Főmenü megnyitása

A yarmouthi rajtaütés a Császári Haditengerészet (Kaiserliche Marine) egyik támadása volt a Britannia keleti partján fekvő Great Yarmouth ellen az első világháború során 1914. november 3-án. A várost kevés kár érte, mivel a német lövedékek a parton csapódtak be. A német hajók sikeresen telepítettek aknákat, csupán két brit rombolóval és egy aknaszedővel kerültek harcérintkezésbe, melyek szerencsésen megúszták a találkozást. A D5 jelű brit tengeralattjáró egy német aknára futott és elsüllyedt, mikor megpróbált kifutni a kikötőből. A hazatérő német kötelék egyik páncélos cirkálója a honi kikötő előtt két saját telepítésű aknára futott és elsüllyedt.

yarmouthi rajtaütés
az SMS Seydlitz vezette a német köteléket
az SMS Seydlitz vezette a német köteléket

Konfliktus Első világháború
Időpont 1914. november 3.
Helyszín Északi-tenger, Great Yarmouth előtt
Eredmény végrehajtott küldetés
Szemben álló felek
Flag of the United Kingdom (3-5).svg Egyesült Királyság
Naval Ensign of the United Kingdom.svg Royal Navy
Flag of the German Empire.svg Német Birodalom
War Ensign of Germany (1903–1919).svg Kaiserliche Marine
Parancsnokok
Naval Ensign of the United Kingdom.svg David Beatty
War Ensign of Germany (1903–1919).svg Franz von Hipper
Szemben álló erők
1 aknaszedő
4 romboló
3 tengeralattjáró
3 csatacirkáló
1 páncélos cirkáló
4 könnyűcirkáló
Veszteségek
1 tengeralattjáró
21 halott
3 sebesült
-
Térkép
yarmouthi rajtaütés (Egyesült Királyság)
yarmouthi rajtaütés
yarmouthi rajtaütés
Pozíció az Egyesült Királyság térképén
é. sz. 52° 34′ 12″, k. h. 1° 44′ 24″Koordináták: é. sz. 52° 34′ 12″, k. h. 1° 44′ 24″

1914 októberében a Kaiserliche Marine kereste annak lehetőségét, miként tudná harcra kényszeríteni a briteket. A Royal Navy jelentős túlerőben volt, ezért kerülték a főerőikkel vívandó harcot. Ehelyett inkább a kisebb brit kötelékeket igyekeztek levadászni. A császár parancsa értelmében csak kisebb erőket szabadott bevetni a brit partok menti portyázásokra.[1]

A támadásnak számos célja volt. Az egyik aknák telepítése a forgalmas vízi utakon, a másik az útjukba kerülő kisebb hadihajók megsemmisítése vagy amennyiben nagyobb kötelékkel találkoztak volna össze, azokat maguk után csalva a lesben várakozó Hochseeflotte elé kellett csalogatni őket. A németek a tengerparti települések elleni rajtaütésektől azt várták, hogy a britek védelmük érdekében kisebb egységeket különítenek ki a védelmükre és ezzel megosztják az erőiket. A britek a főerőiket képező Grand Fleetet egyben tartották, így biztos létszámfölényben lettek volna egy esetleges nagy összecsapás esetén. A német vezetés reményei szerint rá tudták volna kényszeríteni a briteket, hogy több hadihajót különítsenek ki a Scapa Flow-ban állomásozó főerőktől partvédelmi célra, így nagyobb esélyük lehetett elszigetelt kötelékek becserkészésére.[1]

ElőzményekSzerkesztés

A yarmouthi rajtaütést a Franz von Hipper tengernagy vezette csatacirkálóraj hajtotta végre. A Seydlitz, Von der Tann és Moltke csatacirkálók, a valamivel kisebb Blücher páncélos cirkáló valamint a Straßburg, Graudenz, Kolberg és Stralsund könnyűcirkálók tartoztak a kötelékéhez. Feladatuk Yarmouth és Lowestoft előtti vizek elaknásítása és Yarmouth lövetése volt.[2]

A rajtaütésSzerkesztés

A német csatacirkálóraj 1914. november 2-án 16:30-kor hagyta el a bázisául szolgáló Jade folyó torkolatát. Röviddel később két német csatahajóraj követte őket azzal a feladattal, hogy az esetlegesen a csatacirkálókra támadó és őket üldözőbe vevő nagyobb brit kötelékekre lecsaphassanak. Éjfélre a hajóraj északi irányban kikerülte a halászhajókat. November 3-án 06:30-kor észlelték a "Smith's Knoll Watch" jelzőbójáját, így pontosan meg tudták határozni a helyzetüket és Yarmouth felé közelítettek.[3] Yarmouth tengerpartján a Halcyon aknaszedő valamint a Lively és Leopard rombolók járőröztek. A Halcyon észlelte a cirkálókat és tüzet nyitott rájuk. A németek előbb kiskaliberű ágyúkkal válaszoltak majd a nehéztüzérségük is tüzet nyitott. Arthur Hungerford Pollen erről a következőket írta:

