Főmenü megnyitása

Wikipédia β

Gemini-program

A Gemini–program jelvénye

A Gemini-program az Egyesült Államok harmadikként bejelentett, ám repüléseit tekintve másodikként végrehajtott, űrhajósokat az űrbe juttató űrrepülési programja volt. Céljait tekintve az Apollo-programnak alárendelt program volt, amellyel a NASA az 1960-as években ennek keretében próbálta ki a bonyolultabb űrműveleteketeket, amelyek a későbbi holdraszállásokon előfordultak, valamint ebben a sorozatban készítették fel az űrhajósokat az Apollo-program repüléseire, hogy a hatalmas kihívást jelentő holdutazásokra tapasztalatokkal rendelkező személyzetek indulhassanak. A holdraszálló űrhajósok többsége részt vett a Gemini-programban is.

A programhoz új, kétüléses Gemini űrhajókat fejlesztettek a McDonnell Aircraft repülőgépgyár bevonásával, amelyekből két személyzet nélküli tesztpéldányt és 10, emberekkel a fedélzetén repülő példányt bocsátottak fel Cape Canaveralről a Titan II hordozórakétával. Emellett új, a korábbiaknál sokkal kevésbé szigorú feltételekkel történő legénységi válogatási rendszert is eredményezett az új program. A repülések kisebb hibákkal, de alapvetően sikeresen futottak le, melyek során először végzett egy amerikai asztronauta űrsétát, majd a világon először végeztek űrhajósok űrrandevút és két űrhajó összekapcsolását. Az amerikaiak ezzel a programmal hozták be a Szovjetunióval vívott űrversenybeli korábbi tetemes hátrányukat. A program sikere utat nyitott a későbbi holdraszállásnak.

A Gemini–program számos később meg nem valósult katonai űrprogramnak is alapja volt, és a repülések során a holdraszállás műveletein kívül katonai kísérleteket is végeztek az űrhajósok.

Tartalomjegyzék

ElőzményekSzerkesztés

Az űrversenySzerkesztés

A második világháborút követően a korábbi szövetséges nagyhatalmak és a köréjük tömörülő országok két politikai tömbben egyesültek és kialakult egy politikai, katonai szembenállás, az úgynevezett hidegháború. Ezt a szembenállást azonban – részben a háború pusztításának emléke, részben az atomfegyverek fenyegetése miatt – nem lehetett közvetlen katonai úton rendezni, ezért a háttérben folyó fegyverkezés és az azon alapuló elrettentés, illetve kisebb horderejű helyi háborúkba való beavatkozás mellett mindkét oldal minden lehetőséget megragadott, hogy az országa, vagy a politikai tömb élen járását, felsőbbrendűségét hangsúlyozza. Ilyen területek voltak a sport- és tudományos teljesítmények is. Amikor a technikai tudományok eljutottak arra a fejlettségi szintre, amikor a világűr elérése már nem csak fikció (esetleg tudományos fantasztikum) volt, az Egyesült Államok és a Szovjetunió bejelentették, hogy elsőként próbálják meg a világűr elérését. Ezzel a lépéssel az űrkutatás már születése előtt a hidegháború részévé, annak eszközévé vált.[1]

Dwight D. Eisenhower amerikai elnök 1955. július 29-én szóvivőjén keresztül bejelentette,[2] hogy országa a nemzetközi geofizikai év keretében műholdat bocsát fel. A Szovjetunióban erre válaszul 1955. augusztus 8-án az SZKP Központi Bizottságának elnöksége titkos határozatot hozott,[3] hogy ők is műholdfejlesztésbe kezdenek. Ezzel kezdetét vette az űrverseny.

