Varga Miklós (politikus)
Varga Miklós (Székesfehérvár, 1944. március 1. –) Vásárhelyi Pál-díjas építőmérnök, vízügyi szakpolitikus, államtitkár.
Varga Miklós | |
Született | 1944. március 1. (80 éves)[1] Székesfehérvár[1] |
Állampolgársága | magyar |
Foglalkozása |
|
Tisztsége | államtitkár (1988. március 1. – 2007. június 1.) |
Iskolái |
|
Sablon • Wikidata • Segítség |
Élete
szerkesztésFelsőfokú tanulmányait a Budapesti Műszaki Egyetem Építőmérnöki Karán folytatta, ahol 1967-ben diplomázott. Négy évvel később ugyanott 1971-ben vízellátás-csatornázás egészségügyi szakmérnöki oklevelet is átvehetett, 1985-ben pedig megszerezte a műszaki doktori fokozatot is.
Szakmai pályája korai szakaszában – 1967 és 1979 között – több különféle pozíciót töltött be a Közép-Dunántúli Vízügyi Igazgatóságnál, majd három éven keresztül elnökhelyettesként tevékenykedett az Országos Vízügyi Hivatalban. 1988-ban minisztériumi állományba került át: a Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Minisztérium államtitkára lett. Ebben az időszakban egy ideig tagja volt a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) elnökségének is.
Az 1990-es kormányváltást követő öt esztendőben az Árvízvédelmi és Belvízvédelmi Központi Szervezet élén dolgozott igazgatóként. 1995-ben pedig visszakerült az Országos Vízügyi Hivatalba, melynek közel egy évtizeden át a főigazgatója lett. 2004-ben egy időre ismét kormányzati szerepkörbe került: a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium vízügyi helyettes államtitkárává nevezték ki.
Elismerései
szerkesztésJegyzetek
szerkesztés- ↑ a b Petőfi Irodalmi Múzeum névtér, 2023. július 13., PIM191475
- ↑ Kitüntetések a Víz Világnapja alkalmából. Hidrológia.hu, 2008 (Hozzáférés: 2023. július 9.)