Szilágyi Béla (színművész, 1857–1888)

(1857–1888) színész

Szilágysomlyói Szilágyi Béla, teljes nevén Szilágyi Béla József Pál Károly (Szabadka, 1857. december 25.[2]Budapest, 1888. június 4.) színész.

Szilágyi Béla
Született1857. december 25.
Szabadka[1]
Elhunyt1888. június 4. (30 évesen)[1]
Budapest[1]
SzüleiSzilágyi Béla
Foglalkozásaszínész
SablonWikidataSegítség

Pályafutása

szerkesztés

1858. január 2-án keresztelték a szabadkai Szent Teréz plébánián. 1867-ben gyerekszínészként kezdte pályáját. Miután megkapta színészi engedélyét, 1874 augusztusától Némethy Györgyné társulatában játszott. 1880–1884 között Kolozsváron játszott, ez volt a legsikeresebb időszaka. Ezután két évig a pesti Népszínház művésze volt, 1884. március 4-én mutatkozott be a Nap és hold című operettben mint Calabas. 1887 őszén Aradi Gerő szerződtette Budapestről Szegedre. Sírjánál V. Kovács József búcsúztatta.

Idősebb Szilágyi Béla színész és Harmath Ida fia. Felesége Dömsödy Berta (Nagyenyed, 1868. június 9. – ?) drámai színésznő volt, akit Kolozsváron ismert meg, s együtt lettek a Népszínház tagjai. Fia, Szilágyi Béla (Kolozsvár, 1883. október 23. – Kalifornia, 1927. május 24.) hadnagy volt.

Fontosabb szerepei

szerkesztés
  • Carnero (Strauss: Cigánybáró)
  • Szellemfi (Szigligeti Ede: Liliomfi)
  • Scalza (Suppé: Bocaccio)

Működési adatai

szerkesztés
  • 1874: Némethyné
  • 1874–75: Bokody Antal
  • 1875–76: Follinus János
  • 1876–78: id. Szilágyi Béla
  • 1878–79: Kolozsvár
  • 1879–80: Kuthy
  • 1880–85: Kolozsvár
  • 1885: Népszínház
  • 1887: Szeged

További információk

szerkesztés
  • Garay Béla: Festett világ. Színészek és szerepek. Szabadka, Veljko Vlahovic Munkásegyetem, 1977.