Wick Béla (Kisszeben, 1873. november 10.Kassa, 1955. december 25.) római katolikus pap, tanító, történész.

Wick Béla
Wick Béla emléktábla Kassán (Várkapu u. 16)
Wick Béla emléktábla Kassán (Várkapu u. 16)
Született 1873. november 10.
Kisszeben
Elhunyt 1955. december 25. (82 évesen)
Kassa
Foglalkozása pap,
pedagógus,
történész

ÉleteSzerkesztés

Apja vasutas volt, Kisszebenben járta a négyéves népiskolát, majd négy évig a kassai gimnáziumot. Az eperjesi gimnáziumban végzett 1891-ben. Teológiai tanulmányait Kassán és Kolozsvárott végezte. 1896-ban szentelték pappá. Szinyén, Tarcaszentpéteren, Laborcmezőn és Szerelmesen szolgált.

Az eperjesi királyi katolikus főgimnáziumban dolgozott. Hittanári oklevelet 1899-ben szerzett. 1921–1944 között a kassai teológiai főiskola tanára, 1939–1944-ben rektora. Elsősorban Kassa múltjával, műemlékeivel foglalkozott. Hitbuzgalmi írásokat is publikált. Fiatal korában elbeszéléseket is írt. A II. világháború után bíróság elé idézték történelemhamisítás címén. Ugyan nem került börtönbe, sem nem kellett elhagynia az országot, ezek után nem jelent meg több műve.

MűveiSzerkesztés

  • 1902 Gondolatok a nevelés köréből. Az eperjesi kath. főgymnasium Értesítője.
  • 1903 Kapy Klára és egyéb elbeszélések. Eperjes.
  • 1905 Katholikus ájtatosságok könyve. Kath. imádságos- és énekeskönyv, különösen a tanulóifjúság számára. Eperjes.
  • 1907 A társasélet típusai. Kassa.
  • 1908 A népművelésről. Kassa.
  • 1908 Souvenir à Eperjes. Történeti elbeszélés. Eperjes.
  • 1910 Összefoglaló vallástani kérdések a gymnasium VIII. oszt. részére. Budapest.
  • 1919 Az eperjesi Kálvária.
  • 1923 Kassa város katolikus műemlékei.
  • 1924 Nebeské hlasy - kniha modlitebná pre rímsko-katolícke kresťanské duše spojená so štvorhlasne harmonizovaným cirk. spevníkom.
  • 1928 A 300 éves kassai Orbán-torony.
  • 1928 Kassa régi temetői, templomi kriptái és síremlékei.
  • 1928 A kassai Immaculata-szobor története. Košice.
  • 1930 A kétszáz éves kassai ispotály-templom.
  • 1931 A jezsuita rend története Kassán.
  • 1931 Kassa régi temetői, templomi kriptái és síremlékei. Košice.
  • 1932 Adatok a kassai domonkosok történetéhez
  • 1933 Kassa régi síremlékei XIV-XVIII. század. Košice.
  • 1934 Nagyúri látogatások Kassán.
  • 1934 Az 1709–10-es pestisvész Kassán.
  • 1935 A kassai Rozália-kápolna története.
  • 1936/1993 A kassai Szent Erzsébet Dóm. Košice. (szlovákul is megjelent, Dóm Svätej Alžbety v Košiciach)
  • 1941 Kassa története és műemlékei.
  • 1941 Kassa története.
  • 2005 Szent Ferenc rendjének története Kassán.

EmlékeSzerkesztés

  • 2008 emléktábla egykori házának utcai homlokzatán, Kassán, Várkapu utca 16.

ForrásokSzerkesztés

  • Csala Kornélia Csala 2007 (red.): Wick Béla az ember, pap és történész (Vojtech Wick ako človek, kňaz a historik. Košice.
  • Markusová, Kristína 1998: Wick Béla élete és műve. Műemlékvédelmi Szemle 1998/2, 240.
  • Historica Carpatica 27-28/97.
  • Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái.   (szül. 1878)
  • Kalmár Elek Tanári Névkönyve. Lőcse, 1907, 57.
  • Magyar Könyvészet 1904.
  • Corvina 1910/19.

Külső hivatkozásokSzerkesztés