Sziveket újító bokréta

A Sziveket újító bokréta egy 18. századi magyar versgyűjtemény, mely a Magyar Tudományos Akadémia Régi Magyar Könyvtár című könyvsorozatának 35. köteteként 1914-ben jelent meg nyomtatásban. A kötetet sajtó alá rendezte és jegyzetekkel ellátta Versényi György.

Sziveket ujitó bokréta - XVIII. évszázbeli dalgyüjtemény
Az első kiadás
Az első kiadás
Ország Magyarország
Nyelvmagyar
Témaversgyűjtemény
Műfajdal
SorozatRégi Magyar Könyvtár
Kiadás
KiadóMagyar Tudományos Akadémia
Kiadás dátuma1914
Média típusakönyv
Oldalak száma180
SablonWikidataSegítség

Ismertetése szerkesztés

Versényi György író, tanár egy nagy, 95 versből álló kéziratos gyűjteményt fedezett fel Kolozsvárt, ennek teljes szövegét adta közre a Régi Magyar Könyvtár 35. kötetében.

A kötethez írt bevezetőjében közli: „A gyüjteményt Erdélyben írták össze. Az egyes szavak leírása is erre vall. (…) Hogy ki írta e dalokat össze s ki a szerzőjök, nem lehet tudni. A címlap szerint az "egy ifjú" részben feljegyezte, részben maga költötte. Talán az egész könyv másolata egy dalgyűjteménynek. Több kéz írása.” Az egyik, LXXXVIII. számú vers szerző tudatja, hogy 1770-ben Pozsonyban írta, de a másoló ezt is erdélyi kiejtéssel rögzítette.

Császár Elemér könyvismertetőjében azt írta, hogy a verseket egy „A. D. jegyű költő” írta össze 1780-ban. A személye nem ismert, valószínűleg erdélyi, kolozsvári református főiskolai növendék volt, aki tanulmányai végén külföldi útra készült. Maga a gyűjtemény másolat, de nem ennek a személynek a másolata.

A gyűjtemény egyik része a gyűjtő saját verseiből álló másolat, a másik, nagyobbik rész idegen versek másolata. Vannak köztük ismert költők, főként Faludi Ferenc és Amade László verseinek módosított változatai; vannak népdalszerű motívumok, és nagy számban találhatók benne ismeretlen szerzőjű énekek, melyek a 18. században kéziratos másolatokban terjedtek. Feltűnő a gyűjteményen Amade hatása – közli Császár Elemér. – A gyűjtemény legnagyobb része szerelmes vers, köztük aránylag sok a búcsúzóvers. Könnyedebb, múló hangulatok szólalnak meg bennük, néha dal formájában, máskor elnyújtva, részletezően előadva. Néhány búcsúzó éneken kívül áltatában a rövidebb, dalszerű versek a jobbak, és a tréfás gúnyolódások a lányokkal, a házassággal.

A gyűjtemény irodalomtörténeti jelentőségéből sokat levon, hogy nemcsak a szerzők, hanem a versek eredete is, keletkezési ideje is ismeretlen. Legfeljebb annyit tudunk, hogy az összeíró saját versei nem sokkal korábbiak a másolás événél.

Az elektronikus kiadás bevezetője szerint a gyűjteményt 1770-ben állították össze.[1]

Jegyzetek szerkesztés

Források szerkesztés