Szerkesztővita:Auguste/Erdélyi szász nyelv

Mérföldkövek a cikk életútján

Dátum(ok: tól/ig)	Esemény	Eredmény
2010. július 14. – 2010. július 16. (változások)	Törlésre jelölés	Átnevezve

Ez a szócikk témája miatt az Erdély-műhely érdeklődési körébe tartozik.
Bátran kapcsolódj be a szerkesztésébe! Besorolatlan Ezt a szócikket még nem sorolták be a kidolgozottsági skálán. Nem értékelt Ezt a szócikket még nem értékelték a műhely fontossági skáláján. Értékelő szerkesztő: ismeretlen

Erdéllyel kapcsolatos szócikkek

Wikipédia:Cikkértékelési műhely/Index

A nyelv szerkezete és alakulása

Ez a rész is elég zavarosan van fogalmazva, mint ahogy a többi is volt, de ennek kijavítását már másra hagynám. Mivel a témához úgy egyébként nem értek, nem is tudom minden esetben eldönteni, hogy mi lenne a megfelelő egyértelműsített szövegváltozat. Megya ^vita 2009. augusztus 26., 21:24 (CEST)

Farewell

Jó reggelt! A jövőben nem nagyon lesz időm Wikipediát írni, másrészt a téma nagyon is a saját területembe vág, ezért nem vállalom, hogy átírjam a szócikket. Néhány pontban viszont összefoglalnám, hogy mi a bajom a mostanival, másra nem térek ki:

