Verebics János

(1958) jogász, intrnetjogász

Verebics János (Győr, 1958. december 27. –) jogász, az ELTE Gazdaságtudományi Karának nyugállományú egyetemi docense, a Kar kommunikációs vezetője.

Verebics János
SzületettVerebics János Péter
1958. december 27. (65 éves)
Győr
Állampolgárságamagyar
Nemzetiségemagyar
HázastársaSiklósi Erika
Foglalkozásajogász
IskoláiELTE Állam- és Jogtudományi Kara

SablonWikidataSegítség

Élete szerkesztés

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán szerzett doktori fokozatot.[1] A nyolcvanas évek derekán egy évtizedre elhagyta a jogászi pályát: szabadfoglalkozású rajzolóként számos képregényt készített (többek között a népszerű Bucó, Szetti, Tacsi képregények négy füzetét is), grafikusként és újságíróként az MTI, a Magyar Rádió, az Igaz Szó, a Képes Újság, majd a Népszava Kiadó szórakoztató kiadványa, a Mi Világunk munkatársa volt. Ebben az időben - írói álnevek alatt - több regénye is megjelent. Munkásságának erre a korszakára 2011-ben indult, 2024 elején már több, mint kétszáznegyvenezer látogató által felkeresett blogján tekint vissza.[2] A képregény iránti érdeklődését máig megőrizte, rendszeresen publikál e témakörben.

Gyakorló jogászként 1997-től dolgozott újra eredeti szakmájában. 1998-tól fordult érdeklődése az új technológiák jogi kérdései felé. 1999-től az ELTE ÁJK doktori iskolájának hallgatója, ahol 2004-ben szerzett summa cum laude minősítéssel tudományos (PhD) fokozatot.[1] A magyar elektronikus jog egyik úttörője, az elektronikus kereskedelemre és elektronikus ügyintézésre vonatkozó kezdeti szabályozási munkák egyik meghatározó egyénisége. 1999-től az MTA Információs Társadalom Joga kutatócsoportjának tagja, 2003-ban az Igazságügyi Minisztérium Elektronikus Cégeljárás munkacsoportjának vezetője, 2003 és 2007 között a Miniszterelnöki Hivatal munkatársa, kormány-főtanácsadó.

2016 és 2020 között részt vett a Sárközy Tamás professzor által vezetett, a magyar polgári jog 1945 utáni történetével foglalkozó jogtudományi kutatásokban, sajtó alá rendezte, és bevezető tanulmánnyal közreadta az 1959-es Polgári Törvénykönyv előkészítésének szakmai anyagait,[3] megírta a magyar szerződési jog fejlődését 1945 és 1981 között feldolgozó nagymonográfiáját. A korszak több kiváló jogtudósának – Világhy Miklós, Eörsi Gyula, Sárándi Imre – átfogó életpálya-tanulmányokban dolgozta fel.

2002-től a BME Vállalati jogi, majd Üzleti jogi tanszékének munkatársa, 2007-től egyetemi docens. 2017 szeptemberében az Eötvös Loránd Tudományegyetem újonnan alapított Gazdálkodástudományi Intézetének (ma: ELTE Gazdaságtudományi Kar) és a kecskeméti Neumann János Egyetem docense.

65. születésnapját betöltve 2023. decemberében visszavonult az oktatástól. Könyveinek, tudományos publikációinak száma átlépte a százat.[4] Több szakmai és jogi szervezetben töltött be hosszabb időn át vezető pozíciót.

1981 óta nős, felesége Siklósi Erika (1958) tanár, író.

Művei szerkesztés

Képregények szerkesztés

  • Mata Hari (Néphadsereg, 1985)[16]
  • A szív parancsára (Igaz Szó, 1986. január)
  • Bucó, Szetti, Tacsi – Budavári kaland (1986)
  • Bucó, Szetti, Tacsi a Forma 1-es autóversenyen (1986)
  • Bucó, Szetti, Tacsi újabb kalandjai a repülőversenyen (1986)
  • A kis sárkány
  • Hadifurfangok
  • Francia négyes
  • A kardforgató
  • Az éjszakai hölgy, avagy a kolostor szépe

Illusztrációk szerkesztés

Lynn Martin néven szerkesztés

  • Halál Bermudán (1990)
  • Az Arizona-kommandó (1990)
  • Átok a Galaxison (1990)

Elismerései szerkesztés

Jegyzetek szerkesztés

  1. a b ELTE ÁJK, 2005.
  2. Verebics János blogja
  3. Az Igazságügyminisztérium iratanyaga az 1959-es Polgári Törvénykönyv előkészítésével és hatályba léptetésével kapcsolatban
  4. Verebics János közleményei
  5. Dr. Verebics János: Az európai magánjog fejlődésének főbb irányai. libri.hu. (Hozzáférés: 2015. október 31.)
  6. Társszerző: Sylvester Nóra
  7. Sylvester Nóra–Dr. Verebics János: Az elektronikus aláírásra, elektronikus kereskedelemre vonatkozó törvények magyarázata. libri.hu. (Hozzáférés: 2015. október 31.)
  8. Társszerzők: Dr. Balogh Virág - Nagy Csongor István - Dr. Pázmándi Kinga - Dr. Zavodnyik József
  9. Magyar versenyjog. libri.hu. (Hozzáférés: 2015. október 31.)
  10. Verebics János - UNI-NKE. [2013. június 1-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. október 29.)
  11. Társszerzők: Pázmándi Kinga – Pétervári Kinga – Sárközy Tamás
  12. Üzleti jog az új polgári törvénykönyv után. nyest.typotex.hu. [2016. március 4-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. október 31.)
  13. Társszerző: Pázmándy Kinga
  14. E-jog. HVG-Orac Lap- és Könyvkiadó. (Hozzáférés: 2015. október 31.)
  15. Verebics János: „És még mi adtunk magának Kossuth-díjat” – Sárközy Tamás és az 1988-as Társasági törvény születése
  16. Kémnő a Néphadseregben - a történet, amit csak itt mesélek el (2015. november 15.)
  17. Lovagkeresztet kapott a Bucó, Szetti, Tacsi rajzolója. PORT.hu. (Hozzáférés: 2017. március 15.)

Források szerkesztés

További információk szerkesztés