Szitár

indiai húros hangszer

A szitár indiai húros, pengetős hangszer. A hagyomány szerint az udvari zenész, Amir Khusrav (1253 körül – 1325) találta fel.[1] A hangszer a tar nevű perzsa lantok egy lényegesen továbbfejlesztett változata; az elnevezés a háromhúrú szetárra utal (a szetár szó szerinti jelentése három húr), a húrok száma a fejlődés során azonban egészen hétig növekedett, nem beszélve a hangzást gazdagító, kiegészítő üres húrokról (csikári) és az aliquot-húrokról (tarab), melyeknek száma tizenkettő és húsz között mozog. A nagyméretű fogólapon mozgatható bundok vannak, melyekkel a játékos az adott zenei módusz hangsorára hangolja be a hangszerét.

Szitár
Sitar3.jpg

Más nyelveken
angolul: sitar
hindiül सितार
Besorolás
kordofonlant
pengetős
Rokon hangszerek vína, szurbahár, szetár
Hangszerjátékos szitárjátékos
A Wikimédia Commons tartalmaz Szitár témájú médiaállományokat.

A szitár és még nagyobb méretű változata, a szurbahár valósággal szimbóluma az észak-indiai zene ind és perzsa keveredésének, mivel a hangszer lantszerű korpuszát (ez a perzsa elem) a vínaszerű rezonáló tök (ez az ind elem) egészíti ki. Mindkettőben közös viszont – és ez vonatkozik még számos egyéb húroshangszerre is – a rendkívül hajlékony melodikus képesség, valamint az aliquot-húrok biztosította telt, szonórus hangzás.[2] A felhangokban gazdag, zizegő hangzás létrejöttében elsőrendű szerepe van a hangszer különleges húrlábának is, ami úgy van kialakítva, hogy a húrok rezgés közben a lábnak a húrok felfüggesztése fölött meghosszabbított részét érintsék.[3]

A szitár mai, klasszikus szólóhangszer alakját a 18. században nyerte el.[1]

JegyzetekSzerkesztés

  1. a b Max Wade-Matthews. A hangszerek és a zene könyve, 1. kiadás, CSER Kiadó (2000). ISBN 963-9666-05-X 
  2. Kárpáti, i. m. 154-155. old.
  3. On the string-bridge interaction…

ForrásokSzerkesztés

Kapcsolódó szócikkekSzerkesztés

Külső hivatkozásokSzerkesztés

A Wikimédia Commons tartalmaz Szitár témájú médiaállományokat.