2008-as labdarúgó-Európa-bajnokság (C csoport)

13. labdarúgó-Európa-bajnokság C csoportköre

A 2008-as labdarúgó-Európa-világbajnokság C csoportjának mérkőzéseit 2008. június 9-étől 17-éig játszották. Hat csoportmérkőzést játszottak két svájci városban, Zürichben és a fővárosban Bernben. A csoportban Franciaország, Hollandia, Olaszország és Románia szerepelt.

A torna idején az Élő-pontrendszer szerint a franciák a 2., az olaszok az 1., a hollandok a 4., míg a románok a 8. helyen álltak, ez volt az úgynevezett halál-csoport.

Mindazonáltal a négy csapat játéktudása ellenére a C csoport volt az egyetlen, amelyből egy nemzet sem jutott a negyeddöntőkön túl. A Hollandia volt az első csapat a csoportból, amelyik továbbjutott, a világbajnokoki címvédő Olaszországot 3–0-ra verték meg. A második mérkőzésükön Franciaországot 4–1-re. A franciák nehéz pozícióban voltak, már a csoport nyitómérkőzésén is döntetlent játszottak Románia ellen. Olaszország a másodikként jutott tovább, miután az utolsó mérkőzésen Franciaországot 2–0-ra legyőzték. A franciák védője Éric Abidal piros lapot kapott a Luca Toni elleni, a tizenhatoson belül elkövetett szabálytalanságáért. A büntetőt Andrea Pirlo értékesítette. Majd a második félidőben Daniele De Rossi szabadrúgásból állította be a végeredményt. Mivel az olasz győztek így a románoknak meg kellett volna vernie Hollandiát, hogy továbbjussanak, de ez nem így történt mert Klaas-Jan Huntelaar és Robin van Persie góljával a hollandok nyertek.

A csoportból Hollandia és Olaszország jutott tovább. A mérkőzéseken összesen 14 gól esett.

Tabella szerkesztés

Hely. Csapat M Gy D V G+ G– Gk P Továbbjutás
1.   Hollandia 3 3 0 0 9 1 +8 9 Továbbjutott az egyenes kieséses szakaszba
2.   Olaszország 3 1 1 1 3 4 −1 4
3.   Románia 3 0 2 1 1 3 −2 2
4.   Franciaország 3 0 1 2 1 6 −5 1
Forrás: UEFA
Sorrend szabályai: Sorrend meghatározása

Románia – Franciaország szerkesztés

2008. június 9.
18.00 (UTC+2)
Románia   0–0   Franciaország
Jegyzőkönyv
Letzigrund, Zürich
Nézőszám: 30 585
Játékvezető: Manuel Mejuto González (spanyol)

 
ROMÁNIA:
GK 1 Bogdan Lobonţ
RB 2 Cosmin Contra   40'
CB 4 Gabriel Tamaş
CB 15 Dorin Goian   43'
LB 3 Răzvan Raţ
RM 11 Răzvan Cociş   64'
CM 6 Mirel Rădoi   90+3'
LM 5 Cristian Chivu (cs)
RF 16 Bănel Nicoliţă
CF 21 Daniel Niculae   27'
LF 10 Adrian Mutu   78'
Cserék:
MF 8 Paul Codrea   64'
FW 18 Marius Niculae   78'
MF 20 Nicolae Dică   90+3'
Szövetségi kapitány:
  Victor Piţurcă
 
 
FRANCIAORSZÁG:
GK 23 Grégory Coupet
RB 19 Willy Sagnol   51'
CB 15 Lilian Thuram (cs)
CB 5 William Gallas
LB 3 Éric Abidal
CM 20 Jérémy Toulalan
CM 6 Claude Makélélé
RW 22 Franck Ribéry
LW 7 Florent Malouda
CF 8 Nicolas Anelka   72'
CF 9 Karim Benzema   78'
Cserék:
FW 18 Bafétimbi Gomis   72'
MF 11 Samir Nasri   78'
Szövetségi kapitány:
  Raymond Domenech

A mérkőzés játékosa:
  Claude Makélélé

Asszisztensek:
  Juan Carlos Juste Jiménez
  Jesús Calvo Guadamuro
Negyedik számú játékvezető:
  Olegário Benquerença

Hollandia – Olaszország szerkesztés

2008. június 9.
20.45 (UTC+2)
Hollandia   3–0   Olaszország
Van Nistelrooy   26'
Sneijder   31'
Van Bronckhorst   79'
(2–0)
Jegyzőkönyv
Stade de Suisse, Wankdorf, Bern
Nézőszám: 30 777
Játékvezető: Peter Fröjdfeldt (svéd)

