Szilágyi Márton (tanár)

főiskolai tanár

Piskárosi Szilágyi Márton (Debrecen, 1748. március 26.Detek, 1790. november 4.) református főiskolai tanár.

Szilágyi Márton
Született 1748. március 26.[1][2]
Debrecen
Elhunyt 1790. november 4. (42 évesen)[1][2]
Detek
Állampolgársága magyar
Foglalkozása
  • pedagógus
  • tanár
SablonWikidataSegítség

ÉleteSzerkesztés

Apja Szilágyi Sámuel református püspök volt; szülőhelyén végezte a teológiát; 1767-ben és 1771-ben külföldre ment és leginkább a bázeli és göttingeni egyetemet látogatta, ahol a természettant és mennyiségtant tanulmányozta tüzetesebben. Ugyanezen tantárgyak rendes tanárának választatott 1773-ban Sárospatakra. A természetrajzot ő tanította itt először, valamint ő rendezett először természettani múzeumot is. Meghalt 1790-ben Deteken (Abauj megye), 17 évi tanárkodás után. Emlékbeszédet tartott fölötte Szombati János.

MunkáiSzerkesztés

  • Cziropedia. Az az: Kszenofonnak a Czirus király életéről, neveltetéséről és viselt dolgairól írott históriája. Mellyet görög nyelvből magyarra fordított, és némelly apró jegyzésekkel is világosítani igyekezett. Nagy-Károly, 1784. Két kötet. (Atyjának megkezdett, de be nem végzett munkája. Ism. Toldy F., M. N. Irodalom története. Pest, 1878. 177. l.).
  • Haller Albertnek a Szent Írásban lévő igazságokról írott levelei. Ford. német nyelvből magyarra... a bernai 1780. kiadás szerint. Ezekhez járul Tillotsonnak a keresztyén vallás méltóságáról írott prédikátziója, angliai nyelvből fordítva. Pozsony és Kassa, 1785.

KéziratbanSzerkesztés

  • Mathesis és Physica.

JegyzetekSzerkesztés

  1. a b http://mek.oszk.hu/00300/00355/html/ABC14240/15080.htm, Szilágyi Márton, 2017. október 9.
  2. a b BnF források (francia nyelven)

ForrásokSzerkesztés

További információkSzerkesztés

  • Magyar múzeumi arcképcsarnok. Főszerk. Bodó Sándor, Viga Gyula. Bp., Pulszky Társaság-Tarsoly Kiadó, 2002.
  • Magyar életrajzi lexikon I-II. Főszerk. Kenyeres Ágnes. Bp., Akadémiai Kiadó, 1967-1969.
  • A Pallas nagy lexikona, az összes ismeretek enciklopédiája. 1-16 k. (17-18. pótk. Szerk. Bokor József). Bp., Pallas-Révai, 1893-1904.
  • Új magyar életrajzi lexikon. Főszerk. Markó László. Bp., Magyar Könyvklub.
  • Új magyar irodalmi lexikon. Főszerk. Péter László. Bp., Akadémiai Kiadó, 1994.