Áltiszafa

növénynemzetség

Az áltiszafa (Cephalotaxus) a fenyőalakúak (Pinales) rendjébe tartozó áltiszafafélék (Cephalotaxaceae) családjának névadó nemzetsége volt. A családot a 2000-es években megszüntették; nemzetségeit a tiszafafélék (Taxaceae) családjába sorolták át.

Infobox info icon.svg
Áltiszafa
Japán áltiszafa (Cephalotaxus harringtonia)
Japán áltiszafa (Cephalotaxus harringtonia)
Rendszertani besorolás
Ország: Növények (Plantae)
Törzs: Toboztermők (Pinophyta)
Osztály: Tűlevelűek (Pinopsida)
Rend: Fenyőalakúak (Pinales)
Család: Tiszafafélék (Taxaceae)
Nemzetség: Áltiszafa (Cephalotaxus)
Siebold & Zucc. (1842) ex Endl.
Fajok
Hivatkozások
Wikifajok

A Wikifajok tartalmaz Áltiszafa témájú rendszertani információt.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Áltiszafa témájú kategóriát.

Philipp Franz von Siebold küldte az első Cephalotaxus-t Európába Japánból 1829-ben. Régészeti leletek vannak jura kori példányokról Grönlandról és Európából, Észak-Amerika északnyugati részéről pedig a miocén és pliocén korból.

ElterjedéseSzerkesztés

Valószínűleg Japánból és Kínából származik; fajai ma is kizárólag Ázsiában — a Koreai-félszigeten, Kínában, Japánban, Burma, Laosz, Vietnám és India területén honosak. Elterjedési területének központja Kína, ahol mind a 7 faj őshonos. Minden faj fenyegetett vagy veszélyeztetett az őshonos tartományban, elsősorban az élőhelyek elvesztése miatt. Kertészeti változatai a világ többi részén is elterjedtek.

Megjelenése, felépítéseSzerkesztés

Apró, inkább széltében lombosodó, fa vagy cserje. Megjelenése a tiszafáéra (Taxus) emlékeztet, de levelei annál szélesebbek és nagyobbak.

Ágai átellenesen vagy örvösen állnak. A tojásdad rügyeket sok pikkelylevél fedi.

A 2 sorban, fésűsen növő, tűszerű levelek felső részen feltűnő ér fut végig, fonákukon pedig két széles, kékes sztómasor.

Porzós virágzata a levelek hónaljából nő ki — nem teljesen gömbszerű, 1 cm vastag; a pollenszemek szárnyasak. A termős virágzatok a legfiatalabb hajtásokon nőnek magányosan vagy legfeljebb hármasával, és pikkelylevelek fedik őket. A redukált fedőpikkellyel ölelt páros magkezdemények rövid nyélen, átellenesen ülnek.

A kemény héjú mag külső rétege érés közben elhúsosodik, de a tiszafáknál megfigyelhető magköpeny nem alakul ki.

2–3 cm hosszú, elliptikus termése ibolyás árnyalatú barnára érik.

Életmódja, termőhelyeSzerkesztés

Örökzöld; kétlaki, ritkán egylaki. Magja csak a második évben érik be.

Az összes faj jól tűri az árnyékot, ezért általában az alsó lombkoronaszintben jelennek meg Ázsia nedves kontinentális és szubtrópusi lomblevelű erdeiben. Néhány faj elviseli a hideg mérsékelt éghajlatot is, de egyikük sem szárazságtűrő, és a direkt napfénytől a legtöbb károsodik.

FelhasználásaSzerkesztés

Általában csak tűzifának hasznosítják, de Indiában a magjából kivont olajat gyógyszernek tekintik. Megállapították, hogy (akárcsak a Tiszafa (Taxus) nemzetség néhány fajának magja) rákellenes alkaloidokatcephalotaxint és harringtonint — tartalmaz. Ezek kiaknázása veszélybe sodorhatja a fennmaradását, de a vegyületek szintetikus előállítása megoldhatja a kitermelés problémáját.

ForrásokSzerkesztés

További információkSzerkesztés