Szerkesztő:Valkais/Langmuir–Blodgett film
A Langmuir–Blodgett (LB) film egyre inkább elterjedő technika a nanotechnológiában 2D-s heterostruktúrák előállítására[1][2][3]. Ezeket úgy hozzák létre, hogy Langmuir filmeket – vagy Langmuir monorétegeket (LM) a folyadék-gáz határfelületről szilárd hordozókra juttatják. Az LB filmek egyrétegű (monoréteg) szerves anyagok rétegei, amiket a folyadék felületéről szilárd anyagra raknak le úgy, hogy azt bemerítik (vagy kiemelik) a folyadékba (vagy abból). Minden bemerítési vagy kiemelési lépésnél egy egybefüggő (homogén) monoréteg rakódik le. Ezzel a rétegzési módszerrel a hordozón a bemerítések során nagyon pontos vastagságú filmek alakíthatók ki. Ezt az biztosítja hogy az egyes monorétegek vastagsága nagyon pontosan ismert, így a belőlük összerakott Langmuir–Blodgett film teljes vastagsága is pontosan meghatározható.[4]
Leggyakrabban függőleges monorétegekből állítják össze a filmeket, általában amfifil[5] molekulákból (hidrofil fejjel és hidrofób farokkal, például: zsírsavak) vagy nanorészecskékből.[6]
A Langmuir–Blodgett filmek Irving Langmuir és Katharine B. Blodgett[7] nevéhez fűződik, akik a General Electric Co. kutatási és fejlesztési részlegénél dolgozták ki ezt a technikát.
Történelmi gyökerek
szerkesztésAz LB és LM filmek felfedezése Benjamin Franklinnél kezdődött 1773-ban, amikor körülbelül egy teáskanál olajat öntött egy tóba. Franklin észrevette, hogy a hullámok szinte azonnal elcsitultak, és ez kiterjdt körülbelül fél hektárra. Amit Franklin nem vett észre, hogy az olaj monoréteget képezett a tó felszínén. Több mint egy évszázaddal később Lord Rayleigh számszerűsítette, amit Benjamin Franklin tapasztalt. Tudván, hogy az olaj (olajsav) teljes térfogata egyenletesen szétterül a vízen, Rayleigh kiszámította, hogy a film vastagsága 1,6 nm, (vagyis 0,0000016 mm) a beleöntött olaj térfogata és az általa elfoglalt vízfelület ismeretében.
Agnes Pockels[8] mosogatójában megmutatta, hogy a víz felszínén lebegő filmek területe, beiktatott gátakkal szabályozható. Azt is megfigyelte, hogy a felületi feszültség a víz szennyezettségének függvényében változik. Különböző olajokat használva arra a következtetésre jutott, hogy a felületi nyomás addig nem változik, amíg a vizsgált réteg felülete körülbelül 0,2nm 2 -re nem csökken. Ezt eredetileg Lord Rayleigh- nek írta meg, aki aztán segített neki abban, hogy munkája megjelenjen a Nature folyóiratban 1891-ben.
Agnes Pockels munkájára támaszkodott Irving Langmuir. Folytatta a kutatást és megerősítette Pockels eredményeit. Az ő ötletét felhasználva fejlesztette ki a Langmuir (vagy Langmuir–Blodgett ) vályút. Megfigyelései azt mutatták, hogy a molekulában a lánc hossza nem befolyásolta az érintett területet, mivel a szerves molekulák függőlegesen helyezkedtek el (párhuzamos láncokkal).
