Vita:Vatikáni szerződés (Magyarország–Vatikán)

Legutóbb hozzászólt Zslevi 17 évvel ezelőtt

"Ezen viszont jelentőden tulment, ami egye nagyobb társadalmi és politikai kritikákat vált ki." Jó lenne néhány példa ezekre az egyre nagyobb kritikákra, mert ez így, ilyetén formában szerintem nem igaz. Az, hogy pár fórumon vitáznak róla, még nem jelenti azt, hogy ennek az itteni szócikkben is helye van. Data Destroyer 2005. július 20., 21:25 (CEST)Válasz


" alkotmányellenes állapot miatti társadalmi tiltakozás is vezetett (ld. vallásüldözés)." Biztos, hogy teljesen NPOV dolog vallásüldözést emlegetni? Zslevi 2006. november 30., 22:42 (CET)Válasz


Puff neki. Az, hogy 1848-ban eltörlik a tizedet, miért előzménye annak (hol függ össze azzal), hogy az egyház visszakapja a rákosi-rezsim által jogtalanul elvett vagyonát? Ez hülyeség. Data Destroyer 2005. július 20., 21:30 (CEST)Válasz

IGe, te állítod, hogy a két esemény összefügg, neked kell az összefüggést megindokolnod. Data Destroyer 2005. július 20., 21:44 (CEST)Válasz

IGe, nem trollkodik itt senki, mindössze annyit kérek/kérünk, hogy indokold meg, amit írtál. Mint írtam, a 48-as események nem függenek össze a szócikked tartalmával, de ha megindokolod, szerinted miért van ott a helye, maradhat. „Azért mert csak", az nem indoklás. Fejtsd ki itt a véleményed, légyszives, ha meggyőzöl minket, senki sem fogja az ominózus sort törölni. Data Destroyer 2005. július 20., 21:52 (CEST)Válasz


Annyi az egész, hogy kéne erről egy forrás. Lásd: Wikipédia:Ellenőrizhetőség. -- nyenyec  2005. július 20., 21:54 (CEST)Válasz

Pontosan. Data Destroyer 2005. július 20., 21:55 (CEST)Válasz

Plusz szerintem az 1990-es törvény sem való ide, az szimplán a véleményszabadság visszaállítása. 1949 előtt is legalább ennyi egzotikus „egyház" működött Magyarországon, mint most, csak a rákosi-korszak elején eltaposták őket, a katolikus egyház jó részével együtt. Data Destroyer 2005. július 20., 21:55 (CEST)Válasz

A linkeket is jó lenne egy kicsit kordában tartani. Ami nem a vatikáni szerződésről szól, hanem az állam-egyház kapcsolatról általában, az valószínűleg nem ebbe a szócikkbe való. --TG® 2005. július 20., 22:13 (CEST)Válasz

A szerződés hatálya szerkesztés

Úgy rémlik, hogy a szerződés öt évre szólt, utána újra át kellett vizsgálni (2002-ben meg is történt, ekkor változtatták a 0.5%-ot 0.7-re), de nem találom sehol a szövegben. Más is így tudja, vagy összekevertem valamit?

Duplán problémás mondat szerkesztés

Az Alkotmány az állam és egy egyházak független működését és szétválasztását írja elő, amely nem teszi lehetővé egyik egyház hitéletének a támogatását sem közpénzekből. Ezzel szemben már magában a szerződés címében is ez áll; „hitéleti tevékenységének finanszírozásáról”

Ezzel a mondattal két bajom is van.

  1. Gyanús, hogy az alkotmány nem mondja ki, hogy közpénzből nem lehet egyházakat támogatni (legalábbis nem így), különben az 1%-os juttatások sem működhetnének. Jó lenne az alkotmány megfelelő paragrafusát idézni, ha ilyet állítunk.
  2. (Feltéve, hogy az előzőn túljutunk:) Attól, hogy a címében benne van a „finanszírozás”, még nem következik, hogy ez sérti az előző kitételt, ui. lehet, hogy épp azt taglalja, hogy magánpénzből kell finanszírozni.

