Főmenü megnyitása

Új-Zéland éghajlatát elsősorban az határozza meg, hogy a déli szélesség 34. és 47. foka között, a mérsékelt övben, a szubtrópusi övezettől a hűvös mérsékelt éghajlati zónáig elnyúlóan helyezkedik el, valamint minden oldalról széles tengerek veszik körül, aminek következtében óceáni hatás érvényesül. Emellett Új-Zéland területe csaknem egészében a nyugati szél áramlási zónájában helyezkedik el, amely a déli féltekén a 35. szélességi foktól a déli sarkkörig veszi körül a Földet.[1] Az alapvető tényezőkön túl azonban a rendkívül változatos új-zélandi domborzat a helyi éghajlatban nagy különbségeket eredményez.

Légáramlási rendszerekSzerkesztés

A nyugati szelek övezetének uralkodó légköri képződményei azok a magas nyomású anticiklonok, amelyek egymást követve Ausztrália déli partjai felől a Tasman-tengeren át kelet felé mozognak. A magas nyomású légörvények állandóan változtatják helyüket nyugatról kelet felé, és általában hat-hét naponként követik egymást. Két anticiklon között egy alacsonyabb légnyomású „nyereg” vagy „teknő” van (angolul trough). Az anticiklonok területén viszonylag gyenge légáramlás tapasztalható, és derült, csendes időjárás uralkodik, a közbenső alacsony nyomású zónát viszont a változékony, szeles, esős idő jellemzi. Ezek időnként elmélyülhetnek és a szokásosnál még alacsonyabb nyomású légörvények, mérsékelt övi ciklonok alakulnak k, amik heves viharokkal járnak. Ezek az év minden szakában előfordulhatnak, de nyáron azonban trópusi eredetű légtömegek is bekapcsolódhatnak a ciklon örvénylésébe, és ezek főként az Északi-szigeten, viharos felhőszakadásokat okozhatnak. Az igazi trópusi ciklonok azonban általában nem érik el Új-Zélandot.[2]

Óceáni hatásokSzerkesztés

Az ország sziget-jellege miatt az ide érkező levegő a tengerek felett elveszti esetleges eredeti szélsőséges tulajdonságait. Az Ausztrália felől közeledő száraz légtömegek nedvességgel telítődnek, az Antarktisz felől fújó fagyos szél hűvösre mérséklődik. Az új-zélandi szigetek hőmérsékleti viszonyai a tenger mérséklő hatása miatt kiegyensúlyozottabbak, mint egyébként lehetnének. A hőmérséklet-ingadozás kicsi, bár általában hűvösebb van, mint a velük egy szélességen fekvő ausztráliai partokon vagy az északi féltekén. Wellington hasonló földrajzi szélességen fekszik, mint Róma, azonban az olasz főváros évi középhőmérséklete 15,7 °C, ezzel szemben az új-zélandié csak 12,4 °C.[3]

Domborzati hatásokSzerkesztés

Az éghajlatot, illetve az időjárás alakulását helyileg jelentősen befolyásolja a domborzat is. A jellemzően nyugatias szelek a Déli-sziget gerincén húzódó, helyenként 2000-3000 méter magas hegyvonulatokon elvesztik csapadékterhüket, így a hegyek nyugati oldala rendkívül csapadékos, az ellenkező oldalon viszont relatív száraz éghajlat uralkodik. A Déli-Alpokon átbukó szelek meleg főn-szélként érkeznek a Déli-sziget belsejébe, ahol nyáron nagy forróságot és aszályt okoznak. A Cook-szoros pedig nem csak tengeri csatorna, hanem a szelek átjáróháza is.[3]

HőmérsékletSzerkesztés

A tengerszintre számított évi középhőmérséklet az északkelet-délnyugati irányban hosszan elnyúló országban mindössze 4 °C maximális eltérést mutat. Északon az évi középhőmérséklet 14 °C, a Cook-szorosban 12 °C, míg délnyugaton 10 °C. A nyári, januári középhőmérséklet ezeken a helyeken a következőképpen alakul: 18, 16 és 14 °C; a téli júliusé 11, 8 és 5 °C.[3]

A nyári maximumok 30 °C fölé emelkedhetnek, az eddig mért abszolút maximum a 42 °C volt (a Déli-sziget belsejében). Az Északi-sziget partvidékén nincs igazi tél, a hőmérséklet ritkán süllyed fagypont alá, a Déli-szigeten viszont előfordulnak −10 °C-os hidegek. Az abszolút minimumot is a Déli-szigeten, Otagóban mérték, ez −19 °C volt.[3]

