Főmenü megnyitása
A thudhamma-nikája neve a thudhamma zajat elnevezésből ered, amely a thudhamma tanács gyülekezőhelye volt

A thudhamma-nikája (burmai: သုဓမ္မာနိကာယ, IPA: θudəma̰ nḭkàja̰, vagy szudhamma-nikája) Burma legnagyobb buddhista rendje, ugyanis a burmai buddhista szerzetesek 85-90%-a (250 000) ehhez a rendhez tartozik.[1] Ez az ország kilenc hivatalosan elfogadott egyházi rendje közé tartozik, az 1990-es szanghákról rendelkező törvény értelmében.[2] A thudhamma rend szerzeteseinek kevesebb szabályt kell követniük a vinajából, mint például a svegjin-nikája, és az egyházi szervezeti felépítésük is kevésbé hierarchikus.[3] Burma nagy buddhista rendjeivel ellentétben a thudhamma nikája nem tiltja a szerzetesek számára a nemzeti politizálásban való aktív részvételt.[4]

A burmai társadalom által tisztelt buddhista szerzetesek (bhikkhu) bő fél millióan vannak.[5] Az apácák (bhikkhuni) száma mintegy 75000.[6] A szerzetesek és az apácák a két fő rend (ဂိုဏ်း gaing) egyikéhez tartoznak: thudhamma-nikája (a szerzetesek 88%-a) és az ortodox svegjin-nikája (a szerzetesek 7%-a).[1]

TörténeteSzerkesztés

A thudhamma rendet a 18. század végén alapította Bodavpaja király, azután, hogy előtte a Konbaung-dinasztia királyai már több szanghával kapcsolatos reformot hajtottak végre. A „thudhamma” elnevezés a thudhamma tanácsból (Bodavpaja király által alapított egyházi szervezet) ered, amelyet a hagyományos mandalajithudhamma zajat” nevű épületekről neveztek el.[7]

A legfelsőbb pátriárka címe (သာသနာပိုင် vagy thathanabaing), hasonlít a thaiföldi és a kambodzsai szangha rádzsa címre, amelyet a 13. századra vezetnek vissza, egészen a Pagan Királyság Sin Arahan nevű szerzeteséig.[8] A thathanabaing felelt az egyházi hierarchiáért és a kolostori oktatásrendszerért. 1784-ben Bodavpaja király hívta össze a thudhamma tanácsot, amelyet a thathanapaing és négy rangidős (ထေရ်, vagy théra) vezetett. Ennek a tanácskozásnak a fő témája a szerzetesi ruha (kaszája) megfelelő viselete volt (egy vagy két váll lógjon-e ki).[8] A Konbaung-dinasztia vége felé a királyság vallási ügyeit igazgató tanácsba már nyolc rangidőst is meghívtak.[8]

Bodavpaja megalomániás politikájának következtében több összetűzés tört ki a britekkel az indiai határ közelében. Bodavpaja utódai is hasonló politikát követtek, majd 1824-ben a britek megszállták az országot, amely két évvel később megadásra kényszerült és az ország keleti része angol kézre került, majd 1852-ben az ország nyugati része is elveszett. Csak az ország belső részét tudták megtartani, amelynek irányítása Mindon király kezébe került (uralkodott: 1853-78). Összehívta az ötödik buddhista tanácskozást, amelynek eredményeként kiadták a páli kánon újabb, felülvizsgált változatát. Mindon 1878-ban bekövetkezett halála után az ország összeomlott és a maradék független területek is a britek kezére kerültek. A britek uralma népszerűtlen volt, és a burmaiak számára a szangha (buddhista egyházközösség) vált az egyetlen nemzeti szimbólummá. Ennek megfelelően a szangha tagjai – főleg a thudhamma-nikájához tartozók – a brit uralom elleni küzdelem részeként aktívvá váltak politikailag.

Az 1947-es függetlenség után Burma első miniszterelnöke U Nu volt, aki 1962-ig kormányozta az országot. 1954 és 1956 között U Nu szervezte meg a hatodik buddhista tanácskozást. Gazdasági nehézségekkel és egyházi belviszályokkal terhelt időszak következett, amelynek következtében U Nu hitelét vesztette, és puccs és lázadások következtek. 1990-ben a nemzeti választásokat Aun Szan Szu Kji nemzeti ligája nyerte meg. Az országot irányító katonai hatalom azonban nem fogadta el a választások eredményét. A kormány egyedüli hatékony ellenzéki ereje a burmai szangha maradt.[1]

JegyzetekSzerkesztés

  1. a b c Thuddama Nikaya. Philtar.ac.uk. (Hozzáférés: 2017. február 24.)
  2. (2001) „Law and Religion in Burma”. Legal Issues on Burma Journal (8), 10. o, Kiadó: Burma Legal Council. [2012. március 14-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés ideje: 2017. február 25.)  
  3. (1993) „Buddhism under a Military Regime: The Iron Heel in Burma”. Asian Survey 33 (4), 411. o, Kiadó: University of California Press. DOI:10.1525/as.1993.33.4.00p02742.  
  4. (2009) „Of Monarchs, Monks, and Men: Religion and the State in Myanmar”. Working Paper Series No. 127 (18), Kiadó: Asia Research Institute. [2011. július 27-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés ideje: 2017. február 25.)  
  5. http://www.msnbc.msn.com/id/21020964/
  6. Archivált másolat. [2008. szeptember 8-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. február 25.)
  7. Carbine, Jason A. Sons of the Buddha: Continuities and Ruptures in a Burmese Monastic Tradition. Walter de Gruyter (2011. szeptember 12.). ISBN 978-3-11-025409-9 
  8. a b c James, Helen. Governance and civil society in Myanmar: education, health, and environment. Psychology Press, 81. o. (2005. szeptember 12.). ISBN 978-0-415-35558-2 

Kapcsolódó szócikkekSzerkesztés