Főmenü megnyitása

A Unique egy magyar, három tagból álló elektronikus popzenei formáció, amely 1999-ben kezdte meg működését, és a mai napig aktívak.

Unique
Információk
Eredet Magyarország
Aktív évek 1999
Műfaj Elektronikus zene
Kiadó Magneoton-Warner
Tagok
Völgyesi Gabriella
Kovacsics Ádám
Ferbár Zsolt

Az Unique weboldala

TörténetSzerkesztés

A zenekart 1995 őszén alapította Kovacsics Ádám és Ferbár Zsolt. Mindketten segédkeztek már más csapatokban, de egyre inkább szerettek volna egy saját együttest. 1997 elején csatlakozott hozzájuk Völgyesi Gabriella énekesként.

Két évvel később, 1999. augusztus 27-én megszületett az első lemezszerződés a Magneoton-Warnerral. 2000 októberében megkezdődtek az első nagylemez munkálatai az Aquarium stúdióban, majd november 14-ére elkészült az első klip, a Végtelen álom című számból, aminek az akkor még Z+ néven működő VIVA TV-n volt a premierje.

2001. január 30-án a klipes dalnak a maxija boltokba került, és februárban megvolt a zenekar első tévés szereplése. Még ebben a hónapban befejeződtek a lemezmunkálatok, és a márciusi borítófotózás után áprilisban megjelent az első nagylemez, az Úttalan utakon. A Viasat 3 sajtótájékoztatóján kiderült, hogy a csatorna Bár nevű valóságshow-jának főcímzenéje a Mi van a nevedben? című dal lesz. Júliusban megjelent a kislemez, augusztusban pedig a videóklip.

2001. szeptember 19-én elindult az együttes hivatalos weboldala.

Októberben elkészítették a Depeche Mode Behind the Wheel című számának átiratát egy tribütlemezre. December 29-én megkapták Az év felfedezettje címet. [forrás?]

2002 februárjában megjelent a Csillagtenger c. kislemez maxija, amely az év egyik legjobb slágere lett. A szám azonnal a rádiós toplisták csúcsára tört, sőt ugyanebben az évben a VIVA TV - amely akkor még VIVA+ néven futott - először jelölte Comet-díjra a csapatot. 2002. november 16.-án a VIVA+ Izé Balázzsal c. műsorában debütált a zenekar szintén egyik legsikeresebb szerzeménye, az Angyal.

2003 decemberében jelent meg a második, Mozaik című album. Ez év nyarán debütált a tévében és a rádióban a Mozaik c. sláger.

2004 novemberében tartották a Petőfi Csarnokban a Mozaik Nagykoncertet, ebben az évben a 2. Comet-jelölést is bezsebelték Úton c. daluk sikerének is köszönhetően. 2005 áprilisában megjelent az Azonos című album.

2006. szeptember 16-án került boltokba a negyedik stúdióalbum, a Más világ.

2008. október 17-én jelent meg válogatáslemezük, a Best of Unique.

2018. február 23-án tartották a Unique 20 Jubileumi Nagykoncertet a MOM Kulturális Központban. 2019. március 5-én megjelent az Azonos című lemez.

TagokSzerkesztés

DiszkográfiaSzerkesztés

NagylemezekSzerkesztés

Év Album Legmagasabb
helyezés
Minősítés
MAHASZ Top 40 album- és válogatáslemez
2001 Úttalan utakon 30
2003 Mozaik 22
2005 Mozaik Nagykoncert 36
2006 Más világ 4
2008 Best of Unique 27
2019 Unique 20 Jubileumi Nagykoncert

Bakelit kiadásokSzerkesztés

Év Album Minősítés
2001 Unique

KislemezekSzerkesztés

Év Kislemez Album
2001 Végtelen álom Úttalan utakon
Mi van a nevedben?
2002 Csillagtenger
Angyal
2003 Mozaik Mozaik
2004 Úton
Képzeld el
2005 Itt vagy Mozaik Nagykoncert
2006 Én Más világ
Bölcsek útján
2007 Lassan elhiszem
Tükör
2008 Újra meg újra
2010 Unhappy Ending Dream (Maxi Single Digital) Nem jelent meg albumon
Hiszed vagy sem (Maxi Single Digital)
Hiszed vagy sem (Limited Edition EP cd)
2011 Semmi nem marad
2012 Ugye mindig itt leszel?
2015 Magadban keresd
Magadban keresd Vol. 2
Magadban keresd (EP cd)
Magadban keresd (Lofti Begi Remix)
2017 Veled egy lélegzetben
2018 Egy lépéssel a föld felett Unique 20 Jubileumi Nagykoncert

Slágerlistás dalokSzerkesztés

Év Dal Legmagasabb helyezés Album
VIVA Chart Mahasz Editors’ Choice Mahasz Rádiós Top 40 Mahasz Dance Top 40 Single (track) Top 40 lista EURO 200
2001 Végtelen álom 10 Úttalan utakon
Mi van a nevedben? 15
2002 Csillagtenger 1 1 2
Angyal 5 12 2
2003 Mozaik 1 1 4 29 2 Mozaik
2004 Úton 1 6 15 1
Képzeld el 1 6 2
2005 Itt vagy 6 12 2 Mozaik Nagykoncert
2006 Én 4 4 1 Más világ
Bölcsek útján 1 31 25 180
2007 Lassan elhiszem 4 25
Tükör 17 21 9
2008 Újra meg újra 7
2009 Fekete fehér - 39 Best of Unique
2010 Hiszed vagy sem 2 20 3 3 Nem jelent meg albumon
2011 Semmi nem marad 14 4
2012 Ugye mindig itt leszel? 28 24 9
Összesítés
1. helyezett számok 1 1 2
Top 10-be bekerült 4 5 9
Top 40-be bekerült 12 9 1 9

VideóklipekSzerkesztés

Év Videóklip Album
2000 Végtelen álom Úttalan utakon
2001 Mi van a nevedben?
2002 Csillagtenger
Angyal
2003 Angyal (Ami Remix)
Mozaik Mozaik
2004 Úton
Úton (Short Club Mix)
Képzeld el
2005 Itt vagy (Radio Edit) Mozaik Nagykoncert
Itt vagy (Superboy Mix)
2006 Én Más világ
Bölcsek útján
2007 Lassan elhiszem
Tükör
2008 Újra meg újra
2009 Fekete fehér Best of Unique
2010 Hiszed vagy sem Nem jelent meg albumon
2011 Semmi nem marad
Ugye mindig itt leszel?
2015 Magadban keresd (Lofti Begi Remix)
2017 Veled egy lélegzetben
2018 Egy lépéssel a föld felett Unique 20 Jubileumi Nagykoncert

Angol nyelvű videóklipekSzerkesztés

Év Videóklip Album
2001 It Could Be Me - a "Mi van a nevedben?" angol nyelvű verziója Úttalan utakon
2010 Unhappy Ending Dream Nem jelent meg albumon

Egyéb videóklipekSzerkesztés

Év Videóklip Album
2008 Völgyesi Gabi: Ünnep Karácsonyi zenevarázs
2012 Ugye mindig itt leszel? (Studio Session) Nem jelent meg albumon

Külső hivatkozásokSzerkesztés