Bartók Dániel panasz és vitalapja
#9ACD32

Közleményeim:
Archive

Archívum (?)


MR1-középhullám

szerkesztés

Tiszteletem!

Ismét éjfélig sugároz a középhullám a Kossuthon. Nem akartam belebabrálni a szócikkbe, inkább megkerestem Uraságodat, mint rádiószakértőt, hogy tegye meg helyettem.

Köszönettel.Mkalman vita 2010. január 7., 13:03 (CET)Válasz

Nagymágocs, buszok

szerkesztés

Szia!

A buszos részt azért rövidítettem le, mert sok benne az ismétlés és az irreleváns adat.

  • "A falut tömegközlekedéssel csak autóbuszon lehet elérni." - Rendben.
  • "Nagymágocsot Budapestről közvetlen el lehet érni autóbusszal, a Volánbusz jóvoltából." - Hasznos, maradjon, de szóismétlés van benne, ezért átfogalmaztam.
  • "De a Körös Volán távolsági járataival ellehet érni Hévizet is." - Azért vettem ki, mert a buszközlekedés jellemzője mindenféle "egzotikus" távolsági járat. Ezek úgy vélem nem az adott településre tartoznak - mert egy rakat településen keresztülhaladnak, hanem inkább a szolgáltató (itt Körös Volán) szócikkére.
  • "A volántársaságokkal azonban több várost is el lehet érni közvetlen." - Ismétlés, gyakorlatilag az 1. mondat kifordítva. Ráadásul rossz helyen, miután felsoroltál már egy konkrét példát.
  • "A településen áthaladó autóbuszok többségét a szegedi székhelyű Tisza Volán üzemelteti." - Rendben, csak az elejére kéne 2. mondatként.
  • "A településről tömegközlekedéssel Árpádhalomra csak a Tisza Volán járataival lehet elérni." - Ez inkább Árpádhalomra tartozik, így túl kiragadott példa. Miért pont Árpádhalom a fontos az 5 útirány közül, hogy kiemeljük? A mondat végén szóismétlés, bár a "lehet eljutni" lenne a nyelvtanilag helyes ige a mondat végére.

VTlevéltár 2010. február 5., 23:02 (CET)Válasz

Allapok

szerkesztés

Szia! Szerkesztői allapokon "ragadt" szócikkeket keresgélek, és belefutottam a Szerkesztő:Bartók Dániel/Kunság Volán/története oldaladba. Már van Kunság Volán szócikkünk, ha erre az allapra nincs szükséged, nem dolgozol már vele megtennéd, hogy belemásolod ezt a sablont? És figy: megtennéd, hogy körülnézel az allapjaidon, és amelyik már nem kell, azokba is beilleszted ezt a sablont?

{{azonnali|Saját allap, már nincs szükségem rá|2=-~~~~}}

Persze ha még van velük valami terved, akkor maradjanak. Jelezz vissza kérlek! Köszönöm előre is, szia! December vita 2010. március 25., 11:07 (CET)Válasz

Szia! Ez nem gond, itt az első változatod], lekérhetsz bármikori változatot is, ezek megmaradnak örökre. Több oka is van, hogy elkezdtük ezeket az allapokat törölni: indexeli a Google, és adott esetben egy korábbi változatot adhat ki találatként (korábbi: esetleg elavult, hibás - nem feltétlenül a Te szócikked, de ez bármelyik szócikkre igaz lehet). Aztán a kifelé mutató linkek megjelennek a mi hivatkozik errébe, és ha átirányításra mutatnak, javítani kell ezeket is (felesleges pluszmunka, valamint elfedik az árva lapokat), és nem utolsó sorban a WP:NEM szerint nem ingyentárhely a Wikipédia, tehát a tényleg felesleges lapokat törölgetjük. Ha csak amolyan saját archívum-féle miatt őrizgeted őket, és nem jó a fentebb linkelt korábbi változat, mentsd el a lapot/lapokat inkább a gépedre. Szóval két megoldás is van a régi változatod megőrzésére, hm? Kösz, szia! December vita 2010. március 25., 22:48 (CET)Válasz
Kösz szépen! További jó munkát, szevasz! Dec

