Főmenü megnyitása

Megpróbáltam összeszedni, mi bajom az adminisztrátorok újraválasztásáról szóló javaslattal, de olyan sok van, hogy azt mégse lehetett a szavazás közepébe beékelni :-) úgyhogy itt gyűjtöm össze őket. Címszavakban: a javaslat átgondolatlan, nincs világosan megfogalmazva, mit akar elérni, az meg már homályosan sem, hogy hogyan akarja elérni; ebből kifolyólag nincs végiggondolva, hogy milyen hatásai lesznek, és elmegy a jóval kézenfekvőbb és működőképesebb megoldási lehetségek mellett.

Mi a cél?Szerkesztés

Egy javaslatnak azzal kellene kezdődnie, hogy mi a célja, milyen változást akarunk vele elérni, vagy milyen problémát megoldani. Amíg nem tudjuk, mit akarunk, nincs sok értelme azon vitatkozni, hogyan.

Hogy mi a rendszeres újraszavazás bevezetésének célja, arra a (meglehetősen szűkszavú) javaslat egyáltalán nem tér ki, a megalkotói szavaiból pedig az derül ki, hogy ők se értenek egyet benne; számtalan különböző indoklás elhangzott, gyakran egy embertől is több különböző. Például:

  • „elbújó”, túlságosan konfliktuskerülő, csak a takarítási feladatokkal foglalkozó adminok leváltása [1]
  • inaktív vagy (közelebbről meg nem határozott) feladatukat rendesen el nem látó adminok leváltása [2]
  • esetleg azoké is, akik a nem adminisztrátori feladatokat nem látják el [3]
  • hatalmukkal visszaélő adminok leváltása [4] [5]
  • a rendes adminok megvédése a kollektív bűnösségtől [6]
  • az adminok "közösségi érzékenységének" fokozása [7]
  • az adminok felelősségvállalásának fokozása [8]
  • feszültségek csökkentése: ne lehessen admin az, akit a szerkesztők egy jelentős része nem szeret, akár jogosan, akár nem [9]
  • a nem szimpatikus véleményvezérek megbüntetése [10]

Ezek egyrészt nem igazán összeegyeztethetőek, másrészt némelyik önmagában is elhibázott.

Erősebb vagy gyengébb adminisztrátori szerepet akarunk?Szerkesztés

A fenti célok egy része egymással ellentétes. Az inaktív, konfliktuskerülő admint szeretnénk leváltani, vagy azt, aki nem elég óvatos, egy-egy alkalommal kellő meggondolás vagy közösségi támogatás nélkül blokkol? Azt szeretnénk, hogy vegyenek aktívabban részt a „sumákságok” megszüntetésében, vagy hogy ne kényszerítsék másokra a véleményüket? Nem lehet egyszerre elvárni, hogy lépjenek fel erőteljesebben a povpusherek ellen, és hogy tartsák be a blokkolási irányelv betűjét, mert a blokkolási irányelv betűje nem ad lehetőséget erőteljesebb fellépésre.

Miért kell leváltani az inaktív/konfliktuskerülő adminokat?Szerkesztés

Erre a kérdésre eddig még nem láttam meggyőző választ. A nem túl aktív admin leváltásával nem nyerünk semmit, csak elveszítjük még azt a kevés aktivitást is. Úgy érzem, néhányan azt gondolják, hogy ha „megfenyegetik” az adminokat, akkor összekapják magukat, és szorgalmasabbak lesznek. Szerintem ez két okból is elhibázott: egyrészt lélektanilag, másrészt mert abból indul ki, hogy az inaktív adminok azért inaktívak, mert lusták – ami szvsz marhaság. Az embereknek IRL életük is van – munka, hobbi, esetleg család, betegségtől az utazásig bármi közbejöhet, millió olyan dolog, amit nem fog félretenni azért, mert azt mondják neki, hogy különben elveszti a bitet. A Wikipédia szabadidős tevékenység, még ha nagyon lelkesen végzett szabadidős tevékenység is – azért büntessünk valakit, mert nincs elég szabadideje?

