A vihára (विहार, vihāra) buddhista kolostor szanszkrit és páli nyelven. Eredeti jelentése "visszavonulási hely sétához". A vihárák a vándorszerzetesek (bhikkhu) menedékeként szolgáltak az esős évszakban.

Az indiai Bihár állam neve a "vihára" szóból ered, utalva ezzel arra, hogy ezen a területen sok buddhista kolostor működött. A "vihára" szót átvette a maláj nyelv is, ahol úgy betűzik, hogy "biara", melynek jelentése kolostor vagy egyéb nem-muszlim vallási hely. Thaiföldön és Kínában (pinjin: jingshe; kínai: 精舎) a "vihárát" szűkebben értelmezik: kis szenthely vagy elvonulási házikó. Thai elnevezése "vihan" (thai: วิหาร), khmer nyelven "vihear" , burmaiul, vihara (ဝိဟာရ, wḭhəɹa̰).

 
Az Adzsanta 1. barlangjának alaprajza - tipikus vihára imaterem, 5. század

A buddhizmus korai évtizedeiben a szangha (buddhista közösség) vándorszerzeteseinek nem volt állandó lakhelye. Az esős évszak alatt (lásd: vassza) ideiglenesen menedékbe vonultak. Ezek egyszerű fa építmények voltak vagy bambusznádfedeles kunyhók. Mivel az élelmezésen túl, a szerzeteseknek való fedélnyújtás erényes cselekedetnek számított, a gazdag világi hívők pazar kolostorokat építtettek (Mitra 1971) a települések közelébe, annak érdekében, hogy a szerzetesek, távol a tömeg zajától, zavartalanul meditálhassanak, viszont könnyen eljuthassanak napi alamizsna sétájuk során az emberekhez. Emiatt ideális helyszínnek bizonyultak a kereskedelmi útvonalak a vihárák számára, amelyek gazdaságilag megerősödhettek a gazdag kereskedők adományaiból. Az 1. századtól kezdve, ahogy megnövekedett a kereslet a mahájána buddhizmus felé, a vihárák átalakultak oktatási intézményekké is.(Chakrabarti 1995)

Az i.e. 2. századra kialakult a vihárák általános építésiterve. Vagy szerkezetként építették őket, főleg Dél-India területein volt jellemző, vagy sziklába vésték, mint például a Dekkán-fennsík szentélyegyüttesei (csaitja-grihái). Ezek egy négyszögletű udvarból álltak, amelyeket apró cellákkal vettek körbe. A homlokzatot egy ajtóval törték át, az oldalához pedig gyakran építettek Buddha-szobrot (buddharúpa) tartalmazó szentélyeket. A cellákba sziklából szabták be az ágyat és a párnákat (Mitra 1971).[1] Ez az alapelrendezés így is nagyon hasonlított a korai buddhizmus ásramjainak közösségi tereihez, amelyeket gyűrűként vettek körbe az apró kunyhók (Tadgell 1990).

Az állandó kolostorok kialakulásával szilárdult meg a "vihára" név is. Közülük néhány rendkívüli jelentőségre tett szert, amelyekből buddhista egyetemek alakultak ki, több ezer diákkal, mint például a Nálanda Egyetem.

A "vihárák" lakóira a páli kánonban található szerzetesi szabályzat, a Vinaja-pitaka vonatkozott.

Kapcsolódó szócikkek

szerkesztés
  1. Architecture of the Indian Subcontinent - Glossary. Indoarch.org. (Hozzáférés: 2007. március 17.)
  • Chakrabarti, D.K. (1995). Buddhist sites across South Asia as influenced by political and economic forces. World Archaeology 27(2): 185-202.
  • Mitra, D. (1971). Buddhist Monuments. Sahitya Samsad: Calcutta. ISBN 0-89684-490-0.
  • Tadgell, C. (1990). The History of Architecture in India. Phaidon: London. ISBN 1-85454-350-4.
  • Khettry, Sarita (2006). Buddhism in North-Western India: Up to C. A.D. 650". R.N. Bhattacharya: Kolkata. ISBN 978-81-87661-57-3.
  • Rajan, K.V. Soundara. Rock-cut Temple Styles: Early Pandyan Art and The Ellora Shrines. Mumbai: Somaiya Publications (1998). ISBN 81-7039-218-7 

Külső hivatkozások

szerkesztés