A Zöld szója (angolul: Soylent Green) 1973-ban bemutatott amerikai thriller Richard Fleischer rendezésében, Charlton Heston, Edward G. Robinson és Leigh Taylor-Young főszereplésével. A film Harry Harrison Helyet! Helyet! című könyvén alapul. A film – a krimi és a sci-fi keveréke – egy gazdag üzletember meggyilkolásával kezdődik. A nyomozás során disztopikus jövő képe bontakozik ki: az üvegházhatás miatt az óceánok kiszáradtak és egész évben szárazság van. A túlnépesedés és a csökkenő készletek következtében az emberek szegénységtől és szennyezéstől szenvednek. Az egytlen menedék az eutanázia.[2]

Zöld szója
(Soylent Green)
1973-as amerikai film

SmogNY.jpg
Rendező Richard Fleischer
Producer Walter Seltzer
AlapműHelyet! Helyet!
Műfaj
  • sci-fi film
  • filmdráma
  • disztópikus film
  • regény alapján készült film
Forgatókönyvíró
Főszerepben
Zene Fred Myrow
Operatőr Richard H. Kline
Vágó Samuel E. Beetley
Gyártás
Gyártó Metro-Goldwyn-Mayer
Ország Amerikai Egyesült Államok
Nyelv angol
Játékidő 97 perc
Képarány 2,35:1
Forgalmazás
Forgalmazó
Bemutató1973. április 19.[1]
További információk

CselekménySzerkesztés

2022-őt írunk. A Földön szegénység, túlnépesedés és szennyezés uralkodik. Ezek miatt, illetve egy bizonyos környezeti katasztrófa miatt az étel, a víz és a lakás luxusnak számítanak. Csak New York Cityben 48 millió ember van, miközben csak a város elitje engedheti meg magának a lakást, a vizet és az ételt, azokat is rendkívül magas áron. A városban lakik egy nyomozó, Frank Thorn és a barátja, Sol Roth. Roth emlékszik rá, hogy a világon voltak állatok és igazi étel, és egy kisebb könyvtárnyi anyaga van, ami segítheti Thorn-t. Thornnak meg kell fejtenie William R. Simonson üzletember halálát, és hamar rájön, hogy a gyilkosság mögött a Soylent Industries nevű cég áll.

A Soylent Industries – melynek a neve a „soy” (szója) és a „lentil” szavak keresztezése – irányítja a fél világ ételellátását, és mesterségesen előállított ostyákat árul különböző neveken: „Soylent Red” (vörös szója), „Soylent Yellow” (sárga szója) és a legújabb, legtáplálóbb termékük: „Soylent Green” (zöld szója), amely a reklám alapján planktonból készül, és fogyóban van a készlet. Ennek hatására lázadás alakul ki.

Thorn a nyomozását egy papnál kezdi, melynek során a papot meggyilkolják. Thorn folytatja a nyomozást. Roth-ot annyira undorítja a világ, hogy „megpróbál visszatérni Isten házába” öngyilkosság által, egy e célt szolgáló kormányzati klinikán. Thorn rohan, hogy megmentse az életét, de túl késő - Roth elhunyt. Thorn ezután felfedi az igazságot a zöld szójáról: az étel emberi hullát tartalmaz. Támadók észreveszik őt és megtámadják Thorn-t, melynek során ő megöli őket, de megsebesül. Miközben Thorn-t elviszik a mentők, megmondja a rendőrfőnöknek, hogy terjessze az igazságot, és tegyenek intézkedéseket a céggel szemben. Miközben Thornt elviszik az összegyűlt tömeg előtt, ő azt ordítja: „Soylent Green is people!” (A zöld szója emberekből van!)

FogadtatásSzerkesztés

A film bemutatása idején a vélemények megoszlottak róla. A Time szerint a film „érdekes volt”,[3] a New York Times pedig pozitív kritikákkal illette.[4] Az IMDb-n 7.3 ponton áll,[5] a Port.hu honlapján pedig 8.4 pontot ért el.[6] Roger Ebert 3 ponttal jutalmazta a 4-ből, kritikája szerint „jó, remek sci-fi volt, és egy kicsit több.”[7] Gene Siskel egy és fél csillagot adott a filmnek a négyből, kritikája szerint „butácska detektívtörténet, tele gyerekes hollywoodi képekkel.”[8]

További információkSzerkesztés

JegyzetekSzerkesztés

  1. Freebase-adatdump
  2. Shirley, John: Locus Online: John Shirley on Soylent Green. Locus Online , 2007. szeptember 23. (Hozzáférés: 2016. november 17.)
  3. Cinema: Quick Cuts. Time, 1973. április 30. (Hozzáférés: 2011. június 12.)
  4. A.H. Weiler: Soylent Green (1973). The New York Times, 1973. április 20. (Hozzáférés: 2011. június 12.)
  5. Soylent Green (1973). IMDb
  6. Zöld szója. PORT.hu
  7. Ebert, Roger: Soylent Green. RogerEbert.com , 1973. április 27. (Hozzáférés: 2018. december 10.)
  8. Siskel, Gene (May 1, 1973). „Scorpio & Soylent”. Chicago Tribune. Section 2, p. 5.