Tattay Levente
Tattay Levente (Budapest, 1943. december 17. – Budapest, 2021. február 16.) magyar jogász, jogtudós, professor emeritus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karának tanára.
Tattay Levente | |
Született | 1943. december 17. Budapest |
Elhunyt | 2021. február 16. (77 évesen)[1] Budapest |
Állampolgársága | magyar |
Foglalkozása | jogász |
Sablon • Wikidata • Segítség |
Családja
szerkesztés1974-ben vette feleségül dr. Tattayné Dr. Baski Ágnest, aki ügyvédként dolgozik. Gyermekeik: Szilárd (1977) és Enikő (1980).
Kutatási területe
szerkesztésPolgári joggal, ezen belül a szellemi alkotások jogával foglalkozik.
Életpályája
szerkesztésTattay György építészmérnök és Monspart Aranka tanítónő gyermeke. 1962-ben érettségizett a Budapesti Piarista Gimnáziumban. Érettségi után az elektroműszerész szakmát tanulta ki, majd egy év munka után, 1965-ben felvették a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának nappali tagozatára, ahol 1970-ben végzett. Ezt követően három évig jogi előadóként dolgozott. 1973-ban letette az ügyvéd-jogtanácsosi szakvizsgát. 1973-tól a Söripari Vállalatok Trösztjénél egészen a cég megszűnéséig, 1981-ig a Jogi Osztály osztályvezetője volt. 1981 és 1986 között szakértőként Moszkvában, a KGST-nél, a volt szocialista országok integrációs szervezeténél dolgozott. 1986-ig Nemzetközi Osztály munkatársa, 1990-ig a Jogi Osztály főelőadója volt. 1991-től 1994 közepéig az Országos Találmányi Hivatal Védjegyosztályának vezetője volt. 1996 júliusától tanított a budapesti Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karán - előbb mellékállásban, majd 1997. január 1-je óta főállásban. A Kar Magánjogi és Kereskedelmi Jogi Tanszékének professzora. Az általa oktatott főbb tantárgyak: a szellemi alkotások joga és az öröklési jog.
Díjai, elismerései
szerkesztés- Mestertanár Aranyérem (2013)
- Pázmány Plakett (2013)
- Quærendo et Creando címen ünnepi kötetet publikáltak Tattay Levente 70. születésnapja alkalmából.[2]
Publikációi
szerkesztés- 1980 és 2013 között kb. 300 könyve, egyetemi jegyzete, monográfiája és tanulmánya jelent meg (orosz, német, francia,angol nyelveken is)
- A Magyar Tudományos Művek Tárában számos publikációja található.
Jegyzetek
szerkesztés- ↑ Pázmány Péter Katolikus Egyetem - Gyászhír, 2021. február 16. (Hozzáférés: 2023. február 20.)
- ↑ http://www.mek.oszk.hu/18500/18583/18583.pdf
Források
szerkesztés- jak.ppke.hu Archiválva 2019. augusztus 27-i dátummal a Wayback Machine-ben
- Qaerendo et Creando