--DHanak :-V 2005. július 20., 22:12 (CEST)Válasz

U.i.: Az alkotmány szövegében csak egyszer szerepel az egyház szó:
60 § (3). A Magyar Köztársaságban az egyház az államtól elválasztva működik.
Itt tehát finanszírozási kérdésekről nem esik szó. Akkor hogy is van ez? --DHanak :-V 2005. július 20., 22:20 (CEST)Válasz

Az hihető, hogy egyes politikusok értelmezésében ilyesmi következik az alkotmányból, de azért névvel és forrással jobban nézne ki. --TG® 2005. július 20., 22:29 (CEST)Válasz

NPOV szerkesztés

Aki kirakta az NPOV sablont, indokolja is meg, legyen szíves. --TG® 2005. július 20., 22:35 (CEST)Válasz

Elnézést, a sablon kirakásakor még a 48-as (valóban ide nem illő) szakasz körüli huzavona folyt, közben el kellett mennem. Most már ok. Leveszem. Data Destroyer 2005. július 20., 22:51 (CEST)Válasz

Ok, köszi. (Legjobb ilyenkor már az összefoglalóban megjelölni, hogy mivel van bajod, főleg egy éppen készülőfélben levő cikknél.) --TG® 2005. július 20., 23:15 (CEST)Válasz

Anon, ez a cikk milyen, a tized eltörlése és a vatikáni szerződés közötti összefüggést támaszt alá szerinted? Én még mindig nem látom, mitől lenne egyik a másiknak előzménye. A Google-teszt alapján sem tűnik túl népszerű elképzelésnek. --TG® 2005. július 21., 01:36 (CEST)Válasz

visszavonás szerkesztés

IGe, az, hogy a kisegyházak is kifogásolták a szerződést, nem indokolja meg, hogy visszaállítsd egy olyan változatról, amiben nem esik szó a kisegyházakról, egy olyan változatra, amiben szintén nem esik szó a kisegyházakról. Általában, ha nem tetszik egy szöveg, ne állítsd vissza, hanem próbáld meg úgy javítani, hogy a korábbi javítások is megmaradjanak. A visszaállításd csak vandalizmusra és mád effélékre szoktuk használni. --TG® 2005. július 20., 22:35 (CEST)Válasz

3VSZ szerkesztés

Jól beindult ez a szócikk, de a visszaállításokkal legyetek körültekintőek. -- nyenyec  2005. július 20., 22:38 (CEST)Válasz

pontosítandó szerkesztés

számos egyháznak nem biztosítottak hasonló lehetőségeket.

Ez pontosan milyen lehetőségekre (és melyik egyházakra) vonatkozik? Konkretizálni kéne. --TG® 2005. július 20., 23:17 (CEST)Válasz

A tized és a vatikáni szerződés kapcsolatáról kéne forrás szerkesztés

Ige, a [1] egy jó link, de nem látom benne azt, hogy az tized és a vatikáni szerződést kapcsolatát hogyan támasztja alá. A Szekularizáció Magyarországon szócikkbe nagyszerű lenne.

-- nyenyec  2005. július 21., 01:19 (CEST)Válasz

IGe, itt indokod légyszives meg, hogy hogy függ össze a '48-as tizedmegvonásról szóló forrásod a vatikáni szerződéssel. Kíváncsian várom (szerintem nem csak én). Data Destroyer 2005. július 22., 17:36 (CEST)Válasz

Ezt írod: „Ha nincs bevétel, mert a hívek nem adakoznak, akkor azt valahonnét pótolni kell. Tehát marad a közpénzek." Áruld már el nekem, ez hogy függ össze 1848-cal? Próbálj végre valami összefüggést hozni, mert csak úgy nem írunk ostobaságokat egy szócikkbe. Data Destroyer 2005. július 22., 17:42 (CEST)Válasz

