Főmenü megnyitása

A tévedés a polgári jogban a szerződéskötési akarathibák egyike, amelyre hivatkozva az adott szerződés bíróság előtt megtámadható.

FogalmaSzerkesztés

TévedésSzerkesztés

Tévedésről akkor van szó jogi értelemben, ha valamelyik fél a szerződés megkötésekor valamely lényeges körülmény tekintetében tévedésben volt. Ez önmagában még nem elegendő a megtámadhatósághoz, ugyanis az is kell, hogy a tévedést a másik fél okozta vagy azt felismerhette. Nem feltétel a tudatos tévedésbe ejtés, ez ugyanis már megtévesztésnek minősül. Tévedés esetében a megtámadási határidő a tévedés felismerésekor kezdődik meg.

Kölcsönös téves feltevésSzerkesztés

Kölcsönös téves feltevés esetén mindkét fél ugyanabban a téves feltevésben volt. Ebben az esetben bármelyikük jogosult a megtámadásra. A megtámadási határidő a feltevés téves voltának felismerésekor kezdődik.

A Pallas nagy lexikonábanSzerkesztés

„Tévedés (error), hamis itéletnek igaz gyanánt való elfogadása. Szokás a formai T.-t a tartalmitól különböztetni meg; amaz a gondolkodás törvényeinek mellőzéséből, ellenök való vétségből származik; emez a tárgy mivoltának félreismeréséből, nem-ismeréséből. Többnyire azonban mindkét forrás együttesen szolgáltat a T.-re okokat. Mert valamely tárgy természetének félreismerése rendszerint abból származik, hogy a tárgyak megismerésének formai törvényei ellen vétettünk.

Jogi értelemben T. és tudatlanság (ignorantia) szorosabb értelemben abban különböznek egymástól, hogy az utóbbi valaminek nem tudását, az előbbi pedig valaminek a valóságtól eltérő tudását jelenti. Tudatlanság az, ha valaki nem tudja, hogy valami létezik vagy nem létezik; T. ellenben annál fordul elő, aki a létezőt nem létezőnek, a nem létezőt létezőnek veszi. Jogi hatályára nézve a kettő között nincs különbség, s az előbbi alatt az utóbbit is szokás érteni. A T. lehet kétféle: jogi T. (error juris) és ténybeli T. (error facti), a szerint, amint jogtételekre vagy jogi tényekre vonatkozik. A jogtételeknek nem tudása azoknak alkalmazását ki nem zárja, ami nagyon természetes, mert a törvény kötelező ereje nem tehető függővé attól, hogy az állampolgárok a törvénnyel megismerkedni akarnak-e vagy sem. Ez a tétel a magánjogban és a büntető jogban egyaránt áll. De megjegyzendő, hogy jogi T. alatt a büntető jogban csak a büntető törvényre vonatkozó T. értendő, mig a polgári jogra vonatkozó T. a ténybeli T. fogalma alá esik. A ténybeli T. ellenben igenis méltatásban részesül. A magánjogban azonban csak akkor, ha lényeges és menthető. Hogy mikor lényeges a T., az a különböző jogügyletek szerint különböző (l. Érvénytelen jogügyletek). A büntető jog a szándékos büncselekményeknél a ténybeli T.-re - amelyhez a polgári jogtételek körüli T. is tartozik - azt a szabályt tartalmazza, hogy: nem számíthatók be a bűntett tényálladékához tartozó, vagy annak súlyosabb beszámítását okozó ténykörülmények, ha az elkövető a cselekmény elkövetésekor azokról nem birt tudomással. Vajjon ez a T. menthető v. menthetetlen, az különbséget nem tesz. Ennek alapja az, hogy ily esetben bűnös szándékról szó nem lehet. Nem tolvaj az, aki azért veszi el a dolgot, mert az hiszi, hogy az övé, s nem tudja, hogy az másé. Éppen azért, mert a T. a bűntett alanyi elemét zárja ki, illetőleg módosítja, a szándékos büntetendő cselekményekre vonatkozó fenti szabály a gondatlanságból elkövetett cselekményekre csak az esetben alkalmazható, ha az érintett körülmények nemtudása már magában nem gondatlanság.[1]

ForrásokSzerkesztés

JegyzetekSzerkesztés

  1. A Pallas nagy lexikona

Kapcsolódó szócikkekSzerkesztés

További információkSzerkesztés