Privát levelekben az áll, hogy rövidre és hosszúra sikerült sortüzek csapódtak be körülöttük és a hajót annyi víz borította el, hogy a túlterheléstől kis híján elsüllyedt. Egy emberrel gránátszilánk végzett.
   – Pollen[4]

A két mérfölddel (1,7 tmf, 3,2 km) mögötte hajózó Lively a ködvető berendezéseit használva rejtette el a hajókat az ellenség elől. A német csatacirkálók tüze nem volt olyan pontos, mint amilyen lehetett volna, mivel mindegyikük egyszerre nyitott tüzet rá, így nem tudták megfigyelni a saját sortüzeik becsapódását és az ennek megfelelő helyesbítéseket sem tudták elvégezni. 07:40-kor Hipper beszüntette a tüzelést a Lively-re és néhány lövést leadtak Yarmouth irányába, melyek lövedékei a tengerparton csapódtak be. Miután a Stralsund sikeresen telepítette az aknákat, a német kötelék hazaindult.[5]

 
a D5 tengeralattjáró

A közvetlen veszélyből kikerülő Halcyon rádión jelezte a német hajók felbukkanását. A Success romboló megindult az irányukba és három kikötőben álló romboló a kazánok felfűtéséhez látott. A yarmouthi kikötőben állomásozó E10, D5 és D3 jelű tengeralattjárók is kifutottak, de közülük a D5 egy imént telepített aknára futott és elsüllyedt. Huszonöt fős fős személyzetéből öten meg tudtak menekülni. 08:30-kor a Halcyon visszatért a kikötőbe és jelentést tett a történtekről.[6]

09:55-kor David Beatty tengernagyot és a csatacirkálóraját délre rendelték a Grand Fleet Írország felől érkező egységeit is utána küldték. Ekkorra azonban Hipper már 50 mérföldre (42 tmf, 80 km) volt tőlük úton hazafelé. A német hajók Schillignél töltötték az éjszakát, mivel megvárták míg a sűrű köd valamelyest felszáll és csak azután futottak be a kikötőbe. A ködben a hozzájuk csatlakozott Yorck páncélos cirkáló letért a helyes irányról és két aknára is ráfutott. Sokan túlélték a katasztrófát a sekély vízben elsüllyedt hajón, de 235 fő életét veszítette.[7]

Az ütközet utánSzerkesztés

Hipper tengernagyot vaskereszttel tüntették ki, de visszautasította annak viselését, mivel úgy érezte csekély eredményeket értek el. Habár az eredmények nem voltak látványosak, a német tiszteket fellelkesítette az a könnyedség, amivel Hipper a brit partokhoz ért, majd ahogyan távozott onnan és ez felbátorította őket az újabb hasonló bevetésekre. A brit ellenreakció elmaradása részben a Coronel-foknál elveszített csatáról érkezett híreknek köszönhető illetve annak, hogy John Jellicoe, a Grand Fleet parancsnoka vonaton ült visszatérőben a flottájához a támadás idején.[7] Winston Churchill, az admiralitás első lordja szerint a britek nem hitték el, hogy a németek csak Yarmouth rövid bombázására érkeztek és arra vártak, hogy történik is majd valami.[8]

CsatarendSzerkesztés

Royal Navy

  • HMS Halcyon, aknaszedő, zászlóshajó
  • HMS Lively, romboló
  • HMS Leopard, romboló
  • HMS Success, romboló
  • HMS E10, tengeralattjáró
  • HMS D5, tengeralattjáró
  • HMS D3, tengeralattjáró

Kaiserliche Marine

  • SMS Seydlitz, csatacirkáló, zászlóshajó
  • SMS Von der Tann, csatacirkáló
  • SMS Moltke, csatacirkáló
  • SMS Blücher, páncélos cirkáló
  • SMS Straßburg, könnyűcirkáló
  • SMS Graudenz, könnyűcirkáló
  • SMS Kolberg, könnyűcirkáló
  • SMS Stralsund, könnyűcirkáló

FordításSzerkesztés

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Raid on Yarmouth című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.

JegyzetekSzerkesztés

  1. a b Massie, 2004, 310. o.
  2. Corbett, 2009 250. o.
  3. Massie, 2004, 310–311. o.
  4. Pollen, 1919, 241. o.
  5. Massie, 2004, 309. és 311. o.
  6. Corbett, 2009, 251–252. o.
  7. a b Massie, 2004, 312–313. o.
  8. Churchill, 1923, 440–442. o.

IrodalomSzerkesztés