Szljugyanka

Szljugyanka (oroszul: Слюдянка) város Kelet-Szibériában, Oroszország Irkutszki területén, a Szljugyankai járás székhelye.

Szljugyanka (Слюдянка)
Szljugyanka címere
Közigazgatás
Ország	Oroszország
Föderációs alany	Irkutszki terület
Járás	Szljugyankai
Irányítószám	665900, 665902–665904
Körzethívószám	39544
Népesség
Teljes népesség	18 287 fő (2018. jan. 1.)
Földrajzi adatok
Időzóna	UTC+8
Elhelyezkedése
Szljugyanka Pozíció Oroszország térképén
é. sz. 51° 39′ 34″, k. h. 103° 42′ 22″51.659444444444, 103.70611111111
Szljugyanka Pozíció az Irkutszki terület térképén
Szljugyanka weboldala
A Wikimédia Commons tartalmaz Szljugyanka témájú médiaállományokat.

Lakossága: 18 574 fő (a 2010. évi népszámláláskor).

Fekvése

Az Irkutszki terület déli részén, a Bajkál-tó délnyugati végénél, Irkutszktól országúton 110 km-re, a Szljugyanka és a Pohabiha folyó partján helyezkedik el. (A Szljugyanka ideiglenes vízfolyás, mivel fő mellékfolyóját egy föld alatti medren át a Bajkál-tóba vezették.) Területe 38,7 km². A Hamar-Daban-hegység előterét alkotó platóra épült, melyet hegykoszorú vesz körül.

Vasúti csomópont a transzszibériai vasútvonalon. A város mellett vezet a „Bajkál” nevű R258-as főút (korábban M55 jelű). Szljugyankában kezdődik a Bajkál „körüli” (történelmi) vasútvonal.

Neve a csillám orosz nevéből (szljuda) származik. Az értékes ásvány nagy mennyiségben fordul elő a közeli hegységben, bányászata hozzájárult a település keletkezéséhez és fejlődéséhez. A város környékén található sokféle ásványi kincs közül a csillám (csillám-flogopit) mellett fontos még a márvány, a márványos mészkő („jura-márvány”) és a lazurit.

A Bajkál medencéjében a tektonikus (szerkezeti) mozgások korunkban is tartanak, ezért gyakoriak a földrengések. Az utóbbi idők legerősebb földrengése 2008-ban pattant ki, erejéhez képest Szljugyankában kevés kárt okozott.

Története

A Bajkálnak ezt a környékét az oroszok megjelenése előtt burjátok és evenkik lakták. Az ide érkezett kozákok a csillám-flogopit lelőhelyét a Szljugyanka középső folyásán már 1647-ben felfedezték. A folyónál, egy közeli evenki település helyén kis faerődöt építettek, de azt hamarosan kissé távolabbra költöztették (a mai Kultuk falu helyére), és a csillám lelőhelye feledésbe merült.

Kelet-Szibéria déli határvidékén az oroszok térhódításának, illetve betelepedésének I. Pál orosz cár erre vonatkozó rendelete adott újabb lökést. 1802-ben a mai Szljugyanka helyén téli szállást létesítettek. Ennek szerepe megnőtt, miután Irkutszkból a hegyeken át utat vágtak a nagy kereskedelmi forgalmat lebonyolító Kjahta határvárosba, az 1860-as évek közepén pedig megépült a Bajkál menti szekér- és postaút.

Szljugyanka alapítása (1899) a korábbi téli szállás helyén a „Bajkál körüli”-nek nevezett vasútvonal (Krugobajkalszkaja zseleznaja doroga) építéséhez kötődik. Itt rendezkedett be két nagy vonalszakasz építési igazgatósága; az építkezésen kényszermunkára ítélt rabok dolgoztak. A mozdony depo és a fehér márványból épített állomásépület 1904-ben készült el, a vasútvonalon 1905-ben indult meg a forgalom. A település 1912-ben városi rangot kapott. A csillám ipari méretű bányászata 1924-ben kezdődött, később bányaigazgatóságot alapítottak. Szljugyanka 1930-ban lett járási székhely, 1936-ban kapott városi rangot.

Még a háború előtt megkezdték az Irkutszk–Szljugyanka vasútvonal (130 km) építését, de az csak 1949-ben készült el. A háború utáni években megindult a környék részletes geológia kutatása. Ennek során fedezték fel többek között a márványos mészkő („jura-márvány”) lelőhelyét is. 1957-ben nyitották meg az Irkutszki terület akkor legnagyobb kőfejtőjét, mely az építőanyagipart (cementgyártás) és az angarai vízerőművek építkezését látta el alapanyaggal. A kőbányászat beindításával párhuzamosan felépült a városban egy panelházakból álló 1500 fős lakótelep is.

Szljugyankában a csillám ipari méretű bányászata ötven évvel a kezdetek után, 1974-ben központi utasításra fejeződött be. (Korábban megépült egy feldolgozóüzem is.) Ezt követően a bányaigazgatóság átállt márvány, gneisz és granodiorit bányászatára; új bányákat nyitottak, kőfeldolgozó és mozaiklap készítő üzemeket létesítettek. Termékeit Moszkva, Novoszibirszk több metróállomásának burkolására is felhasználták.

1990 után

1993-ban a bányaigazgatóság Bajkalszkij mramor ('bajkál márvány') néven részvénytársasággá alakult át, majd kisebb gazdasági társaságokká esett szét. A nagy halkonzervgyárat (a város közelében épült, 1943-ban adták át) szintén privatizálták és a halászati ágazat válsága miatt 1998-ban megszüntették.

A mai város

Szljugyanka az autóút és a vasútvonal két oldalán helyezkedik el. Nagy része földszintes, kertes faházakból áll, a városközpontot és az ipari negyedet emeletes tégla- és panelépületek alkotják. A város nevezetessége az 1905-ben márványból készült állomásépület. A vasút másik emléke a vörös téglából emelt víztorony is. Az állomással szemben fából épült templom áll.

A turizmus és az Irkutszkból kirándulók szempontjából a város nagy vonzereje a Bajkál-tó és a hegyek tóba ékelődő nyúlványa, a Sámán-fok. Szljugyanka II. állomás a kiindulópontja a „Bajkál körüli” történelmi vasútvonalnak, mely számos alagútjával, hidaival és támfalaival együtt a 20. század elejéről fennmaradt ipari emlék. Itt látható Valerij Zsigalov magánmúzeuma, négyezer darabból álló ásványgyűjteménye. A sportturizmus lehetőségei is adottak: a Hamar-Daban-hegységet felkereső sportolók: síelők, hegymászók, a gyalogtúrák és az extrémsportok kedvelői gyakori vendégei a városnak. A fejlődésnek akadálya a hiányos infrastruktúra, hosszú ideje megoldatlan vagy korszerűtlen a hő- és a melegvíz szolgáltatás, kevés a szálloda. Sokáig hiányzott, de 2010-ben elkészült a víztisztító állomás.

Források

• Goroda Rosszii. Enciklopegyija (orosz nyelven). Moszkva: Izd. Bolsaja Rosszijszkaja Enciklopegyija (1994) 
• Szlugyanka (orosz nyelven). Irkipedia.ru. (Hozzáférés: 2015. október 24.)