Főmenü megnyitása

Az észak-amerikai kutyakígyó (Pituophis melanoleucus) a hüllők (Reptilia) osztályába, a pikkelyes hüllők (Squamata) rendjébe, a kígyók (Serpentes) alrendjébe és a siklófélék (Colubridae) családjába tartozó faj.

Infobox info icon.svg
Észak-amerikai kutyakígyó
Suwanee County FL Pine Snake.jpg
Természetvédelmi státusz
Nem fenyegetett
Status iucn EX icon blank.svg Status iucn EW icon blank.svg Status iucn CR icon blank.svg Status iucn EN icon blank.svg Status iucn VU icon blank.svg Status iucn NT icon blank.svg Status iucn LC icon.svg
IUCN3.1
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia)
Alország: Kétoldali szimmetriájúak (Bilateria)
Alországág: Újszájúak (Deuterostomia)
Törzs: Gerinchúrosok (Chordata)
Altörzs: Gerincesek (Vertebrata)
Altörzság: Állkapcsosok (Gnathostomata)
Főosztály: Négylábúak (Tetrapoda)
Osztály: Hüllők (Reptilia)
Laurenti, 1768
Rend: Pikkelyes hüllők (Squamata)
Oppel, 1811
Alrend: Kígyók (Serpentes)
Linnaeus, 1758
Család: Siklófélék (Colubridae)
Nem: Pituophis
Faj: P. melanoleucus [1]
Tudományos név
Pituophis melanoleucus
Daudin, 1803[2]
Szinonimák
  • Coluber melanoleucus
    Daudin, 1803
  • Pituophis melanoleucus melanoleucus
    (Daudin, 1803)
  • Pituophis melanoleucus
    Holbrook, 1842
  • Churchilla bellona
    Baird és Girard, 1852
  • Pituophis bellona
    Baird és Girard, 1852
  • Pituophis melanoleucus
    Baird és Girard, 1853
  • Rhinechis melanoleucus
    Duméril, 1853
  • Pituophis melanoleucus
    Duméril & Bibron, 1854
  • Pityophis melanoleucus
    Garman, 1884
  • Pityophis catenifer var. bellona
    Garman, 1884
  • Pityophis melanoleucus
    Sclater, 1891
  • Coluber melanoleucus
    Boulenger, 1894
  • Pituophis melanoleucus mugitus
    Barbour, 1921
  • Pituophis melanoleucus lodingi
    Blanchard, 1924
  • Pituophis lödingi
    Blanchard, 1924
  • Pituophis melanoleucus
    Smith és Smith, 1976
  • Pituophis melanoleucus loedingi
    Kluge, 1984
  • Pituophis melanoleucus
    Stebbins, 1985
  • Pituophis melanoleucus
    Conant és Collins, 1991
  • Pituophis melanoleuca
    Blume, 1999
  • Pituophis melanoleucus lodingi
    Crother, 2000
  • Pituophis melanoleucus melanoleucus
    Tennant és Bartlett, 2000
  • Pituophis melanoleucus lodingi
    Tennant és Bartlett, 2000
  • Pituophis melanoleucus mugitus
    Tennant és Bartlett, 2000
  • Pituophis melanoleucus melanoleucus
    CROTHER, 2000
  • Pituophis melanoleucus mugitus
    Crother, 2000
  • Pituophis melanoleucus mugitus
    Hirschkorn és Skubowius, 2011
  • Pituophismelanoleucus
    Burbrink, 2007
  • Pituophis melanoleucus lodingi
    Baxley, 2011
  • Pituophis melanoleucus lodingi
    Schaberle, 2012
  • Pituophis melanoleucus
    Wallach, 2014[3]
Hivatkozások
Wikifajok

A Wikifajok tartalmaz Észak-amerikai kutyakígyó témájú rendszertani információt.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Észak-amerikai kutyakígyó témájú médiaállományokat és Észak-amerikai kutyakígyó témájú kategóriát.