Az űrverseny első megnyilvánulása egy tárgy világűrbe juttatása volt, amelyet amerikai oldalon nyilvánosan a Vanguard-program keretében, a Szovjetunióban titokban, a Szputnyik-program keretében kívántak kivitelezni egy-egy műhold felbocsátásával. A versenyt a Szovjetunió nyerte, amikor 1957. október 4-én sikerrel juttatta a világűrbe a Szputnyik-1-et, a világ első műholdját. Amerikában ezt a pearl harbourihoz hasonló, háborús vereségként élte meg a közvélemény, ami még nagyobb erőfeszítésre sarkallta az USA vezetését. A presztízsvereségért való visszavágás érdekében Eisenhower elnök létrehozta a NASA-t, amelybe az összes korábbi civil, illetve a különböző amerikai haderőnemeknél zajló katonai űrkísérleteket összevonta és újabb űrprogramok révén célul tűzte ki a szervezet elé az űrtevékenységben a szovjetek teljesítményének meghaladását.[4]

A Mercury–programSzerkesztés

Számos műhold felbocsátása után mindkét oldalon a következő nagy lépés lehetőségeként egy ember űrbe juttatása fogalmazódott meg. Amerikai oldalon ehhez bejelentették a Mercury-programot, amelyben egy kis, egyszemélyes űrkapszulában egy bonyolult kiválasztási sorozatban kiválasztott űrhajósjelöltet kívántak az űrbe bocsátani. Szovjet oldalon ismét a legnagyobb titoktartás közepette elindult a Vosztok-program, ugyanazzal a céllal.

A Mercury–program indulása – ahogy magának a NASA-nak az elindítása – nem volt projekt jellegű, hanem egy meglévő folyamatot vittek tovább az új szervezetben, majd vált egyedi programmá, kapott nevet és szervezetet. A program magja 1958 augusztusából származik, amikor Hugh Dryden NACA igazgató és Robert Gilruth a Langley Repülési Kutatólabor (a későbbi Langley Űrközpont) helyettes vezetője tájékoztatta az amerikai Kongresszust egy emberrel a fedélzetén az űrbe juttatandó űrkapszula tervéről, melyhez 30 millió dollár támogatást kért. Szeptember folyamán ehhez a tervhez kapcsolódott egy másik védelmi kormányügynökség, az ARPA további fejlesztési kapacitással hozzájárulva a tervhez.

A Mercury-program azonban nem érte el a szovjetek leelőzésének célját, mivel Jurij Gagarinnak a Vosztok–1-en való 1961. április 12-i repülésével a szovjetek újra elhódították az elsőséget az amerikaiak elől. Később, a vereség hatásait csökkentendő az amerikaiak is sikerrel bocsátottak fel űrhajósokat, előbb első amerikaiként Alan Shepard tett egy negyedórás űrugrást 1961. május 5.-én, majd 1962. február 20.-án John Glenn tette meg az első igazi (orbitális) űrrepülést amerikai részről. A Mercury űrhajósok sikere arra sarkallta az amerikai kormányzatot, hogy tovább emelje a tétet, tovább folytassa a versenyt és egy harmadik fordulóban győzze le az USA a Szovjetuniót az űrversenyben.

Apollo–programSzerkesztés

Amerikai oldalon az esetleges újabb űrversenybeli vereségre is tudatosan készültek 1961 elején és keresték a lehetőséget, hogy egy ilyen esetben milyen kihívás elé lehetne állítani az ellenfelet, ami a vereség ellenére is lenullázná az addigi sikereket és a világ (valamint a hazai) közvélemény előtt is biztosítaná a „legnagyobb űrnemzet” presztízsét. Végső ötletként egy óriási űrállomás tervét, vagy a Hold meghódítását ajánlották a szakértők az elnök figyelmébe (mindezt akkor, amikor még egyetlen űrhajóst sem voltak képesek Föld körüli pályára sem juttatni). Aztán a politikai helyzet még súlyosbodott, amikor bekövetkezett az USA számára a vereség Jurij Gagarin repülésével. John F. Kennedy elnök 1961. május 25-én a szovjet űrsikerek ellensúlyozására útnak indította az Apollo-programot, célul kitűzve az ember holdraszállását. Űrrepülési tapasztalatok híján azonban előbb igazolni kellett a Hold eléréséhez szükséges űrműveletek megvalósíthatóságát, ehhez hatékonyabbnak ígérkezett a Mercury-program és az Apollo-program mellett egy párhuzamos programot beindítani. A Mercury feladata az alapképesség bizonyítása volt, az Apollo pedig a végcélt jelentette. A kettő között azonban hatalmas technikai és emberi bizonytalanság tátongott. Ezért 1961. december 7-én Robert Gilruth bejelentette a Gemini–program elindítását. A program azonban nem ekkor indult útjára, a NASA-nál több belső terv is rendelkezésre állt 1960 végére, amelyek távlati tervként, vagy a Mercury-program további kibontakoztatására szóló tevvariációkként szolgáltak.[5] Ezek közül már a Kennedy bejelentés előtt fókuszba került egy embereket a Hold megkerülésére, majd a leszállásra küldő holdexpedíció terve, amelyhez elengedhetetlenül fontos volt egy olyan kísérletsorozat, amely az űrrandevú technikáját kísérletezte ki. A két egymásra épülő elképzelésrendszer kidolgozását egy újonnan alakult független szakértői csoport, a különböző elméleti munkák kidolgozásáért felelős Space Task Group kapta feladatul.[6] Amikor Kennedy elnök bejelentette a holdprogramot, az addigi távlati tervek sürgős, nemzeti prioritást élvező megvalósítandó feladattá váltak, a Hold elérésére beindítva az Apollo-program erőfeszítéseit, a randevú kikísérletezésére pedig a Mercury-program továbbfejlesztését.