Az 1848. évi XIII. törvénycikk (a papi tized megszüntetéséről) rendelkezett az államilag begyűjtött egyházi tized megszüntetéséről. Összefüggés természetesen van, de hogy elég szoros-e ahhoz, hogy bekerüljön a szócikkbe, az kérdéses. – KovacsUr 2005. július 22., 17:54 (CEST)Válasz

Jó, akkor vegyük még ide II. József rendeleteit is, mert ugye azok is elvettek az egyháztol egy csomó mindent. De ne álljunk meg félmunkánál: ott a magyarországi reformáció! Na az aztán tényleg megfosztotta az egyházat egy rakat dologtól! :) Ne erőszakoljunk oda összefüggést, ahol nincsen. Data Destroyer 2005. július 22., 18:02 (CEST)Válasz

Ezeket valóban mindet fel kellene sorolni.Viola Zoltán 2005. július 22., 18:03 (CEST)Válasz

Bazz, ha azt mondod, komolyan vetted, sikoltozni kezdek. :DDDDD Data Destroyer 2005. július 22., 18:05 (CEST)Válasz

Két "szerkesztő" is itt szorgoskodik, csak szül valamelyik okoska egy icipici indoklást. :) Data Destroyer 2005. július 22., 18:05 (CEST)Válasz

Ezek mind a szekularizacio szocikkbe valok. A vatikani szerzodes cikkbe kozvetlenul a vatikani szerzodest kritizalo velemeny valo, amely velemeny dokumentalt velemeny. Azaz olyan ujsagcikkekre valo referencia, es idezet, amelyek megjelentek ezugyben. Ilyet en az SZDSZ reszerol tudok csak, az valo ide. --Math 2005. július 25., 16:51 (CEST)Válasz


Ige, Zoli, ertsetek meg, hogy maganvelemeny nem szerepelhet a WIkipediaban. Az nem eleg, hogy a maganvelemenyetek bizonyos tenyekrol szolnak, es bizonyos tenyeket kotnek ossze, amiket lehet igazolni. Azt kell igazolni, hogy ilyen kritika valoban letezik, es jelentos. Gubb: te meg lathatod, hogy a negeres IQ-d miert nem volt tarthato az ateizmus cikkben, mert az is pontosan ugyanilyen volt: bizonyos tenyekrol tudtal igazolast hozni, de ezek osszekapcsolasa mar a te sajat velemenyed volt csak. Tehat osszessegeben mindket felnek erdemes volna ebben kiegyeznie, hogy a Wikipediaba olyan velemenyek kerulhetnek csak, amelyeknel a velemenyek jelentos voltat tudjuk konrketan igazolni idezetekkel. Igazabol idezetek kellenenek. --Math 2005. július 25., 16:56 (CEST)Válasz

Pedig egyszerű logikai az összefüggés. Ha még napjainkban is lenne 10-ed, akkor nem lenne szükség arra, hogy akár Alkotmány és más, mint például a Közpénzfelhasnálásról szóló törvényekkel elentétesen az állam dotálja az RKAT-ot. tehát nem kellett volna tűzön-vízen és törvényeken átvinni a Vatikáni szerződést. A németeknél nincs is ilyen. Van viszont 9)%-os egyházi adó, amit a munkabérből vonnak le. Persze csak annak, aki egyháztag--Szabadítsuk fel a Wikit! 2005. augusztus 11., 16:34 (CEST)Válasz

Hala Istennek "csak" 8 szazalek! A bajor --Dr. Steller 2005. augusztus 14., 22:58 (CEST)Válasz

