Vita:A Karamazov testvérek
|
Ez a szócikk témája miatt az Irodalmi műhelyek érdeklődési körébe tartozik. Bátran kapcsolódj be a szerkesztésébe! | ||
| Vázlatos | Ez a szócikk vázlatos besorolást kapott a kidolgozottsági skálán. | ||
| Nélkülözhetetlen | Ez a szócikk nélkülözhetetlen besorolást kapott a műhely fontossági skáláján. | ||
| Értékelő szerkesztő: Jávori István (vita), értékelés dátuma: 2013. december 28. | |||
| |||
a "Sztarec Zoszima" bejegyzést átjavítottam, mert a "Sztarec" nem a neve, hanem az egyházi világban elfoglalt szerepe Zoszimának. (Ld. pl. "Péter atya", és nem "Atya Péter") J.R. Calabrée
A Karamazov testvérek Dosztojevszkij az orosz Shakespeare
„Déli tengerparton olvasni az észak Shakespeare-jét, az oroszt: egyike ama gyönyörűségnek, amiért az ember nem bánja meg, hogy született.” Ezt a gondolatot Bródy Sándor vetette papírra 1900-ban. Sajnos mára már elfeledjük a világirodalom óriásait. Köztük az egyik legnagyobbat Dosztojevszkij Mihajlovics Tódort. Azt az orosz embert, akit halálra ítéltek, és eljátszották vele a kivégzési komédiát, majd tíz évet töltött Szibériában kényszermunkára ítélve. Élete végéig kínozta egy gyötrelmes betegség az epilepszia. Mindösszesen hatvan évet élt. Ez a lelki korboncnok írta 1879-1800-ban A Karamazov testvérek című regényét. Meg akarta a folytatását is írni, de ez nem valósulhatott meg, mert a könyv megjelenése után néhány hónappal 1981-ben Dosztojevszkij meghalt.
Műveinek hősei erkölcsi, vallási és politikai problémák fölött vívódnak. A jó, a rossz és e két szélsőség között vívódó karakterek jellemzik történeteit. Ellentétek építik fel a világot. Az igen és a nem, szép és a csúnya és még lehetne sorolni. A Karamazov családban is ezen ellentétek viszik előre a cselekményt. Nagyon finoman, nagyon lassan, de rendkívül izgalmasan. Dosztojevszkij regénye nem csak krimi, amely irodalmi magasságba emelkedett, hanem egy meseszerűen megírt regény. A három fiú Dmitrij, Iván és Aljosa mesehősként is felismerhető a regényben.
Aljosa a legkisebb, a legjobb fiú, aki mert szerencsét próbálni. „Vegyük még hozzá, hogy részben már a legújabb nemzedékhez tartozó, tehát természeténél fogva becsületes ifjú volt, aki sóvárog az igazságra.” Aljosa hitt Istenben, és példaképe lett Zoszima sztarec a szerzetes, akinek haláláig a cellájában lakott.
Ebben a korban erőteljes volt a hithez való ragaszkodás. Az egyszerű emberek, akiket elgyötört a munka és a szegénység, a keserűség, csak a csodákra áhítoztak. A remény élt bennük, és ez a remény az egyház ölében volt elrejtve. 1840-50-es éveket írnak ekkor. A liberális, szabadgondolkodó, ateista világnézet ütközik a vallási hittel, Aljosával, a társadalom akkori becsületével. Az előbbihez Dmitrij , Iván és az apjuk, az öreg Karamazov tartozott.
Az öreg Karamazov hisz Istenben és nem is. Olyan metamorfózison megy keresztül, amely a fertőbe, a társadalom bűneibe vesző emberen tapasztalható ebben a korban. Ott vannak mellette fiai, a liberális istentagadó, mint Iván, és baloldali érzelmű léha Dmitrij, természetesen a fentebb említett Aljosa, valamint a mostohatestvér Szmergyakov, aki nem egészen beszámítható. Szmergyakov (a tulajdonképpeni apagyilkos) mint szolga dolgozik az apjánál.
A szeretet hiánya, a szeretet nélküli élet, és a felületes értékek juttatják Dosztojevszkij hőseit a fertőbe és a bűnbe. Honnan is tudhatnák ők, hogy mi is a cselekvő szeretet. Nem azért kell szeretnünk, hogy megdicsérjenek. „… most liberális kort élünk, a gőzhajók és a vasutak korát!” – mondja Fjodor Pavlovics a regényben. Cselekményben kirajzolódik, hogy ez nagyon rossz társadalom kép, mely a becstelenségben és az árulásban bízik. A világ tele van veszéllyel az ember számára. A nyugalomra és a békességre vágyók félnek.