ElőfordulásaSzerkesztés

Az egyik leggyakoribb kígyó Észak-Amerikában. 2700 méter tengerszint feletti magasságig előfordul.[4] Megtalálható New Jersey déli részein, Virginiában, Észak-Alabamában, Kentucky és Tennessee állam egyes területein.[5]

ÉlőhelyeiSzerkesztés

Sokféle területen előfordul, a sivatagokban és prériken ugyanúgy, mint a sziklás hegygerinceken, homok dombokon, fenyő- és tölgyerdőkben, füves területeken, de ember által megművelt mezőgazdasági földeken is.[4][6][7]

MegjelenéseSzerkesztés

 
Ormós pikkelyei

Nagytestű, erőteljes kígyó, hosszúsága elérheti a 254 cm is,[7] de általában 122-168 cm. Színezete rendkívül változatos, alapszíne fehér, sárga, krémszínű, világosszürke árnyalatú lehet, fekete, barna, vörösesbarna, barnássárga mintázatokkal. Egyes példányai vedlés után porcelánfehérek, színes foltokkal, míg mások szinte teljesen feketék. Gyönyörű színezetük talajlakó életmódjuk miatt hamar kifakul.[5][8][9] A kígyó hátát és testoldalát erősen ormós pikkelyek fedik.[6]

Teknőshöz hasonló, testéhez képest viszonylag kis feje van.[9]

A nőstények általában nagyobb termetűek, mint a hímek.[6] A két nemet legkönnyebben megkülönböztetni a farkuk alapján lehet. A hímeknek hosszabb, hegyesebb, míg a nőstényeknek rövid és kúpos végű.[9]

ÉletmódjaSzerkesztés

Rejtőzködve él, a nap nagy részét saját maga ásta, vagy más állatok által készített üregekben tölti. Nappali életmódot folytat, de előfordul éjszakai táplálékkeresése is, különösen forró nappalokon. Március, április környékén lesz aktív, ami októberig, vagy novemberig tart, majd a telet hibernálódva a föld alatt tölti.

Jól mászik, domboldalakon, nem túl meredek sziklafalakon is könnyedén feljut.[4]

Lakott települések környékén is gyakran megtalálható. Hasznosságát nehéz megítélni, mert igaz, hogy pusztítja a patkányokat, egereket, ürgéket, melyek komoly mezőgazdasági kártevők, de a madarakat, tojásokat is megeszi, sőt a baromfit sem kíméli.[7][8]

Ha megzavarják, feltűnő helyzetbe emelkedik, fejét háromszög alakúra lapítja,[4] ellenségeit hangos sziszegéssel igyekszik elijeszteni, miközben tátott szájjal hevesen vagdalkozik, farkát rezegteti a csörgőkígyókat utánozva.[8] Méregfoga nincsen, de szorult helyzetben, önvédelemből fájdalmas harapásra képes. Szorítása veszélyes, zsákmányait is ilyen módon öli meg, de embereken még soha nem tapasztalták, hogy ilyen módon okozott volna sérülést, vagy halált.[7]

Tápláléka emlősök, madarak, kígyók, tojások.[7] Egyszerre több zsákmányt is képes elfogyasztani. Amíg az egyiket nyeli, a másik, vagy akár több leendő áldozatát is, izmos testének gyűrűivel az üreg falához szorítja, hogy ne tudjanak elmenekülni.[5]

Vadon élő egyedek élettartamáról nincsenek adatok. Fogságban a leghosszabb élettartam 22 év, 5 hónap és 1 nap volt, valamint 20 év 9 hónap, és 2 nap egy San Diegó-i állatkertben született nőstény példányé.[7]

SzaporodásaSzerkesztés

A hímek a szaporodási időszak alatt rituális küzdelmet folytatnak a nőstényekért. A földön a farkuktól a nyakukig összetekeredve küzdenek, mindketten próbálják fenntartani a fejüket. Ritkán harapnak, inkább sziszegnek egymásra. Általában csak a győztes párosodik a közelben lévő nősténnyel,[4] melyre rámászik és a fejét vagy nyakát harapva tartja a párzási idő alatt, melynek ideje 30-60 perc között van.