Köztudott közéleti dolgok és a forrás? szerkesztés

Van egy rakás olyan dolog, ami köztudott a benne jártasok számára és persze, hogy nem köztudott annak a számára, aki vagy tartósan külföldön él, vagy kevésbé jártas. Megértem ennek ellenére az esetleges források követelését, esetleg mások miatt, de akkor legalább a járatlan user, ne törléssel kezdje, hanem utána kérdezéssel és utána járással. Vagy várjon egy kicsit, hogy tájékozottabb Userek elolvassák az adott szövegrészeket. Ez főként neked szólt Math. Egy önálló egyéniség 2005. július 25., 16:30 (CEST)Válasz

Ha köztudott, akkor biztos rengeteg forrás van rá. -- nyenyec  2005. július 25., 17:07 (CEST)Válasz


Nem tudok a temahoz erdemben hozzaszolni, de mintha Veres Andras püspök eppen azert balhezna, mert a Magyar Katolikus Egyhaz (vagy annak iskolai?) nem kaptak penzt azt allamtol... (De ismerve szeretett Egyhazunkat, nekik az Isten penze is keves...) --Dr. Steller 2005. augusztus 14., 23:02 (CEST)Válasz

Elfogult Alkotmánybírák szerkesztés

Mivel az "Alkotmánybíróság" sem tud korrekt döntéseket hozni, mert az akkori tagjai többsége, például a vatikáni szerződés jogszerűnek és alkotmányunkba nem ütközőnek találta, nemzetközi szerződésre hivatkozva.

Tehát erősen elfogultak voltak a katolikus vallás iránt.

Index - Kikicsoda

Dr. KILÉNYI Géza Publikus cím: Pázmány Péter Katolikus Egyetem, 1088 Bp., Szentkirályi u. 28. Tel.: (1)338- 4640.

Dr. Zlinszky János Publikus cím: ázmány Péter Katolikus Egyetem, 1088 Bp., Szentkirályi u. 28. Tel.: (1)338-4040.

Dr.SÓLYOM László 1996- a Pázmány Péter Kat. Egy. tszv. egy. tanára.

Dr. TERSZTYÁNSZKY Ödön 1996- a Pázmány Péter Kat. Egy. JTK polgári eljárásjogi és iparjogvédelmi oktatója.

Dr. VÖRÖS Imre 1990- a Keresztény Isk.testvérek tanító szerzetesrend ügyvivoje.

Dr. Lábady Tamás Született 1944-ben. (volt)Alkotmánybíró. Az Alkotmánybíróság (volt)helyettes elnöke. Kandidátus. Magánjogot tanít a JPTE és a PPKE jogi karán. Nős, feleségével a Házas Hétvége Katolikus Lelkiség pécsi régiójának a felelőse

Komment szerkesztés

Mivel még mindig nincs megírva, áthoztam. Gubb 2005. szeptember 28., 13:18 (CEST)Válasz


Semjen Zsolt "cafolata" szerkesztés

A "cafolat" szo azt jelenti, hogy valaki bizonyitja azt, hogy a masiknak nincs igaza. Ez tehat egy ideologiai kerdesben, amelyrol nincs objektiv dontes, es amelynel a kulonbozo velemenyek bemutatasa jelenti az NPOV-ot, az NPOV sertese lenne. Sertes, mert egyoldaluan Semjen Zsolt mellett allna ki a szocikk, ha a cafolat szot hasznalna. Ugyanugy POV az, hogy Semjen Zsolt cafolta az SZDSz kritikajat, mintha kiirtuk volna, hogy "es mint arra az SZDSZ ramutatott, a Vatikani szerozdes hulyeseg".

Namost ezt egy olyan egyszeru dolog, amit egy nem militans vallasosnak fel kellene tudnia fogni.

Es mondjuk a WP-ban ezert van szukseg olyan elkotelezett ateistakra, mint en, olyan kevesbe elkotelezett ateistak, mint Nyenyec, es Tgr mellett, mert en vagyok az, aki ezugyben azonnal kiall (Tgr az, aki mellem tud allni, amiert kosz). Nyenyec, Grin es masokra ezugyben nem feltetlenul lehet szamitani.

