Wikipédia

Jacopo Tintoretto

(Tintoretto szócikkből átirányítva)

Jacopo Tintoretto (Velence, 1518. szeptember 29. – Velence, 1594. május 31.) olasz festő.

Jacopo Tintoretto
Tintoretto fiatalkori önarcképe
Tintoretto fiatalkori önarcképe
Született

Velence[1]
Elhunyt 1594. május 31. (75 évesen)[2][3][4][5][6][7][8][9][10]
Velence[1]
Állampolgársága velencei
Gyermekei
  • Marietta Robusti
  • Domenico Tintoretto
Foglalkozása festőművész
Sírhely Madonna dell'Orto
Jacopo Tintoretto aláírása
Jacopo Tintoretto aláírása
A Wikimédia Commons tartalmaz Jacopo Tintoretto témájú médiaállományokat.
Ecce Homo
Szent Márk csodája
Utolsó vacsora
Paradicsom
Zsuzsánna és a vének/Zsuzsánna fürdőzés közben, részlet

A velencei reneszánsz festészet egyik kiemelkedő képviselője, a híres velencei aranykor festőtriászból[11] leginkább ő az, aki az érett reneszánszból a manierizmusba váltott, s mintegy a barokk előfutára lett.

ÉletpályájaSzerkesztés

Jacopo Tintoretto[12] (valódi neve Jacopo Robusti) 1518. szeptember 29-én született Velencében. Apja kelmefestő volt, innen ragadt rá a Tintoretto név (tintore olaszul kelmefestő).

Bonifazio Veronese és P. Bordone műhelyében tanult. Michelangelo szobrainak helyi másolatait is sokat tanulmányozta,[13] és ezáltal alapos anatómiai ismeretekre tett szert. Hamar felismerte Tiziano Vecellio nagy tehetségét, és arra törekedett, hogy az ő műhelyében tanulhasson. Később valóban dolgozott rövid időt a nagy mester mellett is, akit szorgalmasan másolt. Különösen Tiziano igen színes koloritja lelkesítette (a bel colorire, azaz „szép színezés”), ami az ő festményeire is mindvégig jellemző maradt, még pályája végén is, amikor a fényekkel operált képein.

Eleinte nehezen kapott munkát, korai festményeit nagyon alacsony áron kellett eladnia, még a vászon és a festék ára sem mindig térült meg. A Madonna dell’Orto[14] priorjának 100 dukátért festette be a kórus hatalmas falait. A kapott összeg a festő anyagköltségeire sem volt elég. A hiányzó pénzt felesége, a nemesi Vescovi családból származó Faustina pótolta, aki önállóan kezelte saját hozományát, s annak jövedelméből ellátta családját, míg Tintoretto be nem futott, mint festő. Szinte kegyként kapott lehetőséget a fiatal Tintoretto arra, hogy Tiziano és Paolo Veronese mellett a Bibliotheca Marcianában fessen. Néhány ablak közti falfelületet díszíthetett.

A továbbiakban is elsősorban Velencétől kapott megbízásokat. Legnagyobb lehetősége a Scuola di San Rocco épületének és templomának kifestése volt. 1564-1587-ig dolgozott ezen épületegyüttes freskókkal való díszítésén. Mintegy 60 hatalmas freskót festett, egyházi és bibliai témájú ciklusokat, ami a velencei reneszánsz aranykorának egyik csúcsteljesítménye.

Az 1560-as évek közepétől már annyi megbízást kapott, hogy másokat is foglalkoztatnia kellett műhelyében. Felnövekvő gyermekei, leánya Marietta, és fia, Domenico is a műhelyben festettek. Sok portrét rendeltek tőle, és a velencei polgárok társas életének megfestése is tetszett a közönségnek.

1580-tól a Dózse-palota részére festett nagyméretű képeket. Az 1590-es évek elején festette legnagyobb méretű képét, a Paradicsomot. Utolsó műveit a San Giorgio Maggiore templom számára készítette. 1594-ben pestisjárvány ragadta el.

MűvészeteSzerkesztés

Nagy képzelőerővel és dinamikus természettel megáldott ember volt, hatalmas, mozgalmas, drámai festészet volt a célja, a kompozíció megalkotása és az alakok elrendezése erős oldala volt, ebben nemcsak Michelangelo művészetének ismerete, hanem a relief-szobrász Jacopo Sansovino működésének figyelemmel kísérése is segítette.

Már pályája kezdetén érdekelték a színek mellett a fényhatások, az ábrázolandó jelenetet egy színpadszerűségen helyezte el és próbálta ki a világítási körülményeket. Sok szénrajzot készített vázlatképpen. Korai korszakának legérettebb alkotásait a Szent Márk ciklus első képei és számos portré, akt foglalja magában. E korszak legérettebb képe a velencei Accademián található Szent Márk csodája (1548). Fény-árnyék kontrasztjai, bravúros rövidülés-ábrázolása és belső izgalma a manierizmushoz közelinek tünteti fel. Portréin az alakábrázolás mellett a jellemábrázolás kerül előtérbe.

Az 1550-es-1560-as években tovább erősödnek Tintoretto alkotásaiban a manierista vonások, a merész átvágásos kompozíció, a színek erősségének fokozása, a sötét-világos kontraszt. Ennek kimagasló példája a Zsuzsánna és a vének[15] és a velencei Scuola Grande di San Marco részére festett Szent Márk holttestének elszállítása és Szent Márk megment egy szaracént,[16] valamint Szent Márk holttestének megtalálása.[17]

A stílusváltás, az érett reneszánszból a manierizmus és a barokk felé, legjelentősebb példája az Utolsó vacsora, amelyet a San Giorgio Maggoire számára festett.