Arról nem beszélve, hogy szerintem az adminok nagy része (ha nem mind) elsősorban szerkesztőnek tartja magát, és csak mellékesen adminnak, vagyis időnként szerkeszteni is szeretne. A jelöléseknél visszatérő kérdés, hogy „ugye ezután is lesz időd cikket írni?”. Tényleg jó az, ha kötelező vandálokat kergetnie annak is, aki akkor éppen olyan hangulatban van, hogy cikket írni szeretne? Nem lenne jobb annyi admint választani, hogy a kedvük szerinti aktivitás mellett is jusson mindenre ember?

Ugyanez igaz a konfliktuskerülésre is. Az adminok is sokfélék, van aki szívesen foglalkozik trollokkal és povpusherekkel, vagy közvetítéssel, más inkább a takarítási vagy az informatikai munkálatokat végzi. Egy rendszer akkor a leghatékonyabb, ha minden funkciót olyasvalaki végez, akinek kedve van hozzá. És ha leváltunk valakit azért, mert nem vesz részt a konfliktusok rendezésében, azzal csak azt érjük el, hogy az általa végzett munkát azoknak kell csinálni, akik eddig részt vettek benne, vagyis nemhogy több, de kevesebb energia jut a vitarendezésre.

Célszerű-e az adminokat a nekünk nem tetsző véleményükért leváltással „büntetni”?Szerkesztés

(Abba nem megyek bele, hogy tisztességes-e, szerintem nem teljesen, de ez bizonyára ízlés dolga.) Ez az elgondolás az adminbit és a véleményvezérség közötti kapcsolat fejreállításán alapul. Azok az adminok, akik többé vagy kevésbé hangadónak számítanak, azért kapták a bitet, mert volt valamiféle tekintélyük, nem pedig fordítva. A bit megvonása nem fogja elhallgattatni őket: az, hogy a továbbiakban nem lesz kötelességük kicsinyes konfliktusokba belekeveredni, és nem ugráltathatják őket „te admin vagy, ez a feladatod” felkiáltással a közvetítéstől a kiemelt cikkek adminisztrálásáig szinte bármilyen, az adminszerephez egyébként abszolút nem kapcsolódó dologban, nem akkora fenyegetés, mint elsőre tűnhet. Szerkesztőként ugyanúgy idegesíteni fogják azokat, akiket eddig idegesítettek; a javaslat nem a Wikipédia kommunikációs közegét változtatná meg, hanem az adminok összetételét. Az eddigi, már így is épp elég kusza elvárások mellett (sose hibázzon, ne legyen inaktív, nem legyen konfliktuskerülő és mégse sértsen meg senkit) egy újabbat támaszt velük szemben, hogy ne hangoztassanak olyan véleményt, amivel a szavazók több mint negyede nem ért egyet. Amit nyilván csak úgy lehet, ha egyáltalán nem hangoztatják vitatott témákban a véleményüket. Nem hiszem, hogy ez jóra vezetne.

Mi a módszer?Szerkesztés

Vannak a fenti célok között olyanok (például a közösség véleményére való odafigyelés fokozása és a visszaélések megakadályoza), amik vitán felül fontosak ,és létező problémákat érintenek (bár hogy mekkorákat, arról megoszlanak a vélemények :-) De egy cél felvázolása önmagában még nem igazol egy eszközt; valahogy meg is kell indokolni, miből gondoljuk, hogy vele gyorsabban célba jutunk, mint nélküle. Ez sem erőssége a javaslatnak.

A legtöbb támogatója úgy tesz, mintha az adminok most bebetonozott funkcionáriusok lennének, akiket még a legkirívóbb problémák esetében sem lehet elmozdítani, és a visszahívhatóságuk lenne az a tényező, ami a legkülönfélébb, akár egymással ellentétes célok elérhetőségét garantálja. De ez nem igaz: az adminok most is visszahívhatóak. Ha a sima véleménykérés nem elég, semmi akadálya egy speciális, csak az adminbitről szóló kitiltási eljárás kiírásának (de még sima szavazásra is volt már példa). Tehát nem arról kellene beszélni, hogy miért jó, ha az adminisztrátorok leválthatóak, hanem hogy miért jobb az erre javasolt eljárás, mint a jelenlegi. Miért ne indokoljunk? Miért kéne automatikusan arról is szavazni, akivel nincsen baj? És ha valaki valóban visszaél az adminbittel, miért kéne a leállításával fél-egy évet várni?