 
HOLLANDIA:
GK 1 Edwin van der Sar (cs)
RB 2 André Ooijer
CB 21 Khalid Boulahrouz   77'
CB 4 Joris Mathijsen
LB 5 Giovanni van Bronckhorst
DM 17 Nigel de Jong   58'
DM 8 Orlando Engelaar
RW 18 Dirk Kuijt   81'
AM 23 Rafael van der Vaart
LW 10 Wesley Sneijder
CF 9 Ruud van Nistelrooy   70'
Cserék:
FW 7 Robin van Persie   70'
DF 3 John Heitinga   77'
MF 20 Ibrahim Afellay   81'
Szövetségi kapitány:
  Marco van Basten
 
 
OLASZORSZÁG:
GK 1 Gianluigi Buffon (cs)
RB 2 Christian Panucci
CB 6 Andrea Barzagli
CB 23 Marco Materazzi   54'
LB 19 Gianluca Zambrotta   35'
CM 13 Massimo Ambrosini
CM 21 Andrea Pirlo
CM 8 Gennaro Gattuso   51'
RF 16 Mauro Camoranesi   75'
CF 9 Luca Toni   27'
LF 11 Antonio Di Natale   64'
Cserék:
DF 3 Fabio Grosso   54'
FW 7 Alessandro Del Piero   64'
FW 18 Antonio Cassano   75'
Szövetségi kapitány:
  Roberto Donadoni

A mérkőzés játékosa:
  Wesley Sneijder

Asszisztensek:
  Stefan Wittberg
  Henrik Andrén
Negyedik számú játékvezető:
  Damir Skomina

Olaszország – Románia szerkesztés

2008. június 13.
18.00 (UTC+2)
Olaszország   1–1   Románia
Panucci   56' (0–0)
Jegyzőkönyv
Mutu   55'
Letzigrund, Zürich
Nézőszám: 30 585
Játékvezető: Tom Henning Øvrebø (norvég)

 
OLASZORSZÁG:
GK 1 Gianluigi Buffon
RB 19 Gianluca Zambrotta
CB 2 Christian Panucci
CB 4 Giorgio Chiellini
LB 3 Fabio Grosso
DM 21 Andrea Pirlo   61'
DM 10 Daniele De Rossi   90+2'
RW 16 Mauro Camoranesi   85'
AM 20 Simone Perrotta   57'
LW 7 Alessandro Del Piero (cs)   77'
CF 9 Luca Toni
Cserék:
FW 18 Antonio Cassano   57'
FW 15 Fabio Quagliarella   77'
MF 13 Massimo Ambrosini   85'
Szövetségi kapitány:
  Roberto Donadoni
 
 
ROMÁNIA:
GK 1 Bogdan Lobonţ
RB 2 Cosmin Contra
CB 4 Gabriel Tamaş
CB 15 Dorin Goian   73'
LB 3 Răzvan Raţ
DM 6 Mirel Rădoi   25'
RM 7 Florentin Petre   60'
CM 8 Paul Codrea
LM 5 Cristian Chivu (cs)   58'
SS 10 Adrian Mutu   43'   88'
CF 21 Daniel Niculae
Cserék:
MF 20 Nicolae Dică   25'
MF 16 Bănel Nicoliţă   60'
MF 11 Răzvan Cociş   88'
Szövetségi kapitány:
  Victor Piţurcă

A mérkőzés játékosa:
  Andrea Pirlo

Asszisztensek:
  Geir Åge Holen
  Jan Petter Randen
Negyedik számú játékvezető:
  Ivan Bebek

Hollandia – Franciaország szerkesztés

2008. június 13.
20.45 (UTC+2)
Hollandia   4–1   Franciaország
Kuijt   9'
Van Persie   59'
Robben   72'
Sneijder   90+2'
(1–0)
Jegyzőkönyv
Henry   71'
Stade de Suisse, Wankdorf, Bern
Nézőszám: 30 777
Játékvezető: Herbert Fandel (német)

 
HOLLANDIA:
GK 1 Edwin van der Sar (cs)
RB 21 Khalid Boulahrouz
CB 2 André Ooijer   51'
CB 4 Joris Mathijsen
LB 5 Giovanni van Bronckhorst
DM 17 Nigel de Jong
DM 8 Orlando Engelaar   46'
RW 18 Dirk Kuyt   55'
AM 23 Rafael van der Vaart   78'
LW 10 Wesley Sneijder
CF 9 Ruud van Nistelrooy
Cserék:
MF 11 Arjen Robben   46'
FW 7 Robin van Persie   55'
DF 14 Wilfred Bouma   78'
Szövetségi kapitány:
  Marco van Basten
 