TervezésSzerkesztés

A program céljaiSzerkesztés

A Space Task Group először a program céljait határozta meg:[7]

  • Kéttagú legénységet feljuttatva az űrbe hosszú időtartamú repüléseket megvalósítani, megfigyelve az emberi szervezet hosszútávú űrbeli hatásokra mutatott reakcióit és az űrhajórendszerek működőképességét;
  • Egy másik űreszközzel űrrandevút és összekapcsolódást megvalósítani, majd az összekapcsolt űrhajókkal manővereket végezni;
  • Tökéletesíteni a visszatérési technikákat és elérni, hogy az űrhajó az előre kijelölt leszállási ponton érkezzen le;
  • Tapasztalatokat szerezni a súlytalanság hatásairól, és a hosszú időtartamú repülések fiziológiai hatásairól;
  • Űrsétát végrehajtani.

Új űrhajó – új programSzerkesztés

A Space Task Group és a McDonnell űripari részlege folyamatosan a Mercury űrhajó dolgozott, egyrészt mivel maguk a Mercury repülések is az űrhajó folyamatos fejlesztését igényelték – az eredeti tervezési követelmények 1-2 keringésről szóltak csak, a 6-7 keringéses, vagy az egy napos repülésre nem voltak alkalmasak, csak továbbfejlesztéssel –, másrészt a célok megvalósításához is új képességekre volt szükség. A rajzasztalokon kezdett formát ölteni egy új, továbbfejlesztett űrhajóváltozat, a Mercury Mark II.[8] A tanulmányokból az is kiderült, hogy az űrhajó méretei és tömege messze meghaladja a Mercury hardverét, ezért új hordozóeszközre is kell. Mivel alapvetően megváltoztak a program céljai, a teljes hardvert ki kellett cserélni, nyilvánvaló volt, hogy szervezési szempontból szerencsésebb az egészet új programként kezelni, nem pedig a meglévő Mercury-program továbbfejlesztéseként felfogni. Nem sokkal később a NASA vezetése is elfogadta ezt a nézetet és beindította az új Gemini–programot.

A rajzasztalon születőfélben levő Mark II űrhajó a McDonnell Aircraft repülőgépgyár szellemi terméke volt, így nem csoda, hogy ők nyerték el a gyártásról szóló szerződést is. A McDonnell egy héttel Gilruth houstoni bejelentése után megkapta a felkérést és újabb egy hét múlva, 1961. december 22-én a gyártó alá is írta a szerződést „egy kétüléses űrhajó létrehozására”.[9] Következő lépésként a NASA megosztotta szakemberállományát a Mercury repüléseket lebonyolító és a Gemini fejlesztési fázisát beindító csapatra (a Mercury programban éppen az idő tájt, 1962 január-februárjában készülődtek az első valódi űrrepülésre, John Glenn orbitális repülésére).

