Vlagyimir Naumovics Gribov

orosz elméleti fizikus

Vlagyimir Naumovics Gribov (oroszul: Влади́мир Нау́мович Гри́бов; Leningrád, 1930. március 5.Budapest, 1997. augusztus 8.) neves orosz elméleti fizikus, a nagyenergiás fizika, és a kvantumtérelmélet nemzetközi hírű kutatója, számos neves szakmai kitüntetést birtokosa, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja[1][2].

Vlagyimir Naumovics Gribov
Gribov szeminárium tartás közben.
Gribov szeminárium tartás közben.
Életrajzi adatok
Született1930. március 5.
Leningrád
Elhunyt1997. augusztus 8.(-68 évesen)
Budapest
SírhelyFiumei úti sírkert, Budapest
Ismeretes mintfizikus
Nemzetiségorosz
Állampolgárságorosz
Iskolái
  • Szentpétervári Állami Egyetem Fizikai Fakultás
  • Szentpétervári Állami Egyetem
Iskolái
Felsőoktatási
intézmény
Leningrádi Állami Egyetem (1947–1952)
Doktorátusi tanácsadóiKaren Avetikovics Ter-Martiroszján
Pályafutása
Szakterületfizika
Kutatási területnehézion-fizika, elméleti fizika, részecskefizika
Tudományos fokozat
  • a fizikai és matematikai tudományok kandidátusa (1955)
  • a fizikai és matematikai tudományok doktora (1962)
Munkahelyek
Landau Intézetprofesszor
Bonni Egyetemvendégprofesszor
MTA Központi Fizikai Kutatóintézettudományos tanácsadó
Szakmai kitüntetések
  • Landau Érem (1971)
  • Humbolt-díj (1991)
  • Sakurai-díj (1991)
  • Akadémiai tagság

    Hatással voltak ráLev Landau, Iszaak Pomerancsuk

    Gribov 1930-ban született Leningrádban, zsidó családban. Édesapját korán 8 évesen vesztette el, betegség következtében. Édesanyja, színházi dolgozó volt, aki egyedül nevelte fel húgával. A második világháború alatt a családot a Szovjetunió mélyére evakuálták, és 1945-ben térhettek vissza. 1947-ben fejezte be az iskolát, és arról álmodozott, hogy színész lesz. Viszont sikertelenségének köszönhetően figyelme a fizika irányába terelődött és 1947-ben beiratkozott a Leningrádi Állami Egyetem Fizikai Karára, ahol 1952-ben végzett cum laude minősítéssel.

    Ezt követően, a már megmutatkozó kivételes képességei ellenére, 1952 és 1954 között egy felnőtteknek szóló esti iskolában kapott állást, mint fizikatanár. Ennek oka a sztálini időkben tapasztalható erős antiszemitizmus volt. Sztálin halálát követően kapott állást a Ioffe Intézetben. Először az Ioffe Intézet elméleti fizikai osztályát vezette, majd az egyesítést követően a Leningrádi Egyetem elméleti fizikai osztályának a vezetését vette át. Az 1950-es években részt vett Lev Landau heti rendszerességű szemináriumain Moszkvában, ahol megismerkedett Iszaak Pomerancsukkal, akivel később élete során többször együttműködött. 1955-ben védte meg kandidátusi dolgozatát, amelynek témája: Neutronokkal, és elektronokkal való kölcsönhatás által keltett atommagok forgási állapotok gerjesztései volt[3]. Hét évvel később 1962-ben szerezte meg a fizikai és matematikai tudományok doktora címet[4]. Az 1970-es évektől kezdődtek az általa vezetett kvantumtérelméleti, és részecskefzikai szemináriumok, amelyek a Szovjetunión belül és nemzetközileg is híressé váltak, a szabad szakmai vitáknak köszönhetően[5].

    Gribov 1980-ban a moszkvai Landau Elméleti Fizikai Intézet professzora lett, majd a 90-es években a budapesti Központi Fizikai Kutatóintézet tudományos tanácsadójává is kinevezték. Az 1990-es évek vége felé vendégprofesszor volt a Bonni Egyetem Magfizikai Intézetében. Kiemelkedő szakmai munkájáért megkapta elsőként vehette át a Szovjet Tudományos Akadémia Landau-érmét, majd 1991-ben a Sakurai-díjat, illetve 1991-ben az Alexander von Humboldt-díjat kapott. 1971-ben az Amerikai Művészeti és Tudományos Akadémia, 1972-ben pedig az Orosz Tudományos Akadémia levelező tagjává választották (bár Landau már 1956-ban javasolta őt a tagságra).

    Életében kétszer volt házas, és első feleségével, Lilja Szolomonovna Dubinszkaja fizikussal együtt született egy fia, Ljonya Gribov. Fia 1984-ben egy hegymászóbalesetben halt meg nem sokkal azután, hogy megszerezte a doktoriját elméleti fizikából, ez a tragédia súlyosan érintette Gribovot. Második feleségével Nyíri Júlia magyar fizikussal 1980-ban kötött házasságot.

    Munkássága

    szerkesztés

    A 20. századi kvantumtérelméleti és a részecskefizika egyik vezető szakértője volt. Az 1950-es és 1960-as években kidolgozta a Regge-elmélet az erős kölcsönhatás szóráselméletében. Kidolgozta a reggeon-térelméletet, amely a reggeon kicserélődésének kvantumtérelméleti leírása. Bruno Pontecorvóval együtt ő javasolta a neutrínóoszcilláció első elméletét.

    Lev Nyikolajevics Lipatovval közösen dolgozott a mélyen rugalmatlan szórás és az elektron-pozitron hadronokká történő átalakulásának elméletén. Először határozták meg a szerkezetfüggvények fejlődésének egyenleteit. A kvantum-színdinamika keretében Gribov és Lipatov módszerét alkalmazta 1977-ben Jurij Lvovics Doksicer és egymástól függetlenül Guido Altarelli és Giorgio Parisi. Ezeket a DGLAP-egyenleteket (Doksicer–Gribov–Lipatov–Altarelli–Parisi-egyenletek) széles körben használják nagy energiájú ütközések leírására.

    Emlékezete

    szerkesztés

    2001-ben az MTA Wigner Fizikai Kutatóközpont és az Eötvös Loránd Fizikai Társulat megalapította a Gribov-érmet Budapesten megrendezett EPS HEP 2001-en (Az Európai Fizikai Társaság 2001. évi Nemzetközi Nagyenergiás Fizikai Konferenciája). A kitüntetést az elméleti részecskefizika, valamint térelmélet területén kiemelkedő teljesítményt nyújtó, fiatal kutatók kaphatják meg[6].

    1. Okun, Lev B. (1998. Március). „Obituary: Vladimir Naumovich Gribov”. Physics Today 51 (3), 104-107. o. DOI:10.1063/1.882164.  
    2. Nemzeti Sírhelyek. (Hozzáférés: 2024. január 23.)
    3. Грибов, Владимир Наумович. Возбуждение ротационных состании нейлурс при изображении с neutronami и elektronami [Текст : Автореферат дис. на соискание ученой страница накладита физико-математических наук] (orosz nyelven) (1955) 
    4. Грибов, Владимир Наумович. Парциальные волны с комплексными моментами и асимптотика рассеяния при высоких энергиях [1962] 
    5. Frenkel Andor (1997. szeptember). „VLADIMIR GRIBOV 1930 -1997”. Fizikai Szemle 47 (9), 286. o.  
    6. Gribov-medál