Miért jobb automatikusan szavazni mindenkiről, mint csak probléma esetén?Szerkesztés

Az egyik válasz erre az volt, hogy eljárást kezdeményezni félnek az emberek. (Hogy ez miből derül ki, az nem világos: a javaslat támogatói nem tűnnek épp megszeppentnek, és egyikük sem mondta, hogy konkrétan tud valakiről, aki szeretne leváltást kezdeményezni, csak fél megtenni. Márpedig ha valaki tényleg fél az adminoktól, az lenne a kézenfekvő, hogy hozzájuk fordul.) Még ha el is hisszük, a rendszeres szavazás kiírása erre nem túl értelmes megoldás. Kitiltási szavazást sem írunk ki találomra az agresszívebb szerkesztőkről azon az alapon, hogy hátha valaki fél megtenni. A kézenfekvő megoldás ilyen esetben az lenne, hogy kijelölünk valakit egy ombudsman-szerű szerepre, és neki írhat bárki a nyilvánosság előtt névtelenül maradva, ha panasza van vagy visszahívást akar kezdeményezni.

Egy másik érv a kötelező szavazás mellett még a vita legelején az volt, hogy az alkalmatlan vagy "a közösség kegyeiből kiesett" adminok így kisebb presztízsveszteségel és rossz szájíz nélkül le tudnak mondani, mintha bizalmatlansági indítvánnyal leváltanák őket. Ha volt is ebben némi igazság, amikor elhangzott, az azóta folyamatos adminellenes retorika révén már maga a javaslat is egy bizalamatlansági indítvány kerülőútas előkészítésének tűnik, úgyhogy az ilyen és az olyan leváltás megítélése és megélése aligha különbözne.

Miért jobb évente szavazni, mint rögtön?Szerkesztés

Ha valaki tényleg alkalmatlan, akkor rögtön le kell váltani, nem hónapokat várni. Se neki, se másoknak nem jó, ha úgy telik el fél év, hogy mindenki sejti, utána le fogják szavazni. Persze az évenkénti szavazás nem zárná ki, hogy szükség esetén azonnal is lehessen, de akkor megintcsak mi értelme van?

http://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Wikip%C3%A9dia:Szavaz%C3%A1s/Az_adminisztr%C3%A1torok_megv%C3%A1laszt%C3%A1si_rendj%C3%A9nek_m%C3%B3dos%C3%ADt%C3%A1sa&diff=2860656&oldid=2860059

Miért jobb indoklás nélkül szavazni, mint indoklással?Szerkesztés

Ha az a cél, hogy az adminok megismerhessék a közösség véleményét, akkor mi értelme azt a véleményt egy támogatom/ellenzemre redukálni? Ha az a cél, hogy az adminok viselkedését a közösség elvárásaihoz igazítsuk, akkor legelőször is tudniuk kell, mik azok; húsz darab egy-két soros vélemény lényegesen informatívabb, mint az, hogy "15:5". Ha nem derül ki valahogy, mit vár el a közösség az adminoktól; milyen feladatokkal kéne foglalkozniuk, milyen eszközöket használhatnak az egyes helyzetekben; ha nem derül ki legalább utólag, hogy hol hibáztak egy-egy ügyben, és egyáltalán, melyik ügyben hibáztak; akkor elvesztjük a szavazások legfőbb hasznát, hogy visszajelzést tudnak adni az adminisztrátoroknak, és normát teremteni.

(Persze visszajelezni nem csak szavazáskor lehet; de a legtöbb vitában nem az határozza meg az olvasó benyomását, hogy hányan támogatnak egy nézetet, vagy hogy mennyire racionálisan, hanem hogy milyen hangosan. Gyakran nehéz megítélni, hogy valami egy kicsi, de hangos csoport véleménye csak, vagy az egész közösségé.)

Mi a mellékhatás?Szerkesztés

DemotiválSzerkesztés

Konfliktuskerülésre ösztönözSzerkesztés

Ha az adminok a jelenleginél sokkal könnyebben, 25% támogatással és mindenféle indoklás megkövetelése nélkül visszahívhatóak lesznek, akkor természetesen kerülni fogják majd azokat a tevékenységeket, amik egy 25%-ot felmutatni képes „ellentábor” kialakulásához vezethetnek; aki pedig mégse, az idővel kiszelektálódik. Ezek pedig mindenekelőtt a szerkesztési háborúkba és személyes viszályokba és bosszúkba való beavatkozás. Az éppen folyó szavazás megmutatta, hogy még egy viszonylag marginális csoport is mekkora tömeget tud mozgósítani, ha úgy érzi, hogy a nézeteinek a kedvezőbb megjelenítése a Wikipédiában elérhető egyes adminok eltávolításával. Nem túl bölcs dolog arra alapozni, hogy a következő próbálkozó se találja meg a szavazási irányelveket.