Ez az egyebkent, ami miatt Ige is hasznos kellene, hogy legyen a WP-nek, csak tudnotok kellene ot befogadni.

Mindenesetre az elkotelezett, tudatos ateistakra szukseg van, es nem kellene oket le militans ateistazni, mert en szerintem az orszag egyik legkepzett, legkifinomultabb ateistaja vagyok. Ha itt engem kitiltotok, akkor annaka z lessz az eredmenye, hogy lassan becsempeszodik a szocikkekbe a vallasi propaganda. Mert mas erre nem figyel itt annyira, mint en.


--Math 2005. szeptember 28., 14:01 (CEST)Válasz


"mert en szerintem az orszag egyik legkepzett, legkifinomultabb ateistaja vagyok."

Math, öndícséret büdös. Ezt már a kisiskolások is tudják, ne nevettesd ki hát magad. Pláne itt ne kérkedj ilyesmivel. A képzettség, mint tudjuk, mindenkinél más és más: Gubb zsebrevág téged matekból, én irodalomtörténetből-teológiából-történelemből, Grin informatikából, Darinko helytörténetből... Math, Math, nagyon rossz helyen fényezed magad. :) Data Destroyer 2005. szeptember 28., 14:09 (CEST)Válasz


Namost ez itt pont semelyik kerdes. Egyebkent Grint en is zsebre tudom vagni informatikabol, attol fugg, melyik reszerol van szo. magasabbfoku vegzettsegem van. neki esetleg halozatokbol tobb gyakorlata. Es Gubbot is zsebre tudom vagni a matematika nehany reszeben (mit gondolsz, egy AI PhD-hez nem kell matematika?). En azt irtam, hogy en a legkepzettebb ateista vagyok itt SZVSZ. Azaz ateizmusbol kepzett. Capito, hogy ez mit jelent? semmi koze sem az amitastechnikahoz, sem a matematikahoz, sem az irodalomtortenet-teologia-tortenelemhez. ja, lehet,h ogy zsebre vaglak nehany tortenelmi kerdesbenis. a tobbiben meg meghagyom neked, hogy az egyik lexikonbol a masikba masolgassal. neked valo munka.:)

Btw. a kerdesre sikerult jol nem valaszolnod, csak a mellekes megjegyzesekre ugrottal ra.:) Nevetseges vagy.

--Math 2005. szeptember 28., 14:29 (CEST)Válasz

Ej, Math, kevés volt a személyeskedés a hozzászólásodban? Rá kellett tenni pár lapáttal, ugye? :)) Zsebrevágsz engem történelemből? Úgy, ahogy az Indexen derék névrokonomat Szókratésszel? Ej, Math, azt hiszem, túlbecsülöd magad. Hidd el, nem szégyen az, ha valaki műveltebb nálad. Data Destroyer 2005. szeptember 28., 16:16 (CEST)Válasz


Megjegyzes: raadasul az ateista kepzettsegem csak olyan kozepes szerintem, de szomoru modon ezzzel szerintem meg mindig en vagyok itt SZVSZ a legjobb. inkabb a filozofiai kepzettsegembol adodik meg nemi dolog.


ez a "cafolat" kerdes peldaul abszolut nevetseges Gubb es DD reszerol. ez filozofiai szinten szinte nem is kerdes. --Math 2005. szeptember 28., 14:35 (CEST)Válasz


"mert en szerintem az orszag egyik legkepzett, legkifinomultabb ateistaja vagyok." hol kompatibilis ezzel: "En azt irtam, hogy en a legkepzettebb ateista vagyok itt SZVSZ. " Math, öt percen belül sikerül letagadnod azt, amit az előbb írtál? Azt hiszem, veled nincs értelme semmilyen párbeszéd-kísérletnek. Nevetséges, sőt: szánalmas, amit előadsz. Data Destroyer 2005. szeptember 28., 14:40 (CEST)Válasz