• A korrekt cím „Erdélyi szász nyelvjárások” lenne. Íme egy velős kis bemutató az egyes szász nyelvjárások különbségének fokáról: [1]. Források tucatjával lehet adatolni, mennyire elterjedt volt a 19. századi Erdélyben a közbeszéd, hogy két különböző vidékről való szász a vásárban előbb szászul próbálja megérteni a másikat, de előbb-utóbb az egyik okvetlen megszólal: Riěde-mer blēsch ('Beszéljünk románul'). Két vagy három nyelvjáráscsoportot szoktak megkülönböztetni: a Beszterce vidékit, a királyföldit és néha a barcaságit. Ezen kívül úgy vélik, hogy a regionális köznyelvek (melyek közül a legerősebb valóban a nagyszebeni régi felsővárosi nyelvjárásra épült) épp a 19. századra sokat veszítettek súlyukból, és a 16-17. században még nagyobb fokú volt a kölcsönös megértés lehetősége.
• Általában két dimenzión múlik, hogy egy nyelvjáráskontinuumot nyelvnek tekinthetünk-e: egyrészt a korpusztervezésin: a sztenderdizáció foka, létezik-e a nyelvjárások közti megértést szolgáló saját nyelvváltozat és az milyen szférákban alkalmas a használatra; másrészt a státusztervezésin: valóban milyen szférákban használják, különösen hogy kiterjed-e használata az adminisztratív szférára, és miképp tekintenek rá használói és az állam. A szász nyelvjárásokat soha senki sem akarta egységesíteni, sztenderdizálni. Használatuk tipikusan a paraszti léthez kötődött, és bár Erdélyben sohasem volt egynyelvű, köznémetet beszélő réteg, az értelmiséget a legklasszikusabb diglosszia jellemezte: minden magasabb rendűnek érzett tevékenységükben a köznémet normához igyekeztek alkalmazkodni. Végül Doncsecz Ákost kivéve nincs még egy ember a világon, aki nyelvként szeretné elismertetni az „erdélyi szászt”.
• A szász nyelvjárások a leginkább a Mosel vidéki nyelvjárásokhoz hasonlítanak, amelyek nem az alnémet, hanem a középnémet régióhoz tartoznak.
• „Szatmárnémetiek” helyett a „szatmári svábok”-nak van értelme. Szatmárnémeti nem tartozik a szatmári sváb települések közé.
• A szerzők szerint székely nyelv is létezik? Mert a „magyarok, székelyek és románok nyelve” erre utal.
• Johannes Tröstel Das Alt und Neu-Teutsche Dacia című könyve (a címéből is kitűnően) német nyelvű.
• Míg a szász parasztok „deutsch”-nak (dītsch, dötsch, daitsch, detsch) a szász nyelvjárást nevezték, a köznyelvet pedig a Mueser ’katona’ szóból mueseresch-nek, ’a katonaságnál beszélt nyelv’-nek, a városokban épp a nyelvjárással szembeállított köznémetet hívták „deutsch”-nak. A Mueser szónak semmi köze a Mosel folyóhoz, hanem a szász nyelvjárások nagyon régi magyar jövevényszavai közül való, alapja a 'bujdosó' jelentésű középmagyar mazur szó.
• „Besztercei szász szótár” alatt a Nordsiebenbürgisch-sächsisches Wörterbuch-ot lehet azonosítani, „szebeni szótár” azonban, sajna, nem készült.
• Az egyik bekezdés szerint „nem távolodtak el még drasztikusabban a német nyelvtől” (aminek egyébként nincs túl sok értelme, mert amitől elszakadtak, még nem volt német nyelv), a másik bekezdés szerint „a különbségek tovább csökkentek a szász irodalmi nyelv és a német között”.
• A szópéldáknál és a hangtani magyarázatoknál hozzá kéne téni, hogy vajon melyik falu kiejtését adják vissza...
• Ellentétben azzal, amit a cikk sugall („A különbségek okán az erdélyi szász iskolákban mindig a szász nyelvet oktatták a német helyett...”), az iskola nem képes saját anyanyelvüket még egyszer megtanítani a diákoknak. Írni-olvasni a szász iskolák mindig németül tanítottak, bár a XIX. század második feléig megmaradt a gyakorlat, hogy az írott német szöveget erős nyelvjárási kiejtéssel és az ismeretlen szavakat ismerősekkel helyettesítve olvasták föl. De már a 17. század óta minden fiúnak kilenc, minden lánynak nyolc évig kellett iskolába járnia. Ezért, bár a parasztok köznyelvi kompetenciájáról megoszlanak a kortársi vélemények, írni köznyelven tanultak meg, és a nyelvjárási írásbeliségnek nem alakult ki saját hagyománya. 1849-ban az evangélikus egyház új iskolai statútumában középpontba állította az irodalmi német nyelvi kultúra terjesztését, egyben elrendelte, hogy a lelkészek minden második vasárnap németül prédikáljanak (addig minden prédikációban a vernakulárist használták). Minden lelkésznek két évet belnémet teológián kellett eltöltenie, a gimnáziumi tanárok mind, de a tanítók nagy része is német egyetemet végzett.
• 1908-ban a Siebenbürgisch-sächsisches Wörterbuch első füzete (Lieferung) jelent meg. Az első kötet 1924-re lett kész, a szótár kiadása viszont máig sem fejeződött be. (Legutóbb, 2006-ban az R betűs kötet jelent meg, a bukaresti Akadémiai Kiadó és a Böhlau közös kiadásában.) Amit a cikk szerzője „egységes helyesírási szabályok”-nak vél , az nem más, mint az ún. Teuthonista-Lautschrift, amely a német dialektológiában a legáltalánosabb fonetikus ábécé, és természetes, hogy Schullerus ezt választotta a szász adatai közlésére (a magyarázatok köznyelvi hangjelölést használnak gót betűkkel, illetve a harmadik kötettől antikvákkal). A nyelvjárások szabványosítása nemcsak be nem fejeződött, meg sem kezdődött, sőt senkinek a fejében meg nem fordult. A tájszótári vállalkozással, amely azelőtt egy évszázaddal kezdődött és a legtöbb szász írástudót megmozgatta, a szász közösség éppen hogy más német regionális csoportokkal vált egyenrangúvá, amelyeknek szintén megvoltak a saját tájszótáraik. Ezzel a teljesítménnyel az össznémet kultúra teljes értékű részeként mutatta be magát. A szerkesztő Schullerus maga a nagynémet–völkisch irányzatú zöldszász politikai irányzat híve volt.
• A szász nyelvjárásokban a 19. század második felétől születtek irodalmi művek. A műfaji skála nem volt túl széles: biedermeier ízlésű vagy „népies tónusú” versek, anekdoták, humoros jelenetek és népszínművek. Az alkotóik jellemzően irodalmi német nyelven is alkottak. A szász versben és prózában sem törekedtek nyelvjárások közti változatok használatára. Minden alkotó a saját faluja nyelvjárását használta, a helyi tájszavakat pedig megmagyarázták. Néha egy az egyben az egész szöveg fordítását mellékelték németül.
• Szerencsére az egész szócikk stílusa nagyon megnehezíti, néha lehetetlenné teszi a tartalom dekódolását.

Üdv, – Auguste 2009. november 19., 04:13 (CET)

A hibákat ki kell akkor javítani, de a cikk átnevezését nem helyeslem, több ok miatt.

1. A nyelvjárások közötti különbségek egyáltalán nem ritkák. A szlovén nyelv, mely ugyan szláv nyelv, de indoeurópai, akárcsak a szász. A nyelvjárásainak száma negyven fölött van, amelyek közül kettő önállósult a vend és a réziai, gyakorlatilag van nyelvi normája. Ezenkívül a többi nyelvjárások egymástól és az írott nyelvtől is jól érezhető különbségeket mutatnak. A keleti nyelvjárások számára a nyugatiak szinte érthetetlenek. Ennek ellenére ezek egy csoportba, a szlovén nyelvbe tartoznak és nem szlovén nyelvjárások vannak.

2. Ha a nyelvjárásokról akarunk írni, akkor célszerű erdélyi szász nyelvjárások néven külön cikket nyitni. De ez a cikk a nyelvjárások összességéről, a szász nyelvről szól. [törölt kép] Doncsecz^{Töj njaš znán.} 2009. november 19., 13:44 (CET)