A Vajdaság Ma Újvidéken szerkesztett délvidéki magyar internetes hírportál.

Vajdaság Ma
Adatok
Típus internetes hírportál

Ország  Szerbia
Alapítva 2003
Kiadó Honestas Ügynökség
Főszerkesztő Sebestyén Imre
Nyelv magyar
Székhely Újvidék (Novi Sad), Mornarska 33., Szerbia

A Vajdaság Ma weboldala

Alapítása és rövid történeteSzerkesztés

A Vajdaság Ma az első magyar internetes újság. Vajdaságban. 2003-ban alapította Sebestyén Imre, a jelenlegi főszerkesztő és felelős kiadó. Teljesen magánkezdeményezésből és magáneszközökből jött létre, majd a kiadója/működtetője szerény támogatásának, és alapítványi támogatásoknak köszönhetően működik. A Vajdaság Ma eddig elnyerte az Illyés Közalapítvány, a szerbiai Nyílt Társadalom Alap (Soros), a szegedi Esély a Stabilitásra Alapítvány, a Szerbiai Művelődési Minisztérium, a Vajdasági Tájékoztatási Titkárság és a Szülőföld Alap, majd a Bethlen Gábor Alap támogatását is. Az utóbbi mellett legfontosabb kiemelt támogatóként Magyarország Kormányát, valamint a Miniszterelnökség Nemzetfejlesztési Államtitkárságát tünteti fel.

2010. június 22-től anyagi okokból felfüggesztette működését, de augusztus 2-án újraindult.

JellemzéseSzerkesztés

2003 óta a Vajdaság Ma a délvidéki magyar sajtótér ismert szereplőjévé vált, gazdagítja és kiegészíti a vajdasági magyarság tájékoztatását. A klasszikusan, napilapos formában szerkesztett internetes újság alapfeladatán – a tájékoztatáson – túl a Vajdaságban élő magyar népcsoport szellemi erejének gyarapítására jött létre. Az évek során a leggyakrabban idézett vajdasági magyar tájékoztatási eszközzé nőtte ki magát. Anyagait nagy számban veszik át a főleg magyar nyelven tájékoztató hírközlő eszközök Magyarországon, a Kárpát-medencében, de távoli országokban is. A szerb médiumok is gyakran közlik híreit.

SzerkesztéspolitikájaSzerkesztés

Meghirdetett szerkesztéspolitikájának alapja a pontosság, hitelesség, megbízhatóság, gyorsaság, mértéktartás. Feladatának tekinti nemzeti azonosságtudat erősítését, a magyar kisebbség értékeinek és érdekeinek védelme, nemkülönben a tolerancia erősítését, hozzá kíván járulni e nemzeti közösség megmaradásához.

Létrehozásának már az induláskor meghatározott célja, hogy a maga eszközeivel elősegítse a délvidéki magyarság minél szorosabb kapcsolattartását az anyaországgal és a Kárpát-medence többi magyar közösségével. Fontos feladatának tekinti a Vajdaságból kivándoroltak kapcsolattartását a szülőfölddel.

Felépítése, rovataiSzerkesztés

A portál politikai hírrovatai a Vajdaság, a Szerbia, a Magyarország, a Kárpát-medence és a Világ.

A kül- és belpolitikai rovat mellett – mint a napilapoknál általában – van külön gazdasági rovata, továbbá Kultúra és Sport. A Tükör című rovat a jórészt szerzői véleményeknek ad helyet. További állandóan frissülő rovatok: Magazin, Tudomány, Közlemények. Összesen több mint húsz folyamatosan vagy ritkábban frissülő oldala van.

Több neves vajdasági újságíró, közéleti személyiség szerkeszt vagy szerkesztett hetente frissülő rovatot. Ezek a Megkérdeztük (korábban: Heti Interjú), a Portéka, a Tűlevél, a Nyíltan, a Levelek a Rózsa utcából, vagy a korábban megjelenő Napfoltok, Heti Háttér, Hozott Anyag, Vasárnapi Jegyzet heti rovatok.

A portál hírválogatást közöl szerb és angol nyelven is.

OlvasótáboraSzerkesztés

A Vajdaság Ma a délvidéki magyaroknak tájékoztatását szolgálja, ám olvasótábora nemcsak ebből a nemzeti közösségből kerül ki. A látogatottság adatai szerint az olvasók egyharmad része magyarországi, ennek többségét feltehetőleg az anyaországba kivándorolt vajdasági magyarok képezik, de a portál hírszolgáltatását nagy mértékben felhasználják a magyarországi média képviselői is. Nem kis mértékben látogatják a Kárpát-medencei magyar nemzeti közösségek tagjai is, nemkülönben a Nyugat-Európában vagy a tengerentúlon élő, feltehetőleg ugyancsak vajdasági származású magyarok.[forrás?]

Külső hivatkozásokSzerkesztés