Az egyetlen ellenérvféle erre, amit hallottam, az volt, hogy a szigorú, de igazságos adminokat majd megvédi a többség, a linkek és a zsarnokok meg kiesnek. A tapasztalat szerintem nem ezt mutatja.

  1. Általában a vélt sérelem sokkal jobban motivál, mint a vélt igazságosság: az első érzelmi alapon érinti az embert, a második nem. Aki úgy érzi, egy admin személyes ellenérzésből, gőgből, kicsinyességből, politikai ellenszenvből blokkolta őt (beszélt vele durván, kritizálta a cikkét etc.), az könnyen lehet, hogy fél év múlva is bosszút akar majd állni, míg aki egy igazságos eljárás alanya volt, azt fél év múlva már nem nagyon fogja tűzbe hozni az eset.
  2. A nagy belső ellentétek (politikai, vallási, helyesírási) körül kitörő szerkesztési vitákat többnyire a polarizáció jellemezte: számos harcos és sok szurkoló mindkét oldalon, és szinte senki középen, vagy közvetítői szerepben. Ilyen ügyben közbelépni ritkán hálás dolog. Bizonyára mindenki emlékszik olyan esetre, amikor egy blokk után az egyik AÜ-n reklamálónak az a baja, hogy miért kapott blokkot, a másiknak az, hogy miért nem hosszabb időre. Vagy mindkét fél blokkot kapott, és mindkettő fel volt háborodva. Az adminoknak az a feladata, hogy a tartalmi vitákban ne foglaljanak állást, hanem kényszerítsék rá a résztvevőket a civilizált és őszinte megbeszélésre; a résztvevők viszont elég gyakran azt szeretnék, hogy az admin döntse el a vitát az ő javukra, és mindkét oldalon megharagszanak, ha nem ő teszi.
    És a népszerűtlen intézkedések nem korlátozódnak a konfliktuskezelésre; hogy csak egy példát mondjak, az Alapítvány döntése értelmében tavasszal le kell törölnünk az összes olyan képet, ami nem felel meg a magyar jognak (köztük az összes olyan posztert, könyvcímlapot és albumborítót, amire nem kaptunk külön engedélyt a kiadótól). Az enwiki hasonló, bár valamivel enyhébb megszorító intézkedéseinek a bevezetésekor lehetett látni, micsoda ellenszenvet tud ez kelteni; bukott már meg kis híján adminjelölés azon, hogy az illető egy megfelelő jogi indoklás nélküli képeket megjelölő botot üzemeltetett.

Permanens kampánySzerkesztés

Most 23 admin van, és az eddigi tapasztalatok alapján a számuk kb. évente duplázódik. Ezt azt jelenti, hogy jövőre kéthetente kéne szavazni, aztán hetente, aztán hetente kétszer... Ha a mostani szavazás hangneméből és légköréből következtethetünk a továbbiakéra, akkor ez nem lesz egy kellemes dolog.

Mi a megoldás?Szerkesztés

OmbudsmanSzerkesztés

Ha tényleg az a probléma, hogy egyes sértettek félnek képviselni a saját érdekeiket, akkor a kézenfekvő megoldás kijelölni valakit, aki képviseli őket. Akinek kifogása van egy adminisztrátor intézkedése (viselkedése, világnézete) ellen, az – akár wikin kívül – kapcsolatba lép vele, és a kijelölt képviselő teszi meg a szükséges lépéseket (mediáció, véleménykérés, leváltási javaslat). Grin már jelezte, hogy hajlandó ilyesmire, de ha olyasvalakire van szükség, aki nem admin, akkor is biztosan lehet találni valakit, akiben mindenki megbízik.

Az adminisztrátori szerep tisztázásaSzerkesztés

Véleménykérés, mediáció bejáratásaSzerkesztés

WikitanácsSzerkesztés