Az űrruha, más néven szkafander[1] az űrrepülések egyik alapvető eszköze, több rétegű ruha, amelybe olyan életfenntartó és munkavégző eszközöket építettek, amelyek rendszert alkotva képesek életben tartani egy embert és biztosítani a mozgását a világűr ellenséges körülményei között. Alkalmazási területei az űrséták, holdséták, valamint az űrrepülések kritikus fázisai (indítások és leszállások), amikor biztonsági szempontok miatt öltik magukra az űrhajósok. A különféle célokra (űrséta, holdséta, indítás-földet érés) eltérő típusú űrruhákat alkalmaznak.

Buzz Aldrin a Holdon az első generációs Apollo űrruhában

A fő követelmény az űrruhával szemben a belső légnyomás megtartása, valamint a megfelelő hőmérséklet biztosítása, ezen túlmenően sugárvédelmet is kell biztosítania. Egyes repülőgépes kísérleti repüléseken is alkalmaznak speciális ruhákat, amelyek nagyon hasonlítanak az űrruhákra – sőt a népnyelv sokszor a szkafander szóval illeti őket –, ám ezeknek kevesebb követelménynek (elsősorban a nyomástartásnak) kell megfelelniük.

Űrruhatípusok

szerkesztés
  • Történelmi típusok:
    • Szovjet:
      • SZK–1Jurij Gagarin által használt űrruha-típus, az első hat Vosztok repülésnél használták
      • SZK–2 – Az SZK–1 űrruha női változata
      • Berkut (Беркут; Szirti sas)Alekszej Leonov űrruhája a világ első űrsétáján
      • Krecset (Кречет; Északi sólyom) – A később törölt szovjet holdra szállás űrruhája
      • Jasztreb (Ястреб; Héja) – A Krecseten alapuló továbbfejlesztett űrséta-űrruha
      • Sztrizs (Стриж; Fecske) – A Buranhoz tervezett űrruha
    • Amerikai űrruhák:
  • Napjaink űrruhái:
    • Orosz űrruhák:
      • Orlan (Орлан; Rétisas) – Űrséta-űrruha
      • Szokol (Сокол; Sólyom) – az NPP Zvezda által gyártott, a Szojuz-repüléseknél 1973-tól használt űrruha.[2]
    • Amerikai űrruhák:
      • ACES (Advanced Crew Escape System Pressure Suit) – az űrrepülőgépen fel- és leszálláskor használt biztonsági űrruha
      • EMU (Extravehicular Mobility Unit) – az űrrepülőgépen és a Nemzetközi Űrállomáson az űrsétákon alkalmazott, manőverezhető űrruha.
  1. A szkafander szónak csak az egyik, de kétségtelenül az ismertebb jelentése az űrruha.
  2. Farkas Bertalan szkafanderét, amelyet a Szojuz–36 repülése során viselt, 2010 júniusától a Hadtörténeti Múzeumban lehet megtekinteni.

További információk

szerkesztés
A Wikimédia Commons tartalmaz Űrruha témájú médiaállományokat.