Langmuir áttörése csak akkor következett be, amikor fel nem bérelte Katherine Blodgettet asszisztensnek. Blodgett először a General Electricnél ( GE ) ment állást keresni Langmuirhoz, a Bryn Mawr College -ban töltött évének karácsonyi szünetében, ahol fizikából BA diplomát szerzett. Langmuir azt tanácsolta Blodgettnek, hogy folytassa tanulmányait, mielőtt neki dolgozna. Ezt követően a Chicagói Egyetemre járt kémia MA-ra. Miután befejezte a mesterképzést, Langmuir felvette őt asszisztensnek. Áttörések történtek a felületi kémiában, miután 1926-ban PhD fokozatot szerzett a Cambridge-i Egyetemen.
vagy másképpen:
Nyomás-terület összefüggések
szerkesztésMonoréteg hozzáadása a felülethez csökkenti a felületi feszültséget. A felületi nyomást a következő egyenlet adja meg:
ahol a víz felületi feszültsége és a monoréteg által kialakított felületi feszültség. A felületi feszültség koncentrációfüggése (hasonlóan Langmuir izotermához) a következő:
Így,
Kísérletileg a felületi nyomást általában a Wilhelmy-lemez segítségével mérik. Ebben az esetben a mérőberendezésben egy nyomásérzékelő, vagy egy mérleg méri a monoréteg által kifejtett nyomást. Közben folyamatosan mérik a vizsgált monoréteg területét is (ami a Langmuir-Blagdgett vályú gátján belül található.)
Az utolsó egyenlet hasonlít az ideális gáz törvényéhez. A felületi feszültség koncentráció-függése azonban csak akkor érvényes, ha az oldatok hígak és a koncentrációk alacsonyak. A felületaktív anyag molekulái nagyon alacsony koncentrációinál ideális gázmolekulákként viselkednek.
Egy egyszerű erőkiegyenlítés a lemezen a következő egyenlethez vezet a felületi nyomásra:
</br> 3. ábra. (i) Felületi nyomás – Területi izotermák. (ii) Molekuláris konfiguráció az alábbi három régióban -Egy görbe; (a) gázfázis, (b) folyadékkal expandált fázis és (c) kondenzált fázis. (Adaptált Osvaldo N. Oliveira Jr., Brazilian Journal of Physics, 22. kötet, 2. szám, 1992. június)
Alkalmazások
szerkesztésAz LM és LB filmekre jjellemző a rendkívüli vékonyság és a nagyfokú szerkezeti rendezettség. Ezek a szerves vegyületekből álló filmek érdekes és sok alkalmazásban igen hasznos, optikai, elektromos és biológiai tulajdonságokkal rendelkeznek. A szerves vegyületek általában egyértelműbben reagálnak a külső tényezőkre (nyomás, hőmérséklet), mint a szervetlen anyagok. Az LM filmek fél sejtmembrán (belső, vagy a külső felületének) modelljeként is használhatók.
Jegyzetek
szerkesztés[[Kategória:Fázisállapotok]] [[Kategória:Nanotechnológia]]
- ↑ Antal Gergely, Rozlosnik Noémi: Langmuir-Blodgett filmtechnika. (Hozzáférés: 2024)
- ↑ Rigó Tímea: LANGMUIR-BLODGETT FILMEKKEL MÓDOSÍTOTT SZILÁRD FELÜLETEK: NANORÉTEGEK A KORRÓZIÓVÉDELEMBEN (PhD értekezés). (Hozzáférés: 2005)
- ↑ Deák András: Nanorészecskés Langmuir- és Langmuir- Blodgett-filmek: előállítás és jellemzés (Ph.D. értekezés). (Hozzáférés: 2007)
- ↑ Langmuir & Langmuir-Blodgett Troughs. (Hozzáférés: 2024)
- ↑ A kolloidok szerkezete. (Hozzáférés: 2024. július 8.)
- ↑ Fabricating Highly Organized Nanoparticle Thin Films. Biolin Scientific. [2017. augusztus 2-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. augusztus 3.)
- ↑ Katharine B. Blodgett. (Hozzáférés: 2004. szeptember 18.)
- ↑ Agnes Pockels. (Hozzáférés: 2005. szeptember 16.)
- ↑ Sarfus. (Hozzáférés: 2024. május 19.)