hegedű-zongora szonátáit is.

Számos cikke jelent meg neves szaklapokban.

Zenei könyvei szerkesztés

(Vermes Máriával): A budapest Editio Musica három nyelvű 300 év hegedűmuzsikája (300 Jahre Violinmusik – 300 Jears of Violin Music) sorozat kötetei (a kötetek kottamellékletekkel jelentek meg):

  • A későbarokk – Das Spätbarock – The Late Baroque, 1981 (J. S. Bach, G. F. Händel, G. Ph. Telemann, P. Nardini és D. Scarlatti)
  • Korai klasszika – Frühklassik – Early Classicism, 1982 (J. Haydn, M. Haydn, K. D. von Dittersdorf, W. A. Mozart)
  • Bécsi klasszika – Wiener Klassik – Vienna Classicism, 1983 (J. Haydn, W. A. Mozart és L. van Beethoven)
  • Romantikus hegedűvirtuózok – Violinvirtuosen der Romantik – Romantic Violin Virtuosos, 1984 (N. Paganini, H. Vieuxtemps, J. Joachim, P. de Sarasate és H. Wieniawski)
  • ?
  • Romantika II. – Romantik II. – Romanticism II., 1986 (H. Berlioz, C. Saint-Saens, C. A. Cui, P. I. Tschaikowsky, E. Sjögren, A. Dvorák)
  • ?
  • Brácsamuzsika – Musik für Viola – Music for Viola I.–III., EMB Kiadó, Budapest, 1985, 1986, 1988

Regénye, kisregényei szerkesztés

  • Harangzúgás, Singer és Wolfner Irodalmi Intézet Rt., Milliók Könyve sorozat, 252. szám, Budapest, 1933

A Világvárosi Regények sorozatban megjelent kisregényei:

  • Hajsza a ködben, 89. szám, 1933; Aldina Kiadó, Budapest, 1993, ISBN 9637394095
  • Robbanás!, 111. szám, 1934
  • Jamson három halála, 163. szám, 1935
  • A rettegés városa, 188. szám, 1935
  • Néma küzdelem, 203. szám, 1935
  • Három mesterfogás, 259. szám, 1936
  • Gépek harca,[1] 314. szám, 1936

Források szerkesztés

Megjegyzések szerkesztés

  1. Szeredi Gusztáv névváltozattal?