Sablonok

szerkesztés

Szia, látom, hogy a rádiós és tévés szócikkekbe visszatetted az {{MR csatornái}} és az {{MTV csatornái}} sablonokat. Ivoa létrehozta az {{MTVA csatornái}} sablont, mint láthattad, az szerintem helyettesíti a másik kettőt, nincs értelme azoknak is ott lenniük a cikkekben. Mit gondolsz? --Regasterios vita 2012. január 14., 00:56 (CET)Válasz

Persze, részemről semmi akadálya. Igazából csak az Ivoa sablonjával kialakult helyzetre szeretnék megoldást találni, nem szívügyem ez a téma. Úgy látom, te jobban értesz hozzá, ezért azt is megkérdezném, hogy az m3 (televízió)val mi legyen szerinted? A sablonba nem való, ha jól gondolom, de mégis idetartozik.--Regasterios vita 2012. január 14., 13:52 (CET)Válasz

Rendben. Nem hinném, hogy vissza kellene vonnom, jó munkát vele! --Regasterios vita 2012. január 14., 19:58 (CET)Válasz

Szépen néz ki. Egy aprót módosítottam rajta: az m3-nál a tervezett szót átírtam online-ra, mivel évek óta csak tervezett, viszont online csakugyan elérhető. --Regasterios vita 2012. január 14., 20:23 (CET)Válasz

Értem. Valószínűleg emiatt nem indult el nekem sem az adás. De akkor mi legyen egy olyan dologgal, ami megszűnt, mielőtt létrejött volna? Talán akkor a tervezett helyett a megszűnt szót kellene odaírni zárójelben? Mi a véleményed? --Regasterios vita 2012. január 14., 22:48 (CET)Válasz

Oké, rendben. --Regasterios vita 2012. január 15., 13:34 (CET)Válasz

Hibás kategorizálás

szerkesztés

Szia! A Kategória:Bartók Dániel önmagát tartalmazza, és ezzel végtelen kategóriahurkot hoz létre, ami semmiképpen nem szolgálja a rendszer egészségét. Ki kéne venni belőle a saját kategóriáját, elég bele a szerkesztők személyes kategóriái. Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2012. január 21., 15:37 (CET)Válasz

Látom már. Akkor viszont a sablon hibás (melyik is?), abban kéne csinálni egy olyan feltételt, hogy ha a kategórialapra/kategórianévtérbe van beillesztve, akkor ne kategorizáljon. Vagy pedig egyszer substolni, és utána már ki lehet venni a kategóriát. (Kevésbé előkelő, de működő megoldás). Nem bántásból, de a fő problémát itt az jelenti, hogy a kategóriát szerkesztői allap helyett és módjára használod, és innentől adva vannak a káosz feltételei. Szerintem a legjobb megoldás lenne a kategóriát kategóriaként használni, a többit meg allapra tenni. Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2012. január 21., 16:26 (CET)Válasz

Szuper, köszi. Ha ezt a vitalapot akarod kategorizálni, akkor célszerűbb kivételesen a lap tetejére tenni vagy pedig egy allapról beilleszteni, mint a sablonoknál, mert így az első alkalommal, mikor új szakaszt nyit valaki, bekerül a lap közepébe (ez már meg is történt), és utána szépen learchiválódik előbb-utóbb. Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2012. január 21., 19:17 (CET)Válasz

Kép átnevezése

szerkesztés

Szia, javaslatot tettem az egyik képednek az átnevezésére, mert az eddigi elég semmitmondó volt. Remélem, nem gond. --Regasterios vita 2012. január 21., 18:36 (CET)Válasz

Közben át lett nevezve Fájl:Ikarus 256 Szentes.jpg névre. Mindenütt javítottam a rámutató hivatkozásokat. Farkasgergely Üzenet 2012. január 21., 21:59 (CET)Válasz