Főmenü megnyitása

Ács Irén (Szécsény, 1924. október 24.2015. december 9.[2]) fotográfus, a Palócföld szerelmese. Elsősorban zsánerképeivel, néprajzi fotóival, portréival, divatfotóival lett ismert, de majd négy évtizedet átfogó fotóriporteri munkássága is jelentős fotókat eredményezett. A Palócföld, Hollókő egyik kiváló megörökítője.

Ács Irén
Született 1924. október 24.
Szécsény
Elhunyt 2015. december 9. (91 évesen)[1]
Állampolgársága magyar
Foglalkozása fotográfus
Kitüntetései Aranytoll (1988)

ÉleteSzerkesztés

1924. október 24-én született Szécsényben. 1938-tól Szécsényben fényképésztanuló, 1940–42-ben Budapesten Székely Aladár híres Váci utcai fényképészműtermében volt segéd. 1954-ben a Néphadseregnél kezdte fotóriporteri pályáját, 1959 és 1989 között az Ország Világ fotóriportere volt. Jó érzékkel, kitűnő felkészültséggel választotta ki a legjobb helyet, a legmegfelelőbb nézőpontot és a legjellemzőbb pillanatot. Három évtizeden át a világ sok országába eljutott, fényképezett tájakat és embereket: politikusokat, híres művészeket, írókat. Stílusa mentes minden művészkedéstől, a riporttól idegen manipulációktól. Képi nyelvezete látszólag egyszerű, mégis könnyedséggel képes megfogalmazni a legösszetettebb emberi érzéseket, gondolatokat. Tekintete ugyanúgy észreveszi a szépet, a színes látványt, mint a társadalmi igazságtalanságot, a szegénységet. Riportjai mellett fontosak a könyvei is. Hat fotóalbuma jelent meg, amelyek közül a Palócország címűt a Corvina Kiadó nívódíjjal jutalmazta. Hollókői képeit Tihanyban, Párizsban, Jeruzsálemben és Prágában és másutt is kiállították, ezekből a felvételekből nyílt meg 1995-ben Húsvéttól Karácsonyig című állandó kiállítása a Világörökség falujában, Hollókőn. Oktatási segédanyaggá nyilvánította az Oktatási Minisztérium Őrizd meg... című albumát, amelyben az általa elmondottakat Levandel Júlia jegyezte le és szerkesztette a különlegesen szép, László Csaba által tervezett kötetbe.

Fényképeit a Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtára, a Magyar Fotográfiai Múzeum és a Jelenkori Fotóművészeti Gyűjtemény őrzi, de őrzi a kiállításlátogatók, olvasók emlékezete is. Munkássága keresztmetszetét Magyarország Otthon című, 1996-ban megjelent könyve tartalmazza. 1999-ben a Magyar Fotóművészek Szövetsége Életmű-díjjal tüntette ki.

Kiállításai (válogatás)Szerkesztés

EgyéniSzerkesztés

  • 1978: Századmásodpercek. Műcsarnok
  • 1980: Szécsény, Kubinyi Ferenc Múzeum
  • 1986: Salgótarján, Nógrádi Történeti Múzeum
  • 1986: Pásztói Galéria
  • 1991: Párizs, Magyar Intézet
  • 1992: Tihanyi Apátság
  • 1993: Budai Vár1994: Jeruzsálem, Van Leer Intézet
  • 1994: Prága, Kiállítási Palota
  • 1995: Hollókő húsvéttól karácsonyig, Hollókő (állandó)
  • 1995: Dabas, Kossuth Művelődési Központ
  • 1995: Budapest, OTP Bank Galéria
  • 1998: Budapest, Városvédők Egyesület Podmaniczky Terem
  • 2001. Dabas, Kossuth Ház Galéria

CsoportosSzerkesztés

  • 1980: Vigadó Galéria, Budapest
  • 1982: Tény-kép, A magyar fotográfia története
  • 1841-1981, Műcsarnok, Budapest
  • 1985: Néprajzi Múzeum, Vigadó Galéria, Budapest
  • 1990: Ludwig Alapítvány, Cologne, Franciaország
  • 1997: Duna Galéria, Budapest (MAOE)
  • 1997: Art-East Galéria, Balatonfüred
  • 1999: Senior szemmel, az alkotócsoport bemutatkozása, 2. Országos Fotóhetek, Postás Műv. Központ, Bp.
  • 1999: Tatabányai Múzeum, Országos Fotótörténeti Kiállítás
  • 1999: Budapest Galéria, Escher Károly Alkotócsoport kiállítása
  • 2000: Budapest, Vigadó Galéria (MAOE)
  • 2000: Seniorok az ezredfordulón, Várszínház Galéria, Budapest
  • 2001: Budapest, Duna Galéria (MAOE)
  • 2001: Veszprém, Millenniumi tárlat
  • 2001: Európai Kulturális Örökség
  • 2001 - Magyarország képekben, BM Duna Palota, Bp.; Ötödik MAOE fotószalon, Duna Galéria, Budapest.

