A ТU7 (oroszul: ТУ7 – тепловоз узкоколейный, magyar átírásban: tyeplovoz uzkokolejnij, magyarul: keskeny nyomtávolságú dízelmozdony). Szovjet keskeny nyomtávolságú, hidromechanikus erőátvitelű dízelmozdony-sorozat, melyet a Kambarkai Gépgyár gyártott az udmurtföldi Kambarkában 1971 és 2009 között. Összesen 3361 darab készült a sorozatból. A mozdonyok Bulgáriában mint BDŽ 94 sorozat, Csehszlovákiában mint ČSD TU 46.0 sorozat ismertek.

TU7
TU7A dízelmozdony
TU7A dízelmozdony
SZZSD (TU7) sorozat
SZZSD TU7A sorozat
BDŽ 94 sorozat
ČSD TU 46.0 sorozat
VNR D4H sorozat
Pályaszám
SZZSD: TU7‑0001- TU7A‑3361
BDŽ: 94-01 -10
ČSD: TU 46.001 és .002
Általános adatok
GyártóKambarkai Gépgyár (Kambarka)
Gyártásban19712009
Darabszám3361 db
Műszaki adatok
TengelyelrendezésB' B'
Nyomtávolság705- 1435 mm
Hajtókerék-átmérő600 mm
Teljesítmény
Névleges294 kW
Engedélyezett legnagyobb sebesség50 km/h
Kapcsolókészülékek közötti hossz9200 mm
Hossz
  • 9400 mm
  • 9440 mm
Magasság3550 mm
Szélesség2450 mm
Forgócsaptávolság4700 mm
Tengelytáv forgóvázon belül1400 mm
Üres tömeg24 t t
Szolgálati tömeg24,0 t
Erőátvitelhidromechanikus
Motorkocsi/Motormozdony-vontatás
Motor
Típusa1D12–400
A Wikimédia Commons tartalmaz TU7 témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség

Története szerkesztés

Az 1960-as évek elején merült fel igény egy új mozdony iránt a keskeny nyomtávolságú vasutakon a TU2 és TU4 dízelmozdonyok leváltására. A TU2 túl nehéz volt az alapvetően rossz állapotú szovjet keskeny nyomtávolságú pályákra, míg a TU4-nek a motorteljesítménye volt elégtelen. 1961-ben a Kambarkai Gépgyár elkészítette a hidraulikus erőátvitelű TU5 mozdony két kísérleti példányát. Ez alapvetően a TU4-en alapult, de az azon alkalmazott motor helyett a nagyobb teljesítményű, 400 LE-s 1D12–400-as dízelmotort építették be. A TU5-ösnél azonban az üzemeltetés során több hátrányos tulajdonságára derült fény. Többek között megbízhatatlannak bizonyult a hidraulikus erőátviteli rendszer. Ezért a VNITI tervezőiroda 1967-ben kidolgozta egy új dízelmozdony terveit, mely később a TU7 típusjelzést kapta.

A terveket kétféle kivitelű változatra dolgozták ki egy 20 és egy 24 tonnás mozdony, 300, illetve 400 LE-s motorral. A TU4 és a TU5 konstrukcióján alapuló új mozdonyhoz a Barnauli Gépgyár 1D12-es dízelmotorját és a Kalugai Gépgyár UGP400–650 típusú hidraulikus erőátviteli berendezését választották. Új vezetőfülkét terveztek hozzá, melyet később egységesen alkalmaztak a Kambarkai Gépgyár más gyártmányain is. Új vezérlőberendezése lehetővé tette több mozdony összekapcsolását is.

A Kambarkai Gépgyár végül 1970-ben a 24 tonnás, 400 LE-s motorral felszerelt változatból épített meg két kísérleti példányt. Ezekkel 1971–1972-ben végrehajtották a gyári teszteket, majd ezt követően próbaüzemre küldték őket. A speciális teszteket (pl. hidraulikus erőátvitel próbái) tartalmazó próbafutásokat a Saturai Keskeny Nyomtávú Vasúton (Moszkvai terület) hajtották végre. Az általános célú próbaüzemre a Krasznodári Erdőgazdaság Apseronszki Keskeny Nyomtávolságú Vasútján, valamint a Szverdlovszki Erdőgazdaság Alapajevszki Keskeny Nyomtávolságú Vasútján került sor.

A szovjet keskeny nyomtávolságú vasútvonalak rossz állapota miatt szükségessé vált a könnyebb változat megépítése is. A 20 tonnás változatnál csökkentették az üzemanyag mennyiségét, a könnyített kivitelű UGP400–201 hidraulikus hajtóművet építették be, csökkentették a ballaszttartály méretét. Ezzel a tengelyenként terhelés 5 tonnára csökkent, igaz, a vonóerő is csökkent kismértékben. 1975-től a 24 és a 20 tonnás változatot párhuzamosan gyártották. A két változatot a típusjelzésben nem különböztették meg.

Források szerkesztés

  • P. Kasin, V. Bocsenkov, V. Balabin, L. Moszkalev: Nasi uzkokolejnije tyeplovozi i elektrovozi, Csaszty I. Zseleznodorozsnoje Gyelo, Moszkva 2003, ISBN 5-93574-013-3.
  • P. Engelbert: Schmalspurig durch Bulgarien. Frank Stenvalls Förlag, Malmö 2002, ISBN 91-7266-155-0

További információk szerkesztés

A Wikimédia Commons tartalmaz TU7 témájú médiaállományokat.