Pulai Zsolt (1975-)

Pulai Zsolt a múlt században

Írok, tehát vagyokSzerkesztés

Amióta az eszemet tudom, kommunikálok. Leginkább írásban. Óvodásként már le tudtam írni a nevemet. Pályámat Sándor Györgyhöz hasonlóan karcolatokkal kezdtem. Ebben hasonlítok hozzá. Nagyszüleim bútorain. (ÁDKI, TÁPHÖ, tisztán emlékszem, ez volt a két szó, amit írtam. A pofonok ellenére. Talán nem is kaptam.) Emlékeim szerint már tizenévesen újságot írtam. Édesanyám javaslatára mellőztem a politikai témákat. „Ebből gond lehet.” – mondta miután egy cikkemet elolvasta. Újságíró mániám szakmunkástanulókén, a vasipari munka sivárságának kompenzációjaként, vagy a végeláthatatlanul rendelkezésre álló szabadidő miatt tört ki rajtam. Nem tudni. Apostagi Vasárnap, Kiskunhalom. Ez utóbbi lapból egy szamizdat szám jelent meg. Aztán felelőtlen szerkesztőként 5 évig szerkesztettem a Ladik ifjúsági olvasnivalót. Igazi újsághoz 2002-ben kerültem közel. (Ekkor már 27 éves voltam.) A Budapesti Piac reklámújság, de újság, majd a jobbsorsra érdemes Budapesti Nap következett. Publikáltam az ÁVF főiskolai újságjában, a Magyar Katolikus Rádióban rövidhíreket szerkesztettem a Kaleidoszkóp műsorban. 2016 decemberétől 2020 májusáig szerkesztem a Gellértesítő Magazint. 2018-tól vagyok a Magyar Katolikus Újságírók Szövetségének tagja. 2020-ban az én rovásomra írható, hogy a Kretén Magazin újraéledt a No Komplett.

Kényes vagyok a helyesírásra. Magyar nyelvből és matematikából is sikerült jelesre érettségiznem, ami kisebb zavart keltett az erőben, mert szándékom szerint ötös magyar érettségivel a Pázmányra, ötös matekkal pedig Gábor Dénes Főiskolára jelentkeztem volna. Végül a Pázmány lett, de a jelentkezésem rejtélyes módon elkeveredett. Így nem lett belőlem bölcsész. A Gábor Dénesen anyagi okokból csak negyed évet sikerült hallgatnom. Így nem lett belőlem informatikus.

2013. április 10-én jelentette meg Let's Play English című művemet az Akadémiai Kiadó. "A 10+1 játékból álló különleges nyelvi társas játékgyűjtemény változatossá és élvezetessé teszi a 8-10 éves korosztály érdeklődésének és angoltudásának megfelelő témakörök (család, napi tevékenységek, öltözködés, utazás, állatok stb.) szókincsének és nyelvtanának gyakorlását. Játékos párbeszédek segítségével szórakoztatva fejleszti a diákok beszédkészségét. A füzetek és a játékkártyák kedves színes illusztrációi élményszerűvé varázsolják az angol nyelv kisiskolás korban való elsajátítását." - ezt a felelős szerkesztőm írta. Szerkesztő: Kiscelli Piroska, felelős szerkesztő: Thimar Márta, illusztráció: Fatér Anna. Ezt követte a Let's Play English Again, ahova sokkal jobb játékokat írtam, mint az első részbe, és szebben is lett tördelve. A rend kedvéért: a megjelenés dátuma: 2015. december 4.

A kiadó fantáziát látott mindkét könyvben, ezért németül is megjelent Spielen wir Deutsch és Spielen wir Deutsch wieder címmel.

Szerzői kiadásban jelent meg 2016. november 23-án a Hetvenkilenc szórakoztató játék angoltanuláshoz könyvem. Ebookként. A Google Play-en. Ezen több mint két évet dolgoztam, és Dohár Kis angol nyelvtanjára találtam ki játékokat, vagy módosítottam már meglévőket, hogy lehessen velük játszva nyelvet tanulni. 2019. augusztus 21-én pedig a Scolar Kiadó is kiadta. Nyomtatásban! Most pedig egy kártyajátékon... pontosabban két kártyajátékon dolgozom.

- Ha az iwiw facebookon szeretnél velem ismerkedni, így keress: https://www.facebook.com/plzslt -

Mrkg, azaz marketigről rövidenSzerkesztés

2002-től marketingezek kisebb-nagyobb megszakításokkal. Bábáskodtam a Civil Híradó weboldal megszületésénél, 2003-tól a Copy Generalnál sokszoroztam a cég sikereit. Ez utóbbi helyen új weboldalt programoztattam és adminisztráltam, kampányokat indítottam, arculatot alakítottam, szövegeket írtam, értékesítési munkát támogattam... Öt év alatt az oldal látogatottságát elérte a dupláját, a Page Rank az 5-öt. Részt vettem számos DM és online marketing-szemináriumon. Érdeklődési köröm, egyben a hobbim az online marketingkommunikáció és online szolgáltatások. Látogatottság-növelésben előnyben részesítem a kreativitást és a szokatlan megoldásokat, de nem ismeretlen számomra az AdWords vagy Etarget sem. Wikipedián a Copy General címszó írható a rovásomra. Többedmagammal elindítottuk a Kretén benne: No Komplett facebook oldalát.