DD: nem tagadtam le semmit. a ket megfogalmazas kozott volt egy olyan kulonbseg, ami nem volt vitat targya. tehat irrelevans. ha azon a kulonbsegen akarsz lovagolni, akkor lovagolj! csak akkor jelezd, hogy akkor te most ezen akulonbsegen akarsz lovagolni!

az eredeti kerdes szempontjabol irrelevans. mesterien tudsz terelni DD, ebben te vagy a "legkepzettebb".:) --Math 2005. szeptember 28., 14:45 (CEST)Válasz

Math, Game over. A te szintedre nem szívesen ereszkednék le a "vitában". További kellemes terelést, illetve szerecsenmosdatást. Csináld, ameddig még teheted (nem sokáig). Data Destroyer 2005. szeptember 28., 14:53 (CEST)Válasz

  1. legközelebb legyetek szívesek a vitalapot a visszaállíttgatás helyett és nem után használni.

A megbeszélés nélküli második, harmadik visszaállítások már teljesen feleslegesek, nem visznek közelebb a konszenzushoz (sőt), csak a Friss változtatásokat szemetelik tele.

  1. a személyes vitákat valamelyikőtök vitalapján intézzétek. Teljesen mellékes a cikk és az aktuális NPOV vita szempontjából, hogy Math mennyire képzett, vagy mennyire nagyképű.
  2. Mathnak teljesen igaza van, a "cáfolta" POV. Lásd en:Wikipedia:NPOV tutorial#Bias in attribution: Mind your nuances: ilyen viták esetén a legjobb teljesen semleges formákat (mondta, állította, megkérdőjelezte stb.) használni. Mivel ezt DD nem is kérdőjelezte meg, visszaállítom.
  3. A linkelt szöveg egyébként köszönőviszonyban sincs a kritikák szekció tartalmával (ami egyébként elég gyenge minőségű, újra kéne írni), úgyhogy akár ki lehetne törölni szvsz.

--Tgr 2005. szeptember 28., 15:22 (CEST)Válasz

Tgr: Egyetertek. Arra kivantam felhivni a figyelmed, hogy szuksegetek van elkotelezett ateistakra is. Meghozza olyanokra is, akik ra is ernek.

btw. ha DD tovabbra is visszaallitja, akkor marad a visszaallitas. Ami itt ervkent szerepelt, az szerepelt a kommentben is. Tehat az 1) ponttal nem ertek egyet csupan.

--Math 2005. szeptember 28., 15:30 (CEST)Válasz

Ha kifogástalanul képzett és kiemelkedően művelt szerkesztőtársunk elővenne egy értelmező szótárat, mielőtt vitatkozni kezd, akkor talán sem erre a vitára, sem a szerkesztési háborúra nem lett volna szükség (ajánlanám mondjuk a "cáfolat" címszót). Gubb 2005. szeptember 28., 18:16 (CEST)Válasz

Más: nekem ez a "tudatos" jelző túlzottan ismerős valahonnan. Másoknak nem? Muszáj ezt használni? Gubb 2005. szeptember 28., 18:18 (CEST)Válasz

Gubb: Szerencsere Tgr is olyan kifogastalanul muvelt, hogy egyetert velem. Sot, mondok neked valamit. az altalad nagyra meltatott Prof. Feher Marta is szamos esetben kritizalta a "cafolat" szo helytelen hasznalatat a politikai eletben. Szemelyes beszelgetesbol tudom. --Math 2005. szeptember 29., 09:55 (CEST)Válasz

Tgr is tévedhet (én, kiemelkedő műveltség- inteligecniám etc. etc. etc. alapján, nem szoktam :-). A "cáfolat" szót a politikai életen kívül még nagyon sokan használják "helytelenül" (vö. Szofisztikus cáfolatok - ezek valóban "cáfolatok lennének?. Gubb 2005. szeptember 29., 22:56 (CEST)Válasz


Gubb: Akkor allistd vissza Tgr verziojat!:)