Az Utolsó vacsora c. festmény leírása: Az óriási terem mennyezete alatt angyalok alakjaiból sűrűsödő fényes felhők kavarognak, a Krisztust körülvevő aurából és az apostolok glóriájából vakító fény árad, s nyugtalanul lobognak a mennyezetről belógó lámpák lángjai. A fantasztikus fényhatás és a merész kompozíció Tintoretto egyik legnagyobb művévé avatja ezt a képet.[18]

1590 körül festette vászonra 22 méter hosszú, 7 méter magas képét, a Paradicsomot a Palazzo Ducalénak. Több száz alakos, bámulatos kompozíció, távol áll minden hagyománytól, az akadémikus beállítottságú műértők merő excentrikusságnak tartották, de egész Velence megcsodálta, s csodálja azóta is a világ.

Ismertebb művei (válogatás)Szerkesztés

  • Szent Orsolya szűzekkel, oltárkép, San Lazzaro de’Mendicanti, Velence
  • Szent Márk csodája, 1548, Accademia, Velence (Szent Márk ciklus )
  • Szent Márk megszabadítja a rabszolgát, Accademia, Velence (Szent Márk ciklus) (érett reneszánsz)
  • Bachus és Ariadne, National Gallery, London (érett reneszánsz)
  • Szent András és Jeromos, 1552, ma Accademia, Velence
  • Szent Lajos és György a hercegnővel, 1552, ma Accademia, Velence
  • Zsuzsánna és a vének (Kunsthistorisches Museum Wien, Bécs) (manierista stílusú, a térkonstrukciós elemek teszik vibrálóvá)
  • József és Putifárné, 1550-es évek közepe (Prado, Madrid)
  • Vénusz és Vulcanus (Alte Pinakothek, München)
  • Törökök és keresztények harca /avagy Heléna elrablása (Prado, Madrid)
  • A Scuola di San Rocco díszítése egyházi és bibliai témájú ciklusokkal (mintegy 60 festmény), 1564-1587, Velence (Stílusa átszellemültté válik, s fényekkel operálóvá, manierista jellegű)
  • Mannaszüret, 1577, Scuola di San Roccó, Velence
  • Mózes vizet fakaszt a sziklából, 1577, Scuola di San Roccó, Velence
  • Utolsó vacsora (San Giorgo Maggiore, Velence) (manierista jellegű)
  • Paradicsom, 1590 körül (17×22 méter, talán a korabeli világ legnagyobb méretű festménye)
  • Doge-palota,[19] Velence (manierista jellegű)

Művei a Szépművészeti Múzeumban, Budapesten (válogatás)Szerkesztés

  • Emmausi vacsora, 1542-1543, Vászon, 156×212 cm
  • Férfiképmás (1548 körül) (Vászon fára húzva, 44×39,2 cm)
  • Női képmás (feltehetően Tintoretto leánya, Marietta[20]) (Vászon, 38×33 cm)
  • Pietro Loredano doge képmása, (1567 körül) (Vászon, 127×100 cm)
  • Férfiképmás (Vászon, 80,5×64 cm)
  • Agostino Nani,[21] a velencei prokurátor képmása (Vászon, 120×101 cm) (A kép Tintoretto műhelyében készült, de lehet, hogy nem a mester, hanem a fia, Domenico munkája)
  • Herkules kitaszítja a faunt Omphale ágyából (kései mű)

JegyzetekSzerkesztés

  1. ↑ a b c d e RKDartists, 2019. március 15. (Hozzáférés: 2019. május 1.)
  2. ↑ Integrált katalógustár. (Hozzáférés: 2014. április 9.)
  3. ↑ BnF források (francia nyelven). (Hozzáférés: 2015. október 10.)
  4. ↑ RKDartists. (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  5. ↑ Benezit Dictionary of Artists (angol nyelven), 2006. (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  6. ↑ SNAC (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  7. ↑ Internet Speculative Fiction Database (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  8. ↑ Find a Grave (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  9. ↑ Brockhaus (német nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  10. ↑ Brockhaus (német nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  11. ↑ A triász: Tiziano, Paolo Veronese és Tintoretto
  12. ↑ Tintoretto magyarul „Festőcskét” jelent.
  13. ↑ Egy kortárs építész (Giorgio Vasari (1511-1574), Cosimo de’Medici udvari építésze) feljegyezte, hogy Tintoretto később a műhelyének falára azt írta: „Michelangelo rajza és Tiziano színei.”
  14. ↑ Ma itt áll Tintoretto síremléke.
  15. ↑ (Bécs, Kunthistorisches Museum)
  16. ↑ (Mindkettő Velence, Accademia)
  17. ↑ (Milánó, Brera)
  18. ↑ Az érett reneszánsz i. m. 124. o.
  19. ↑ Olaszul: Palazzo Ducalé
  20. ↑ Szül. Marietta Robusti, Marco Augusto aranyműves felesége, fiatalon, harminc egynéhány évesen 1590 körül halt meg.
  21. ↑ A velencei köztársaság követe volt a pápai udvarban III. Gyula pápa, IV. Piusz pápa és XIII. Gergely pápa idején

ForrásokSzerkesztés

 
A Wikimédia Commons tartalmaz Jacopo Tintoretto témájú médiaállományokat.
  • Művészeti lexikon. 4. köt. Budapest : Akadémiai Kiadó, 1968. Tintoretto lásd 551-554. o.
  • Az érett reneszánsz. (Historia del Arte, tomo 6.) Budapest : Corvina, 1986. Tintoretto 122-129. o. ISBN 963-13-2250-5

További információkSzerkesztés

Kapcsolódó szócikkekSzerkesztés

A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Jacopo_Tintoretto&oldid=21788581”