 
FRANCIAORSZÁG:
GK 23 Grégory Coupet
RB 19 Willy Sagnol
CB 15 Lilian Thuram (cs)
CB 5 William Gallas
LB 13 Patrice Evra
CM 20 Jérémy Toulalan   82'
CM 6 Claude Makélélé   32'
RW 10 Sidney Govou   75'
LW 7 Florent Malouda   60'
SS 22 Franck Ribéry
CF 12 Thierry Henry
Cserék:
FW 18 Bafétimbi Gomis   60'
FW 8 Nicolas Anelka   75'
Szövetségi kapitány:
  Raymond Domenech

A mérkőzés játékosa:
  Wesley Sneijder

Asszisztensek:
  Carsten Kadach
  Volker Wezel
Negyedik számú játékvezető:
  Grzegorz Gilewski

Hollandia – Románia szerkesztés

2008. június 17.
20.45 (UTC+2)
Hollandia   2–0   Románia
Huntelaar   54'
Van Persie   87'
(0–0)
Jegyzőkönyv
Stade de Suisse, Wankdorf, Bern
Nézőszám: 30 777
Játékvezető: Massimo Busacca (svájci)

 
HOLLANDIA:
GK 16 Maarten Stekelenburg
RB 21 Khalid Boulahrouz   58'
CB 3 John Heitinga (cs)
CB 14 Wilfred Bouma
LB 15 Tim de Cler
DM 6 Demy de Zeeuw
DM 8 Orlando Engelaar
RW 20 Ibrahim Afellay
AM 7 Robin van Persie
LW 11 Arjen Robben   61'
CF 19 Klaas-Jan Huntelaar   83'
Cserék:
DF 12 Mario Melchiot   58'
FW 18 Dirk Kuijt   61'
FW 22 Jan Vennegoor of Hesselink   83'
Szövetségi kapitány:
  Marco van Basten
 
 
ROMÁNIA:
GK 1 Bogdan Lobonţ
RB 2 Cosmin Contra
CB 4 Gabriel Tamaş
CB 14 Sorin Ghionea
LB 3 Răzvan Raţ
DM 8 Paul Codrea   72'
RM 11 Răzvan Cociş
LM 5 Cristian Chivu (cs)   78'
RW 16 Bănel Nicoliţă   82'
LW 10 Adrian Mutu
CF 18 Marius Niculae   59'
Cserék:
FW 21 Daniel Niculae   59'
MF 20 Nicolae Dică   72'
MF 7 Florentin Petre   82'
Szövetségi kapitány:
  Victor Piţurcă

A mérkőzés játékosa:
  Robin van Persie

Asszisztensek:
  Matthias Arnet
  Stéphane Cuhat
Negyedik számú játékvezető:
  Craig Thomson

Franciaország – Olaszország szerkesztés

2008. június 17.
20.45 (UTC+2)
Franciaország   0–2   Olaszország
(0–1)
Jegyzőkönyv
Pirlo   25' (11-esből)
De Rossi   62'
Letzigrund, Zürich
Nézőszám: 30 585
Játékvezető: Ľuboš Micheľ (szlovák)

 
FRANCIAORSZÁG:
GK 23 Grégory Coupet
RB 14 François Clerc
CB 5 William Gallas
CB 3 Éric Abidal   24′
LB 13 Patrice Evra   18'
CM 20 Jérémy Toulalan
CM 6 Claude Makélélé
RW 10 Sidney Govou   47'   66'
LW 22 Franck Ribéry   10'
CF 9 Karim Benzema
CF 12 Thierry Henry (cs)   85'
Cserék:
MF 11 Samir Nasri   10'   26'
DF 2 Jean-Alain Boumsong   72'   26'
FW 8 Nicolas Anelka   66'
Szövetségi kapitány:
  Raymond Domenech
 
 
OLASZORSZÁG:
GK 1 Gianluigi Buffon (cs)
RB 19 Gianluca Zambrotta
CB 2 Christian Panucci
CB 4 Giorgio Chiellini   45+4'
LB 3 Fabio Grosso
CM 21 Andrea Pirlo   44'   55'
CM 10 Daniele De Rossi
CM 8 Gennaro Gattuso   54'   82'
AM 20 Simone Perrotta   64'
CF 9 Luca Toni
CF 18 Antonio Cassano
Cserék:
MF 13 Massimo Ambrosini   55'
MF 16 Mauro Camoranesi   64'
MF 22 Alberto Aquilani   82'
Szövetségi kapitány:
  Roberto Donadoni

A mérkőzés játékosa:
  Daniele De Rossi

Asszisztensek:
  Roman Slyško
  Martin Balko
Negyedik számú játékvezető:
  Kassai Viktor