Főmenü megnyitása

Tangl Harald (Budapest, 1900. szeptember 2. – Budapest, 1971. december 31.) állatfiziológus, orvos, fiziológus, Kossuth-díjas szakíró, kutatóintézeti igazgató.

Tangl Harald
Született 1900. szeptember 2.
Budapest
Elhunyt 1971. december 31.
Budapest (71 évesen)
Állampolgársága magyar
SzüleiTangl Ferenc
Foglalkozása orvos, fiziológus, állatorvos
Tisztség a Magyar Biológiai Társaság vezetőségi tagja
Iskolái Pázmány Péter Tudományegyetem

Kossuth-díjas

Tartalomjegyzék

ÉletrajzaSzerkesztés

Tangl Ferenc (1866–1917) orvos, egyetemi tanár, fiziológus, az MTA tagja[1] fiaként született. Orvosi oklevelét a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen szerezte, ahol 1924-ben doktorált.[2] 1925-től tíz évig egyeteme élettani tanszékén tanársegéd, majd a Földművelésügyi Minisztérium hatáskörébe tartozó Állatélettani és Takarmányozási Állomás kísérletügyi főadjunktusa, igazgatója, 1946-tól főigazgatója volt. 1952-ben kandidátusi fokozatot szerzett, 1954-ben a mezőgazdasági tudományok doktora lett. 1960-tól 1969-es nyugalomba vonulásáig az Állattenyésztési Kutatóintézet igazgatója, majd tudományos tanácsadója volt. Több szakbizottság tagja, a Búvár (folyóirat) szerkesztőbizottságának elnöke, a Magyar Biológiai Társaság vezetőségi tagja volt. Tudományos munkásságát a belső elválasztású mirigyek működésének vizsgálatával kezdte mind humán, mind állati vonatkozásban, majd pedig különböző takarmányozási kérdésekkel foglalkozott. Főként a takarmányozással kapcsolatos élettani kérdésekre fordította figyelmét; a pillangós növények tartósításakor bekövetkező jelentős tápanyagveszteség csökkentésén, a szilázskészítés és -szárítás technológiájának javításán dolgozott. Munkatársaival egy hideg légáramlásos zöldszénakészítő berendezést fejlesztett ki. A vitaminok, hormonok és antibiotikumok állattenyésztésben és -hizlalásban való szerepét tanulmányozta. Sok tudományos és népszerűsítő publikációja, könyve jelent meg nemcsak hazánkban, hanem határainkon túl is, pl. Olaszországban a második világháború alatt és negyedszázaddal később is.

Főbb műveiSzerkesztés

  • A vitaminok (Bp., 1935)
  • A táplálkozás (Bp., 1941)
  • Gli ormoni e l'uomo (ford. Zoltán Albert, Corbaccio, Milánó, 1941, 253 o.)[3]
  • A háziállatok élettana a bonctan alapjaival (egyetemi jegyzet, Bp., 1953)
  • Háziállatok élettana (egyetemi tankönyv, Bp., 1954)
  • Táplálkozásélettan (társszerzővel, Bp., 1954)
  • A vitaminok, hormonok, antibiotikumok szerepe az állattenyésztésben (Bp., 1956)
  • Táplálkozás (Bp., 1962)
  • A környezet szerepe háziállataink életfolyamataiban (Bp., 1965)
  • Vitaminok és az állat (Bp., 1968)

BibliográfiaSzerkesztés

  • Baitner Károly: Búcsúzunk dr. T. H.-tól (ÁKI [Állattenyésztési Kutatóintézet] Híradó, 1972. 2. sz.)
  • Buga László: T. professzor (Az Egészség, 1972. 1. sz.)
  • Gaál László: In memoriam T. H. (Takarmánytermesztési Kutató Intézet Közleményei, 1972. 12. sz.)
  • L. G.: Búcsú a kiváló tudóstól, a nép fáradhatatlan művelőjétől, szeretett barátunktól (Búvár, 1972. 2. sz.)

ElismeréseiSzerkesztés

  • A Kossuth-díj III. fokozata (1957)
  • Bugát Pál-díj (1963)
  • Tessedik Sámuel-díj (1965)
  • Újhelyi Imre-díj (1966)
  • Farkas Géza-emlékérme (1972, posztumusz)

JegyzetekSzerkesztés

ForrásokSzerkesztés

További információkSzerkesztés

Kapcsolódó szócikkekSzerkesztés