Félt Aljosa is, a legkisebb Karamazov fiú. Dosztojevszkij vele mondatja el, amint bátyja belépett remegve a sztarec cellájába. „Miért, miért mentem én el, és miért küldött ki ő a világba? Itt csend van, ez szentély, odakint meg zűrzavar és olyan sötétség uralkodik, melyben mindjárt utat veszt és eltéved az ember…” A világban a kétségbeesés, a kilátástalanság okozta düh és erőszak kezdett kibontakozni. Már a gyermekeknél is. Aljosát ért gyerektámadás következményeit művészin tárja az olvasó elé Dosztojevszkij. Nem véletlen, hogy a remetelak véd vár, menedék volt számára a világ borzalmai elől.
Megjelenik a kisember büszkesége is, de sértettségében mégis gyáva ember. A megbántott, aki még a nyomorban is erősnek mutatja magát, mint a törzskapitány akit Dmitrij részegen porig alázott. Törzskapitány fia Iljusenyka. Később még találkozunk vele.
Szmergyakov Szmergyascsajától született. A bolond, a kitaszított, a gúnyolt, a kegyelemkenyéren élő nőtől, aki fia születése közben meghalt Karamazov kertjében. Állítólag ő az apa. Szmergyakovot csúfolták. Nincs apja, anyja és alig valamekkora. „2 rőf meg egy kevéske.”
Mért nem szeretik egymást az emberek? Talán magukat sem szeretik? Az életet kell megszeretni - mondja Aljosa.
Az emberi lélek mélységesen tiszta ábrázolása nyílik meg Karamazov testvérek jellem ábrázolása során. Dosztojevszkij, de a többi orosz irodalmár is, az embert emelte cselekménye középpontjába és profi módon bánt ezekkel a jellemekkel, benne éltek. Gondoljuk csak el, hogy mennyi emberi alakot teremtett. Jézus jellemének ábrázolása „A nagy inkvizítor” című jelenetben művészi erőre vall. „Ő a végtelen könyörület csöndes mosolyával halad közöttük.” Már, mint követői között. Természetesen a szeretet és a világosság sugárzik, ahol Ő megjelenik. Végtelen dilemma ez a 18. századi orosz társadalom gondolkodói rétegében. Így Karamazov Ivánéban is. Szemben Aljosával, aki hisz istenben és nem inog meg. Hiába tesz csodát Jézus, mégis elárulják. A hatalomnak nagy az ereje. A nép is meghátrál a hatalom elől. Hiába tudja igazát. Behódol. Ez az, ami bántja Dosztojevszkijt, ez az, ami után kutat. Miért?! Miért nem kell a jobb. Miért a rossz felé vonzódik az ember, amikor tudja , hogy az, amit tesz nem az ő érdeke. „…és ugyan az a nép, amely ma a lábadat csókolgatja, már holnap egyetlen intésemre rohan, hogy parazsat kotorjon máglyádhoz,…”
Örök dilemma Dosztojevszkijnél is, hogy kénytelenek vagyunk hazudni, mert minden ember a szabadságáért küzd, de ugyanakkor mások azért küzdenek, hogy ne legyen szabadságod. „ Ki előtt kell meghajolni?” Kérdés ez ma is.
Nem csak élni kell, hanem cél is kell, amiért érdemes élni. „A nagy inkvizítor” jelenete igen tanulságos, mind a vallásos és a nem éppen istenhívők számára is. A regény lelke is lehetne. A nagy vívódás. „Van-e jogod, hogy felfedj akár egyet is annak a világnak titkai közül, amelyből jöttél?” Maga az öreg inkvizítor válaszol: - „Nem, nincs jogod, hogy ne tehess hozzá semmit.” A keresztény megbocsájtás valóban feloldja a legaljasabb bűnt is? Ebben a szakadatlan gyötrődésben történik meg az a bűn, amit az ember és a társadalom az egyik legaljasabb bűnnek tekint. Az apagyilkosság!
Szmergyakov (a mostoha testvér) aljassága Ivánnal való beszélgetése alkalmával csúcsosodik ki. Ő sugalja Ivánnak, hogy veszélyben van a családi vagyon, ha az öreg Karamazov elveszi Agrafena Alekszandrovát (Grusenykát), a kétes hírű nőt, akibe Dmitrij a fia is szerelmes. Iván ekkor adott látszólag szabadkezet Szmergyakovnak apjuk meggyilkolására. Tulajdonképpen ő Iván eszméinek végrehajtója. „Okos emberrel beszélgetni is érdekes.” – mondja Szmergyakov Ivánnak. Félelmetes, hogy a pénz, illetve a vagyon elvesztésének réme milyen útra térítheti az embert. Iván előtt is ez lebegett, és a könyv elolvasása után mondhatjuk, hogy erre az útra is tévedt..