Művei közgyűjteményekbenSzerkesztés

  • Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtára
  • Magyar Fotográfiai Múzeum Jelenkori Fotóművészeti Gyűjtemény

KönyveiSzerkesztés

  • 1984: Palócország (Corvina Kiadó)
  • 1985: Nógrádi képek (Salgótarjáni Múzeum)
  • 1990: Hollókő (Corvina Kiadó)
  • 1994: Istenek a Palóc Olimposzon (Nógrád Megyei Közgyűlés)
  • Magyarország – otthon. Pillanatok a félmúltból; szöveg Babarczy Eszter, Torda István; Jövendő, Bp., 1997
  • 2001: Őrizd meg... (Liget Műhely Alapítvány)

Társasági tagságSzerkesztés

Díjak, elismerésekSzerkesztés

  • 1964: World Press-emlékplakett
  • 1981: MAOE-díjak
  • 1973: Munka Érdemrend ezüst fokozata
  • 1978: Izvesztyija nemzetközi pályázat, I. díj
  • 1988: MÚOSZ Aranytoll-díj
  • 1999: a Magyar Fotóművészek Szövetsége Életmű-díja

JegyzetekSzerkesztés

  1. Meghalt Ács Irén (magyar nyelven). Népszava. (Hozzáférés: 2017. március 25.)
  2. Meghalt Ács Irén. Népszava Online (2015. dec. 10.) (Hozzáférés: 2015. dec. 10.)

ForrásokSzerkesztés

FilmSzerkesztés

  • Lugosi Lugo L. és Marton É. beszélgetése Ács Irénnel, 2008, portréfilm.

További információkSzerkesztés

  • Ábel Péter: Mi marad meg egy fotóriporter munkásságából? Ács Irén kiállítása a Műcsarnokban, Fotó, 1978/4. 146–153. o.;
  • Jovánovics Miklós: Századmásodpercek, Új Tükör, 1978.05.14.;
  • Bernáth László: Századmásodpercek, Esti Hírlap, 1978.04.17.;
  • Gera Mihály: Légyott, Ország-Világ, 1978.04.19.;
  • Csapó György: A természetes beszéd hangján szólnak, Nők Lapja, 1978.05.20.;
  • Fekete Judit: Ács Irén fotókiállítására, Magyar Nemzet, 1978.05.10.;
  • Torda István: Ács Irén fotói, Új Tükör, 1980.08.17.;
  • Szenográdi Ferenc: Ács Irén fotókiállítása Szécsényben, Nógrád, 1980.08.26.;
  • Csapó György: Ács Irén nógrádi képei. Fotó, 1980/12. 554–557. o.;
  • Wanatka Gabriella: Feltárult egy új világ, Kutya, 1983/4.;
  • Rapai Piroska: Hatodik érzékszerve, Szabad Föld, 1984 tavasz (Százoldalas);
  • Torda István: Ács Irén fotókönyve (Palócország), Ország-Világ, 1984.06.06.;
  • Boldizsár Iván: Palócország, Új Tükör, 1984.07.01.;
  • Bódi Tóth Elemér: A legnagyobb utazás, Nógrád, 1984.12.21.;
  • Csík István: Ács Irén fotóalbuma, Fotóművészet, 1985/1.;
  • Csáky Károly: Találkozás a szülőfölddel, Új Szó (Szlovákia), 1986.04.21.;
  • T. Pataki László: A Haas-kocsma emléke, Nógrád, 1988.08.27.;
  • BANGÓ ÉVA: Hollókő, Képes Újság, 1991.05.18.;
  • Szokács: Izrael magyar szemmel, Heti Magyarország, 1993.05.14.;
  • Torda István: Hollókőtől Jeruzsálemig, Pesti Riport, 1993.04.29.;
  • Barabás Tamás: … amiben szemed gyönyörködik…, Új Élet, 1993.06.01.;
  • Szarka Klára: Istenek a Palóc Olimposzon, Magyar Hírlap, 1994.11.30.;
  • Kóródi József: A palóc Istenek nyomában, Szabad Föld, 1995.02.21.;
  • Márton László: Három kép, Liget, 1995/8.;
  • Lipp Tamás: Hollókő – kettős tükörben, Barátság, 1995.02.15.;
  • Lipp Tamás: Egy korszak hetvenezer pillanata. Liget, 1995/8. 57–71. o.;
  • Szabó György: Görbeország csodái, Barátság, 1995/8.;
  • P. Szabó Ernő: Magyarország Otthon, Magyar Nemzet, 1997.02.26.;
  • Horgas Béla: Ács Irén képeskönyvébe, Liget, 1997/3.;
  • Valachi Anna: Derű az optikán keresztül, Népszava, 1997.04.05.;
  • Márton László: „A fotó nem regény”, Élet és Irodalom, 1997.04.11.;
  • Mező Ferenc: Új kabát, Mozgó Világ, 1997/5.;
  • Szegő György: Magyarország Otthon, Kritika, 1997/8.;
  • Bacskai Sándor: „Megjelent képeim közt nincs olyan, amit ne vállalnék”, Fotóművészet, 1999.3-4.;
  • Szépül a világörökség. Nógrád Megyei Hírlap, 2000. 01. 08.;
  • N. Kósa Judit: „Őrizd meg okulásul”, Népszabadság, 2000.02.10.;
  • Szarka Klára: Ács Irén emlékképei, Magyar Hírlap, 2000.02.22.;
  • Halász: A hírmondó képei, Mancs, 2000.02.24.;
  • Lipp Tamás: Őrizd meg okulásul, Új Könyvpiac, 2000. március;
  • Ács Irén kiállítása Hollókőről. Nógrád Megyei Hírlap, 2001.01.23.;
  • Ember Mária: Családi képek Szécsényből, Barátság, 2000.04.15.;
  • Csala Károly: Közelmúltak krónikái, Ezredvég, 2000.6-7.;
  • Ne felejtsd! - Ács Irén Őrizd meg… című könyvéről. Mai Nap, 2001.01.08.;
  • Bangó Éva: Ahová megy, ott történik valami, Képes újság, 2001.10.27.