A nőstény tojásrakó, fészekalja 3-24 darab közötti tojás lehet, de általában 8-10 darab, melyet ha csak teheti üregekben rak le. Költése lehet magányos, de történhet más fajtársakkal együtt is. A költési idő hőmérséklettől függően 51-100 nap közötti, de általában 70 nap körüli. Tojásai krémfehér színűek, a kígyótojások között a legnagyobbak közé tartoznak. A tojásokból több hím kel ki, mint nőstény, viszont később megfordul ez az arány, felnőttként több nőstény kígyó van, mint hím.

A kis kígyók szüleikhez hasonlóan erőteljes testalkatúak, meglehetősen nagyok, hosszuk 30-58 cm között van, súlyuk 23-60 gramm. Az ivarérettséget körülbelül 3 évesen érik el.[7]

TartásaSzerkesztés

Az újszülöttek, vagy fiatalok könnyen alkalmazkodnak a fogsághoz, míg a vadon befogott példányok tartásánál gondok adódhatnak, az állatok vadak maradnak, a táplálékot is gyakran visszautasítják. Feltétlenül szükségük van búvóhelyre, üregre, ahová visszahúzódhatnak és biztonságban érezhetik magukat. A természetes környezetükben sokszor vannak homokos élőhelyen, szeretik is azt, viszont fogságban kerülni kell ezt a fajta aljzatot, mert míg a vadonban a tág mozgástér miatt könnyen kipereg a homok nagy pikkelyei közül, a terráriumban a bőr rései közé tapadva, elfertőződő elváltozásokat okozhat.[10]

KépgalériaSzerkesztés

AlfajaiSzerkesztés

Latin név Angol név Magyar név Leíró Elterjedés
Pituophis melanoleucus melanoleucus Northern Pine Snake[1] Fenyősikló[8] Francois-Marie Daudin, 1803[3] Karolina, Észak-Georgia, Kelet-Tennessee, Délkelet-Kentucky, Dél-Alabama.[11]
Pituophis melanoleucus mugitus Florida Pine Snake[1] Déli kutyakígyó[5] Thomas Barbour, 1921[3] Florida déli részétől északra Dél-Karolináig és nyugatra Alabamáig[10]
Pituophis melanoleucus lodingi Black Pine Snake[1] Frank Nelson Blanchard, 1924[3] Florida, délnyugat Alabama.[12]
 
Pituophis melanoleucus mugitus
 
Pituophis melanoleucus lodingi

JegyzetekSzerkesztés

  1. a b c d Pituophis melanoleucus. itis.gov. (Hozzáférés: 2016. december 20.)
  2. Pituophis melanoleucus. iucnredlist.org. (Hozzáférés: 2016. december 20.)
  3. a b c d Pituophis melanoleucus. reptarium.cz. (Hozzáférés: 2016. december 20.)
  4. a b c d e Gopher Snake (Pituophis melanoleucus). desertmuseum.org. (Hozzáférés: 2016. december 26.)
  5. a b c d John M. Mehrtens: A világ kígyói. Budapest, SubRosa Kiadó. 1994, 109. oldal. ISBN 963-8354-17-8
  6. a b c Chris Mattinson: kígyók. Budapest, Panemex-Grafo Kiadó, 2002. 93. oldal. ISBN 963-9090-87-5
  7. a b c d e f g Pituophis melanoleucus. animaldiversity.org. (Hozzáférés: 2016. december 26.)
  8. a b c d Chris Mattinson: Kígyók. Budapest, Panemex-Grafo Kiadó, 2002. 92. oldal. ISBN 963-9090-87-5
  9. a b c Pine Snake (Pituophis melanoleucus). uga.edu. (Hozzáférés: 2016. december 26.)
  10. a b John M. Mehrtens: A világ kígyói. Budapest, SubRosa Kiadó. 1994, 110. oldal. ISBN 963-8354-17-8
  11. Northern Pine Snake (Pituophis melanoleucus melanoleucus). webs.com. (Hozzáférés: 2016. december 29.)
  12. Pituophis melanoleucus lodingi. ufl.edu. (Hozzáférés: 2016. december 29.)