A Vörös Khmer mozgalom (khmerül: ខ្មែរ ក្រហម, Khmer Kraham; franciául: Khmers rouges) azoknak a kambodzsai kommunistáknak a neve, akik Pol Pot vezetésével az 1970-es évek legvéresebb diktatúráját, a Demokratikus Kambodzsát megteremtették. Uralmuk alatt nagyjából 3 millió embert öltek meg.[1] Nevükben a vörös a baloldaliságra, a khmer Kambodzsa domináns etnikai csoportjára utal.

Vörös Khmer
ខ្មែរក្រហម

Flag of Democratic Kampuchea.svg
Adatok
Elnök Pol Pot

Alapítva 1951
Feloszlatva 1999

Ideológia kommunizmus, nacionalizmus, rasszizmus
Politikai elhelyezkedés szélsőbaloldal

Kambodzsa politikai élete
A Wikimédia Commons tartalmaz Vörös Khmer
ខ្មែរក្រហម
témájú médiaállományokat.

KialakulásaSzerkesztés

A kambodzsai kommunisták 1960 szeptember végén tartották meg első pártkongresszusukat üres vasúti kocsikban Phnompenben. Ekkorra már öt éve folyt a párt szervezése. A kommunista értelmiségiek elsősorban tanárként, közíróként próbálták meg - modernizálást, demokratizálást hirdető - eszméikkel elérni a fiatalokat: magán- és állami iskolákban tanítottak, újságokat adtak ki.[2]

A párt főtitkára 1963-ban Pol Pot lett. Nemsokára parasztfelkeléseket kezdett szervezni Szihanuk herceg rendszere ellen, 1968-tól pedig a Kambodzsai Forradalmi Hadsereg polgárháborúban küzdött a kormány csapatai ellen. Észak-Vietnám kommunistái természetesen támogatták Pol Potot, így a Forradalmi Hadsereg bekapcsolódott a vietnámi háborúba is. Az amerikai csapatok őket is támadták, holott hivatalosan velük nem is álltak háborúban.

1970-ben egy amerikai támogatású puccs során Szihanuk herceget eltávolították az állam éléről, Szihanuk ekkor nemzeti egységkormányt szervezett a Khmer részvételével és együtt folytatták a harcot. Az egységkormányban azonban a kommunisták átvették a hatalmat és 1975-ben, Saigon elestével, eldőlt Kambodzsa sorsa is, nemsokára a vörös khmerek hatalomra jutottak, és az országot átnevezték Demokratikus Kambodzsára. 1976-ban Szihanuk herceg lemondott az államfői tisztségről, nemsokára pedig beiktatták Pol Potot, mint az új kormány miniszterelnökét.

A Vörös Khmerek ideológiája nagyon nehezen határozható meg, de a maoizmushoz áll legközelebb, annak egy leszármazott ideológiája, ugyanakkor azt hirdették magukról a nagyvilág számára, hogy egy teljesen saját ideológiai rendszert követnek, ezt személyesen Ieng Sary nyilatkozta a Der Spiegel című német lapnak 1977-ben.[3] Négyéves uralmuk alatt két fő céljuk volt: egyrészt, hogy a khmer etnikum vélt felsőbbrendűségét intézményesítsék az országban; másrészt, hogy alávessék Kambodzsát és Kambodzsa népeit korlátlan uralmuknak. E célok megvalósítása során 2 000 000 nem khmer etnikumú kambodzsait mészároltak le, miközben a gazdaság, melyet teljesen az állam alá rendeltek, összeomlott. Összesen legalább egymillió, valószínűleg inkább 2,5-3 millió ember haláláért felelős a vörös khmerek uralma. (A becslések eltérőek: a korabeli külföldi megfigyelők egymillió áldozatról beszéltek, a vietnámiak hárommillióról, a Yale Egyetem 1996-os kutatása 2 millióra teszi a halottak számát.) Az áldozatok többsége a járványok és az éhezés miatt vesztette életét, de több százezerre teszik a kivégzettek számát is. Céljuk egy önellátó kommunista agrártársadalom kialakítása volt, ebből a megfontolásból a városi lakosság és a buddhista szerzetesek nagy részét rizstermelő munkatáborokba telepítették vagy kivégezték, az infrastruktúrát és az ipart gyakorlatilag felszámolták. Hatalomra jutásukig szorosan együttműködtek a vietnámi kommunistákkal, ám utána a szovjetbarát vietnámi irányvonallal szemben Kína felé orientálódtak. Emögött elsősorban nem ideológiai megfontolások álltak, hanem a vietnámi befolyás megakadályozása volt a céljuk.

Rendszeresek voltak az életmódgyűlések, amelyeken kötelező volt a részvétel. Ezeket általában a párt egy régebbi harcosa vezette. A résztvevőknek be kellett számolniuk gyengeségeikről.[4]

1979-ben uralmukat megdöntötték a megszálló vietnámi csapatok, akik egy új kommunista rendszert vezettek be. Pol Pot vidékre, a Thaifölddel határos Pailin környékére menekült, ahonnan folytatta gerillaháborúját a következő kambodzsai kormányok ellen. Uralmát a vietnámiak kambodzsai kivonulásáig Kína és közvetve Thaiföld is támogatta. A vörös khmerek azonban egyre inkább elszigetelődtek, ahogy a kambodzsai kormányok hatalma megszilárdult. Számuk teljesen elenyészővé vált, amikor sok csapat élt az 1995-ben ajánlott amnesztiával. Pol Pot 1998-as halálát követően 1999-ben az utolsó vörös khmerek is megadták magukat. A vörös khmer vezetők elleni perek napjainkban zajlanak. Öt vezetőt vádoltak meg, az első, Kaing Guek Eav 2009 februárjában állt bíróság elé. A széles körű felelősségre vonás elmaradt ott is.

JegyzetekSzerkesztés

  1. Máté György. Pol Pot. Győr: Magvető Könyvkiadó, 6, 9. o.. 963-271-742-2 (1982) 
  2. Elizabeth Becker: When the war was over
  3. Máté György. Pol Pot. Győr: Magvető Könyvkiadó, 88. o.. 963-271-742-2 (1982) 
  4. BBC: Utazás a Gyilkos mezőkre. (Hozzáférés: 2013. augusztus 5.)

További információkSzerkesztés

Kapcsolódó szócikkekSzerkesztés