Tompa István (író)

romániai magyar író

Tompa István (Tatrang, 1924. február 9.Kolozsvár, 1996. október 29.) romániai magyar közgazdász, politikus és író.

Tompa István
Élete
Született1924. február 9.
Tatrang
Elhunyt1996. október 29. (72 évesen)
Kolozsvár
SírhelyHázsongárdi temető
Pályafutása
Jellemző műfaj(ok)próza

Életútja szerkesztés

Református családban született Tompa Miklós és Neumann Erzsébet házasságából. Mindkét szülője orvos volt. Felsőfokú tanulmányokat a Bolyai Tudományegyetemen folytatott a Közgazdaságtudományi Karon, 1948-ban diplomázott. 1952-től középszintű pártvezetői beosztásokban dolgozott mint közgazdász. 1952–1956 közt a Pénzügyminisztériumban volt vezérigazgató, 1956–1975 közt a Tartományi Néptanács, majd a Megyei Tanács alelnöke, később a Megyei Tanács kereskedelmi igazgatója. 1984-ben vonult nyugalomba. Az 1989-es romániai forradalom után szerepet vállalt az újraszerveződő romániai magyar politikai életben: az 1990-es évek elején az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének választmányi tagja, belvárosi szervezetének elnöke volt.

Már az 1950-es évektől kezdve írt, s publikált novellásköteteket, regényeket. 1995-ben Hogyan történhetett címmel jelent meg Kolozsváron önéletrajzi regénye, melyben számos kérdésre rávilágít az 1959-ben megszüntetett Bolyai Tudományegyetem történetével és Szabédi László egyetemi oktató tragikus sorsával kapcsolatban. Szabédi Lászlót 1959. március 1-jén nyilvános önbírálatra késztették, mely el is hangzott, ezt követően 1959. április 18-án öngyilkosságot követett el.[1]

Családja szerkesztés

Felesége László Gizella fotótechnikus, egy fiúgyermekük született, János (1954), aki szakorvos lett.

Művei (válogatás) szerkesztés

Novellák szerkesztés

  • A másik arcvonal (Bukarest, 1959)
  • Az elfelejtett ember (Bukarest, 1962)
  • A mindennapi kenyér (Bukarest, 1967)

Regények szerkesztés

  • Köd és nap (Bukarest, 1967)
  • Három Demeter I. (Bukarest, 1973)
  • Három Demeter II. (Bukarest, 1980)
  • Záróra előtt (Bukarest, 1989)
  • Hogyan történhetett (Kolozsvár, 1995)

Társasági tagság szerkesztés

Díjak, elismerések szerkesztés

  • Kolozsvári Írók Társaságának prózadíja (1981)

Jegyzetek szerkesztés

  1. Mózes Huba: A beváltott ígéret tragikuma. In: Szabadság (Kolozsvár), 2006. január 7. (Udvardy Frigyes adatbankja nyomán).

Források szerkesztés

  • Romániai magyar ki kicsoda : 1997. Nagyvárad, 1996. Tompa Mihály életrajzát lásd 584. p. ISBN 973 97980 0 4

További információk szerkesztés

Kapcsolódó szócikkek szerkesztés