Mi az, ami az emberen kívül van? Milyen állapotú? Céda, gonosz, bűnös? Nem! Dosztojevszkij sztareca szerint, ami emberen kívül van az bűntelen. Az ember? „Elkülönülve vagyont gyűjt, és azt gondolja: milyen erős vagyok és most, milyen biztonságban élek, és nem tudja az esztelen, hogy minél többet gyűjt, annál jobban belesüpped az öngyilkos tehetetlenségbe.” Csak magában bízik, és attól retteg, hogy elveszik a vagyona.
Dosztojevszkij már II. Sándor reform törekvéseit támogatta. Jobbágy felszabadítással kapcsolatos tervei mellé nyíltan odaállt. Megkezdődik az elkülönülés a nép között is. „Megjelennek a zsírosparasztok, a népnyúzók: a kereskedő egyre több tisztességet kíván, iparkodik műveltnek látszani, holott egy szemernyi műveltsége sincs,…A népet megfertőzte az iszákosság,…Mennyi kegyetlenség a családdal, a feleséggel, sőt a gyermekekkel…”
Közben itt van a gyermekien naiv Alekszej, aki végül is nem rugaszkodott el a földtől. Tud érezni és szeretni.
A szerelemben állandóan szélsőséges érzések uralkodnak. Elsősorban Mitya (Dmitrij) és Grusenyka között. Ez a feloldhatatlan igenre és nemre épülő cselekvés sorozat legérzékletesebb megnyilvánulása Grusenykától jön. Menekülés a társadalom iszonyú terhétől, amelyben a XVIII. századi orosz ember élt. „…ezentúl minden tisztességes legyen…és mi is legyünk tisztességesek, mi legyünk jók, ne vadállatok, hanem jók…Vigyél el engem, vigyél el, messzire, hallod?...Nem akarok itt maradni,messzire, minél messzebb…” Rimánkodik Grusenyka Dmitrijnek, szinte érezve, hogy a fiúnak csak percei vannak hátra letartóztatása előtt. Őt vádolják az apja meggyilkolásával. Bár Mitya csak az inast Grigorijt ütötte le és most attól fél, hogy agyonütötte, de ellopta Katyka pénzét és ezért szörnyű lelkiismeret furdalás gyötri. Katyka szerelmes Dmitrijbe és tud a másik nőről is, Grusenykáról. „Ó az egész életemet odaadnám most egy esztendőért, csak biztosat tudnék arról a vérről.” – sóhajt fel Dmitrij.
Dmitrij, azaz Mitya tudta, hogy baj van körülötte. Csak akkor nyugodott meg, amikor közölték vele, miközben apja meggyilkolásával vádolták, hogy Grigorij nem halt meg súlyos ütéseitől. Milyen mély érzelemmel adta ezt tudtunkra Dosztojevszkij: „ - Él? Tehát él?!... –Ó köszönöm uraim! Szinte új életre keltettek, egy perc alatt visszaadták életemet! …Hisz az öreg a karján hordott engem, uraim, …amikor hároméves kisgyermek koromban mindenki elhagyott, apám helyett apám volt!” Szinte üvöltötte a felszabadult nyomás után, miközben az el nem követett apagyilkosság vádja, mint Damoklész kardja lebegett fölötte. „…rettentő gyanú terhel…” – mondja.
S íme, dosztojevszkiji fordulat. Amikor ez a tragédia bekövetkezett, akkor teljesedett ki a szerelem Grusenyka és Mitya között, letartóztatásának pillanatában. „Akár a halálba is veled megyek!” – kiáltotta oda Mityának. Mi ez, ha nem „cselekvő szeretet”! Vagy csak egy színjáték a nő részéről?
Az olvasó számára már-már idegesítő, hogy Grigorij leütése után Dmitrij összevérezve, és nem megszabadulva véres a véres ruháktól, ment Grusenyka után mulatni, mielőtt az öngyilkosságot, amelyet kitervelt, elkövette volna. Amikor a mulatóban letartóztatták megszégyenülve állt, ahogy megszabadították a véres ruháktól. Ráadásul ezek a ruhadarabok, mint bizonyíték szerepeltek ellene.
Dosztojevszkij érdekes fejtegetéseket tár az olvasó elé a világrend és Isten kapcsolatáról. Ekkorra már szakít a szélsőséges baloldaliakkal és Isten felé fordul. Élete vége felé már nem kellett szűkölködnie. Szentpéterváron előkelő bálokon vett részt. „…abbahagyták a táncot, amint megpillantották, köréje gyülekeztek, elhallgattatták a zenét és kérték, - beszélne –Jézusról. És az összetört Mihajlovics Tódor a bálban beszélt Jézus Krisztusról.” A vallásos nézet megtestesítője a regényben Aljosa. „Az Isten persze csak feltevés…,de …elismerem, hogy szükség van a világrend végett…- hisz Istenhit nélkül is lehet szeretni az emberiséget?” Ebben az orosz világban a vallás erős volt, mint a bástya, elsősorban a szegények között.