A program nagyjából fél év elteltével problémákba torkollt: egyre világosabbá vált, hogy a Mercury infrastruktúra és az ott szerzett tapasztalatok nem elegendőek a továbblépéshez, a kiválasztott Titan II rakéta nagyobb mértékű átalakítására van szükség, mint azt gontolták és a költségek az egekbe szöknek. Ez utóbbi probléma akkora volt, hogy 1962 végén újra kellett tervezni az egész programot.

A Gemini űrhajóSzerkesztés

A Gemini űrhajó az előző amerikai űrprogramban használt Mercury űrhajó jelentős továbbfejlesztésével épült, kétszemélyes űrjármű volt.

A hordozóeszközSzerkesztés

A Mercurynál jóval nagyobb tömegű eszköz űrbe juttatására nem felelt meg a korábbi program rakétája, új eszköz után kellett nézni. A megfelelő rakétát a Titan II-ben találták meg a tervezők.

RepülésekSzerkesztés

 
Gemini űrhajó Föld körüli pályán (a Gemini–7 a Gemini–6A-ból fényképezve)
 
Edward White az első amerikai űrsétán, a Gemini–4 küldetésen

Személyzet nélküli repülésekSzerkesztés

Küldetés Indítás Leszállás
Gemini–1 1964. április 8. 1964. április 12.
Gemini–2 1965. január 19. 1965. január 19.

Személyzetes repülésekSzerkesztés

Küldetés Indítás Leszállás
Gemini–3 1965. március 23. 1965. március 23.
Gemini–4 1965. június 3. 1965. június 7.
Gemini–5 1965. augusztus 21. 1965. augusztus 29.
Gemini–6A 1965. december 15. 1965. december 16.
Gemini–7 1965. december 4. 1965. december 18.
Gemini–8 1966. március 16. 1966. március 17.
Gemini–9A 1966. június 3. 1966. június 6.
Gemini–10 1966. július 18. 1966. július 22.
Gemini–11 1966. szeptember 12. 1966. szeptember 15.
Gemini–12 1966. november 11. 1966. november 15.

Gemini űrhajósokSzerkesztés

ForrásokSzerkesztés

Magyar irodalomSzerkesztés

  • Dancsó Béla: Holdséta - A Holdra szállás története, Novella Kiadó Kft, Budapest, 2004. ISBN 9789639442245

Külső hivatkozásokSzerkesztés

A Wikimédia Commons tartalmaz Gemini-program témájú médiaállományokat.

Magyar oldalakSzerkesztés

Külföldi oldalakSzerkesztés

JegyzetekSzerkesztés

  1. Dancsó, Béla. Holdséta. Novella Kiadó, 14. o [2004]. Hozzáférés ideje: 2014. április 10. 
  2. Korolev and Freedom of Space: February 14, 1955–October 4, 1957 (angol nyelven). NASA. (Hozzáférés: 2014. április 10.)
  3. A Szovjetunió Kommunista Pártjának 139/1955. augusztus 8 sz. határozata (orosz nyelven). SZKP. (Hozzáférés: 2014. április 10.)
  4. Loyd S. Swenson Jr., James M. Grimwood és Charles C. Alexander: A Manned Satellite Plan (angol nyelven). NASA. (Hozzáférés: 2018. január 25.)
  5. Barton C. Hacker és James M. Grimwood: On the Shoulders of Titans: A History of Project Gemini - NASA After Two Years. NASA. (Hozzáférés: 2009. december 31.)
  6. Barton C. Hacker és James M. Grimwood: On the Shoulders of Titans: A History of Project Gemini - The Transmutation of Mercury. NASA. (Hozzáférés: 2009. december 31.)
  7. Gemini Overview. NASA. (Hozzáférés: 2009. december 31.)
  8. Barton C. Hacker és James M. Grimwood: On the Shoulders of Titans: A History of Project Gemini – A Technological Imperative. NASA. (Hozzáférés: 2009. december 31.)
  9. Barton C. Hacker és James M. Grimwood: On the Shoulders of Titans: A History of Project Gemini – The Prime Contracts. NASA. (Hozzáférés: 2009. december 31.)