CsapadékSzerkesztés

Az egészében bőséges csapadék eloszlása a domborzati viszonyok miatt rendkívül egyenetlen. A Déli-szigeten a nyugati szeleknek kitett fjordokban évi 6–7000 mm csapadék hull, míg onnan alig 100-200 kilométerre a szél- és így esőárnyékos központi Otagóban az évi csapadék átlaga nem éri el a 400 millimétert.[3] A legtöbb város éves csapadékmennyisége 620 mm (mint Christchurch) és 1317 mm (Whangarei) közé esik.[4]

A csapadék éven belüli eloszlásában csak az Északi-sziget északi felében mutathatók ki különbségek az évszakok szerint: ott a téli hónapok csapadékátlaga kétszerese a nyári hónapokénak. Az Északi-szigeten a csapadékos napok száma évente 120-150, a Déli-szigeten általában 80-100, de a délnyugati fjordvidéken 180-220.[5]

A csapadék zöme eső formájában hull. Az Északi-szigeten telente csak a 600 méternél magasabban fekvő hegyekben marad meg a hó, és csupán a Ruapehu 2500 méternél magasabb régiójában van örök hó. A Déli-szigeten a Déli-Alpokban nyáron körülbelül 2000 m magasságban húzódik a hóhatár.[5]

A levegő relatív páratartalma a tengerpartokon átlagosan 70-80% körül mozog, míg a szigetek belsejében mintegy 10%-kal szárazabb a levegő. A Déli-Alpok szélárnyékos oldalán nyári főn esetén a levegő nedvességtartalma 10% alá is csökkenhet.[5]

A napsütéses órák száma évi átlagban 2000 körül mozog, hasonlóan Magyarországhoz. A legtöbb napsütést a Déli-sziget északi partvidéke kapja, Nelson és Motueka városok környékén évi 2350 órán át süt a nap. A legkevesebb a napos órák száma a délnyugati fjordok vidékén (1500 óra).[5]

RekordokSzerkesztés

Rekord Mértékegység Hely (régió) Dátum
Legmagasabb hőmérséklet 42,4 °C (108,3 °F) Rangiora (Canterbury) 1973-2-7
Legalacsonyabb hőmérséklet −25,6 °C (−14,1 °F) Ranfurly (Otago) 1903-7-17
Legtöbb eső egy óra alatt 134 mm (5,3 in) Cropp River (West Coast) 2004-1-8
Legtöbb eső 24 óra alatt 758 mm (29,8 in) Cropp River (West Coast) 1989-12-27-28
Legtöbb eső egy naptári évben 16 617 mm (654,2 in) Cropp River (West Coast) 1998
Legkevesebb eső egy naptári évben 212 mm (8,3 in) Alexandra (Otago) 1964
Legerősebb széllökés 250 km/h (160 mph) Mount John (Canterbury) 1970-4-18
Legtöbb napsütés egy hónap alatt 336 óra Nelson 1934 december
Legtöbb napsütés egy naptári évben in a calendar year 2711 óra Nelson 1931
Legkevesebb napsütés egy hónap alatt 27 óra Taumarunui 2002 június
Legkevesebb napsütés egy naptári évben 1333 óra Invercargill 1983

Az új-zélandi éghajlat történelmi alakulásaSzerkesztés

Az éghajlati adatok módszeres gyűjtése a szigetországban csak a 19. század végén kezdődött, bár a korábbi európai felfedezők is fontos megfigyeléseket rögzítettek.

A modern új-zélandi klímakutatás egyik fontos kérdése volt a kis jégkorszak itteni megjelenésének vizsgálata. A gleccserek történetének kutatása, a dendrológiai vizsgálatok és más módszerek arra az eredményre vezettek, hogy az északi féltekéhez hasonlóan Új-Zélandon is jelentős lehűlés volt a középkorban, de ez valamivel később jelentkezett, körülbelül 1450-től 1850-ig tartott. Ebben az időszakban az átlaghőmérsékletek 1,5–2 °C-kal maradtak el a korábbiaktól. Az új-zélandi kis jégkorszak jelentős mértékben magyarázhatja a maori társadalom változásait is ebben az időszakban, elsősorban a mezőgazdasági hozamok csökkenése, az élelmiszer-termelés nehézségei révén.[6]

JegyzetekSzerkesztés

  1. Balázs 565. o.
  2. Balázs 566. o.
  3. a b c d e Balázs 567. o.
  4. Mean monthly rainfall, NIWA.
  5. a b c d Balázs 568. o.
  6. Past climate variations over New Zealand. NIWA. (Hozzáférés: 2014. június 5.)

FordításSzerkesztés

ForrásokSzerkesztés

További információkSzerkesztés

Kapcsolódó szócikkekSzerkesztés