Különös jellemábrázolással mutatja be a három testvért. Bár az egyik testvér sem gyilkos, mégis egymásra gyanakodva önmagukat vádolják. Lehet? Hogy Aljosa mégis kivétel a prófétikus alkatával. Dmitrijt ítélték el, Iván tudja, hogy ki a gyilkos, de Szmergyakov, a mostohatestvér öngyilkos lett. Előtte mégis bevallja Ivánnak a tettét és a „bűvös” háromezer rubelt is át adja neki.
Mint mindegyik Dosztojevszkij regényben, úgy A Karamazov testvérek-ben is a lehetetlenek viaskodnak egymással. Ettől oly izgalmas és egyben nehéz az olvasása. „Okos emberrel még beszélgetni is érdekes.” – mondja Szmergyakov. Iván látomása vagy álma az ördöggel megdöbbentő egyszerűséggel sújtja az apja halálában is a vétkes fiút. Ez a lélek rabsága és fájdalma a bűn miatt. „A természet, a természet igazsága diadalmaskodott!” – dörömbölte Iván felé az ördög. Ekkor, és talán nem véletlen, hogy ebből az álmából felriadva az ablakon éppen Aljosa kopogott, és nagyon fontos hírt hozott. Azt, hogy Szmergyakov felakasztotta magát. Nem bírta elviselni a terhet, hiszen az apja volt, és ez pont egy nappal a tárgyalás előtt történt, ahol végül Dmitrijt elítélték apagyilkosság vádjával. Szmergyakov öngyilkosságával a Karamazov testvéreket büntette.
A tizenkettedik könyv címe is mutatja azt, hogy olyan embert ítéltek el, aki nem bűnös. „Bírósági tévedés”. Talán tévedés a gyilkosság is, ahogy tévedésből jöttünk ebbe a világba, mert jöhetett volna helyettünk más is?
A lélekábrázolása félelmetes, talán a világirodalomban egyedülálló. „Dmitrij Karamazov gazember, de nem rabló!” – kiáltotta magáról a vádlott a tárgyaláson. Érdekes. A gazember az akkori orosz társadalom egyik jellemző tulajdonsága lehetett. Jobbágyok felszabadításának idején az urak viselkedhettek így. Persze az is igaz, hogy mind a három fiú képes lett volna meggyilkolni az öreg Karamazovot. Mégis a törvénytelen tette meg. Az új eszmék és érzések hatására sokan gondolták, hogy Dmitrij bűnös, de felmentik. Tehát el lehet követni a bűnt, de nem ítélik el.
A tárgyalás! „Ám égesse meg a tűz az egész világot, csak nekem egymagamnak legyen jó!” – Ippolit Kirillovics a vádló beszéde. „- Karamazov a főgyilkos.” - Hány gyilkos van? – teszem fel a kérdést, mint olvasó. Szmergyakov, Iván és Aljosa mellékszereplők? „Apagyilkosság.” – hangzik el többször is a végzetes mondat. De milyen apa volt az öreg Karamazov? „Nem, senkinek se hagyom védeni a vádlottat, nem engedem át a védelmet a Pétervárról jött védőnek – én vagyok a vádló, én vagyok a védő is.” – mondja védőbeszédében Fetyukovics Kirillovicsnak. Milyen nevelést kaptak a Karamazov gyerekek? Züllött társadalom, züllött családok. Apa nem méltó apának, a társadalom nem méltó arra, hogy ítéljen.
Talán az egész egyezeregyszáz oldal fő mondanivalója Fetyukovics, a védő szájából hangzott el. „Nem sokáig vagyunk a földön, sok rosszat cselekszünk, és sok rossz szót szólunk. Éppen ezért ragadjuk meg az alkalmat: együttlétünk perceit, hogy jó szót is szóljunk egymáshoz.”
Beszélhetünk arról, hogy valójában ki is az igazi gyilkos. Kinek az akaratából gyilkolt Szmergyakov. Ez a személy Iván, aki Szmergyakov kezét irányítva ölte meg az apját. Ez a regény Oroszország erjedésének és a családok széthullásának regénye. Generációk feszülnek egymásnak. Dosztojevszkij megmutatja azt is, hogy van remény. Iljusenyka, a kisfiú alakjának megrajzolása erre mutat. A tényleges orosz valóság rajzolódik meg ebben a cselekményben. Schiller „Haramiák” című színművének alaphelyzete hasonló A Karamazov testvérek-hez. Ez Oroszország forradalom előtti korszakának valósága.
Dosztojevszkij életművén végigvonulnak hősei. Regényről regényre fedezhetjük fel őket mindig más néven. A Karamazov testvérek a lélektani ábrázolás gyöngyszeme.