A "Szofisztikus cafolatok" egy elnevezes, ami arra utal, hogy cafolatnak szantak oket, es nem arra, hogy valoban cafolatok. Ha Semlyen Zsolt "Cafolatok" cimen ir egy cikket, akkor mi azt ide ugy irjuk be, hogy Semlyen Zsolt "Cafolatok" cimu cikke. Ezzel nem allitjuk, hogy ezek cafolatok. Ez egeszen mas, mintha azt irjuk, hogy Semlyen Zsolt megcafolt valamit, mert ezzel allitjuk, hogy valoban cafolatok.

Miert kell nekem ilyen trivialis dolgokat magyaraznom nehany akadekoskodo hivonek?

--Math 2005. szeptember 30., 09:29 (CEST)Válasz

Nem vagyok vallásos. Gubb 2005. szeptember 30., 10:05 (CEST)Válasz

Másrészt vettem a fáradtságot, és megnéztem a te "triviális" dolgaidat értelmező szótárban (Akadémia Kiadó). Mondom, hogy nézd meg te is. Tanulságos trivialitás lesz. A cáfolat elsődleges jelentése egyszerűen valaminek a tagadása. Miért kell nekem ilyen triviális dolgokat magyaráznom néhány akadékoskodó ateistának? Gubb 2005. szeptember 30., 14:24 (CEST)Válasz

Más dolog: a wikipédiának nem elkötelezett ateistákra, hanem elkötelezett, de lehetőleg saját világnézetén túllépni tudó, semleges cikkírókra van szüksége. Ha úgy jössz ide, hogy "na én vagyok az elkötelezett ateista szerkesztő", az régen rossz. Gubb 2005. szeptember 30., 10:09 (CEST)Válasz


Gubb: "nem elkötelezett ateistákra, hanem elkötelezett, de lehetőleg saját világnézetén túllépni tudó, semleges cikkírókra van szüksége."

tehat nem elkotelezett, hanem elkotelezett cikkirokra.:)

en egyebkent pont ezt ertettem az "lekotelezett" szo alatt: "elkötelezett, de lehetőleg saját világnézetén túllépni tudó, semleges cikkírókra van szüksége." ezert irtam azt, hogy "elkotelezett", es nem azt, hogy "militans", vagy "bigott".

szukseg van olyan ateistakra, akik ateista szemoszogbol nagyon odafigyelnek az NPOVra, raernek erre, felvallaljak ezt. namost ilyen itt rajtam kivul nincs, csak Ige, es Zoli. valamelyikkel ki kell bekulni a klikknek.

--Math 2005. szeptember 30., 10:54 (CEST)Válasz


Nem tudom megnezni az ertelmezo keziszotarat, ugyhogy masold ide, ha ervnek gondolod! --Math 2005. szeptember 30., 14:28 (CEST)Válasz

Néhány észrevételem szerkesztés

  • 1997. június 20-án kötötte meg Magyarország és a vatikáni Apostoli Szentszék. Na most vagy Mo és Vatikán, vagy Mo. és az Apostoli Szentszék. vatikáni Apostoli Szentszék: ezt nem használják.
  • (A szerződés a fentieket csak a katolikus egyházra mondja ki, azonban a többi egyházra is ugyanezeket a szabályokat alkalmazták.) Ennek a mondatnak nem sok értelme van. Mivel a katolikus egyház és a magyar állam kötött szerződést, nyilván nem beszél más egyházakról. Nem az a cél.

@tti 2006. február 12., 22:34 (CET)Válasz

Ez nem szerződés szerkesztés

A juttatásokért (amik eleve törvénysértőek), a Magyar Állam semmiféle ellenszolgáltatást nem kap. Azaz ez nem szerződés, hanem simán közpénzek átjátszása egy egyháznak.

Visszatérés a(z) „Vatikáni szerződés (Magyarország–Vatikán)” laphoz.