- Fenn voltam a Google Pluszon is, próbáltam megérteni. Mire majdnem sikerült, megszűnt. -

Netán fenn vagy a neten?Szerkesztés

Az ezredforduló óta játszok az internet-játszótéren. A legkülönbözőbb témákban szerkesztek lap.hu oldalak: nyugdíj, Apostag, vőlegény, Copy General, Kozsó, Kft, Mike Oldfield, népfőiskola. Korai óckodásom ellenére mára jópár blogot jegyzek. Kedvencem a csekk.blog.hu. Marketingesként gyártattam portálrendszert nettó 6 millió forintért de saját rezsiben céges weboldalt ingyen is. Írtam on-line szöveget a Kulcs-Softnak, a print&GO nyomdának. A legnagyobb kudarcom egy memoriajátáték és megrendelő oldal (aminek már nyomda sincs). Amire a legbüszkébb vagyok: byrom.hu/kepeslap. Nem azért mert nagyon jó oldal, hanem azért mert segítségével sok önkormányzat nagyon olcsón készíthetett képeslapot. 2016 nagy dobása volt a Helyi HírlApp, amivel települési önkormányzatok, helyi újságok és magánszemélyek hozhatnak létre saját települési mobilapplikációt gyorsan és egyszerűen. Facebook oldalak száma változó, a beléjük fektetett energia is, ezért erről itt nem írok. Kivéve a következő bekezdésben.

2015. október 29-én megkaparintottam a Kelenföldi Szent Gellért Plébánia facebook csoportjának majd 2016. november 29-én az oldalának admin jogait. 2017. május 15-én pedig új weboldalt indítottam.

A Wikipédián voltam: 213.163.43.130, Peugeot307. Van néhány viccesnek szánt projektem, de semmi szóra érdemes.

- Van LinkedIn is, de nem használom: https://www.linkedin.com/in/zsolt-pulai-39997823/ -

Mindenből egy kicsitSzerkesztés

Amikor időm volt, tanultam. Korántsem vagyok polihisztor, de a különböző szakmák többféle szemléltet kölcsönöztek ahhoz, amit éppen csináltam. Általános iskola után híradástechnikai (vagy legalább) mechanikai műszerésznek készültem. A szétszedett dolgok megjavíttatása jelentős összegeket emésztett fel. Végül szerszámkészítő lettem, amit a mai napig nem bántam meg. (Egy kalapácsot nem tudok elrontani. Még akkor is, ha ezzel a buta sztereotípiával jellemzem – hibásan – az eredeti szakmámat.) Szerszámkészítőként 2 évig festettem nyugatról behozott leharcolt marógépeket, majd gyermekfelügyelőként polgári szolgálat közben leérettségiztem. Ezek után tanultam, de nem lettem kereskedő-boltvezető, mérlegképes könyvelő, kiadványszerkesztő, gyógymasszőr. Viszont dolgoztam karbantartóként egy varrodában, kerékpárösszeszerelőként egy kerékpárösszeszerelő műhelyben, a biztosítási szakmában eltöltöttem egy évet, de ki nem? Utána kerestem a helyemet candy-bárban, dolgoztam festőként, műszaki árucikk-eladóként, hirügynökségi referensként. Aztán voltam még marketingmunkatárs, online szövegíró, marketingvezető. Mindezek után pedig 2009. április 27-e óta alkalmam van az (Emberi Erőforrás Támogatáskezelő) Nemzeti Kulturális Alap Igazgatóságán belekóstolni a kultúra finanszírozásának rejtelmeibe.

- A telefonszámom itt inkább nem adnám meg... -

Civil és diplomaSzerkesztés

Az érettségi után a Pázmányra adtam be a jelentkezésemet, de elveszett, így nem lettem bölcsész. Végül Gábor Dénesre jártam, de egy fél évet tudtam csak fizetni, így nem lettem gazdasági informatikus. Végül non-profit közgazdászként szereztem diplomát. Egy évre rá, gyarapodó családom okán lemondtam a Van Kiút Alapítványban az elnöki tisztségemről. Öt éven át forrásszervezőként, aztán elnökként vettem részt a munkában. Az öt év arra volt elegendő, hogy jelentős adósságból nullszaldósan tudjam átadni. Másik nagy "sikerem" egy autóoktató pálya Gyöngyösön, amit később egy házra cserélt az alapítvány. De szerveztem még forrást egyházközségnek, egyházi majd alapítványi fenntartású kollégiumnak is. A főiskolában töltött évek alatt háromszor TDK-ztam. Minden dolgozatomhoz ösztöndíjat is szereztem, és egy alkalommal egy főiskolai pályázaton is nyertem egy kisebb összeget egy béna plakáttervvel. A szakdolgozatomat a Foglalkoztatási célú non-profit szervezetek vállalkozási tevékenysége címmel írtam 2006-ban olyan nagyszerű emberek segítségével mint Kuti Éva és Gayer Gyuláné.

2017. május 12-től töltöm be a 72 Tanítvány Mozgalom Közhasznú Alapítvány elnöki tisztét. (Az alapítvány a Hetvenkét Tanítvány Mozgalom munkaszervezete.)

- ... és az e-mail címemet sem. -

CsaládSzerkesztés

Minden minden valamirevaló királynak, három lányom van. Hanna (2007), Abigél (2008), Dóra (2014). És hozzá tartozó feleség (1978), természetesen.

- Ezt a fejezetet pedig rossz helyere írtam, mivel a család az első. -