2014–2015-ös EHF-bajnokok ligája

55. kézilabda EHF-bajnokok ligája
Ez a közzétett változat, ellenőrizve: 2024. október 10.

A 2014–2015-ös EHF Bajnokok Ligája az európai kézilabda-klubcsapatok legrangosabb tornájának 55. kiírása, ezen a néven pedig a 22. A bajnokság címvédője az SG Flensburg-Handewitt. Magyarországról két csapat vett részt a küzdelmekben, a bajnoki címvédő MKB Veszprém KC és a bajnoki ezüstérmes Pick Szeged. Mindkét magyar csapat automatikusan a főtáblán kezdett.

2014–2015-ös EHF-bajnokok ligája
Adatok
Csapatok24
(selejtezőben indult: 33)
HonlapHivatalos honlap

CímvédőNémetország Flensburg-Handewitt
GyőztesSpanyolország FC Barcelona (9. cím)
Statisztika
Mérkőzések148
Gólok8331 (átlag: 56,29)
Nézők696 201 (átlag: 4704)

GólkirálySzerbia Momir Ilić
(114 gólos)

 ← 2013–142015–16 → 

A veszprémi csapat eljutott egészen a döntőig, ahol az FC Barcelonától szenvedett 28–23-as vereséget. A Pick Szeged a negyeddöntőig jutott, ahol a THW Kiel ejtette ki.

Lebonyolítás

szerkesztés

21 csapat került egyből a csoportkörbe, a maradék három helyre három négycsapatos kvalifikációs tornáról lehetett bejutni.

A csoportkörbe jutott 24 csapatot négy hatos csoportba sorolták. A csoportok első négy helyezettjei jutottak a nyolcaddöntőbe, innen egyenes kieséses rendszerben folytatódott a bajnokság. A nyolcaddöntő és a negyeddöntő továbbjutói oda-vissza vágó alapján az összesített eredménye alapján kerültek ki, a legjobb négy csapat pedig a Final Fourba jutott.

A negyeddöntőből továbbjutó csapatok jutottak a 2015. május 30-31-én megrendezett kölni Final Fourba.

Ebben a Bajnokok ligája szezonban a következő csapatok neveztek. Közülük 21 egyből a főtáblára került, a fennmaradó 3 helyről pedig selejtezőtornákon döntöttek.

Csoportkör
  SG Flensburg-Handewitt   Paris Saint-Germain   Pick Szeged   Vive Kielce
  THW Kiel   Montpellier   Csehovszkije Medvegyi   Wisła Płock
  Rhein-Neckar Löwen   KIF Kolding København   Kadetten Schaffhausen   Alingsås HK
  Barcelona   Aalborg   RK Zagreb
  Logroño   RK Celje   RK Metalurg Szkopje
  Dunkerque HBGL   MKB Veszprém KC   Vardar
Selejtező
  Meskov Breszt   Haslum HK   Beşiktaş   Targos Bevo HC
  HCM Constanța   RK Vojvodina   Tatran Prešov   Initia Hasselt
  FC Porto   Motor Zaporizzsja   Alpla HC Hard   Junior Fasano

Selejtező

szerkesztés

A selejtezőben induló tizenkét csapatot három négycsapatos csoportba sorolták. A csoportokban minden csapat két mérkőzést játszik: egy elődöntőt és egy döntőt vagy bronzmérkőzést. A döntők győztesei kerülhettek fel a Bajnokok ligája főtáblájára. A mérkőzéseket 2014. szeptember 6-án és 7-én rendezték. A kieső csapatok az EHF-kupában folytatták.

1-es selejtezőcsoport

szerkesztés
ElődöntőkDöntő
szeptember 6.
  Meskov Breszt36
szeptember 7.
  Targos Bevo HC23
  Meskov Breszt26
szeptember 6.
  Tatran Prešov24
  RK Vojvodina21
  Tatran Prešov25
Bronzmérkőzés
szeptember 7.
  Targos Bevo HC25
  RK Vojvodina30

2-es selejtezőcsoport

szerkesztés
ElődöntőkDöntő
szeptember 6.
  Motor Zaporizzsja36
szeptember 7.
  Junior Fasano20
  Motor Zaporizzsja30
szeptember 6.
  FC Porto26
  FC Porto29
  Alpla HC Hard25
Bronzmérkőzés
szeptember 7.
  Junior Fasano26
  Alpla HC Hard35

3-as selejtezőcsoport

szerkesztés
ElődöntőkDöntő
szeptember 6.
  HCM Constanța29
szeptember 7.
  Initia Hasselt20
  HCM Constanța25
szeptember 6.
  Beşiktaş34
  Haslum HK22
  Beşiktaş29
Bronzmérkőzés
szeptember 7.
  Initia Hasselt26
  Haslum HK35

Csoportkör

szerkesztés
# Csapat M Gy D V G+ G– Gk P
1.   THW Kiel 10 9 0 1 322 259 +63 18
2.   Paris Saint-German 10 6 0 4 297 266 +31 12
3.   RK Zagreb 10 6 0 4 241 248 –7 12
4.   Logroño 10 4 1 5 305 304 +1 9
5.   Meskov Breszt 10 2 2 6 267 293 –26 6
6.   Metalurg Szkopje 10 1 1 8 232 294 –62 3
THW PSG ZAG LOG BRE MET
  33-29 34-27 34-32 33-22 35-16
25-27   27-22 32-25 36-25 35-24
27-25 25-24   31-30 25-23 19-17
30-34 35-33 22-21   39-31 31-26
24-25 28-29 26-22 33-33   28-24
27-42 22-27 20-22 29-28 27-27  
# Csapat M Gy D V G+ G– Gk P
1.   FC Barcelona 10 8 1 1 338 280 +58 17
2.   KIF Kolding 10 6 2 2 292 273 +19 14
3.   Wisła Płock 10 6 1 3 288 280 +8 13
4.   Flensburg-Handewitt 10 6 0 4 288 277 +11 12
5.   Alingsås HK 10 1 0 9 252 298 –46 2
6.   Beşiktaş 10 1 0 9 253 303 –50 2
BAR KOL PLO FLE ALI BES
  33-27 30-25 36-27 42-29 35-25
27-27   30-30 35-21 34-33 34-31
34-31 28-29   31-29 28-25 28-19
33-37 27-20 35-28   31-21 31-27
28-38 19-23 22-23 22-27   27-24
25-29 24-33 30-33 20-27 28-26  
# Csapat M Gy D V G+ G– Gk P
1.   MKB Veszprém KC 10 9 0 1 300 262 +38 18
2.   Vardar Szkopje 10 7 1 2 313 289 +24 15
3.   Rhein-Neckar Löwen 10 6 0 4 302 282 +20 12
4.   Montpellier 10 3 2 5 293 317 –24 8
5.   RK Celje 10 3 0 7 284 293 –9 6
6.   Csehovszkije Medvegyi 10 0 1 9 300 349 –49 1
VES VAR LÖW MON CEL MED
  32-24 27-24 30-29 29-26 38-31
23-24   28-25 30-26 34-32 39-28
32-25 28-35   35-24 31-27 34-29
20-34 34-34 29-33   35-29 32-32
21-24 26-27 32-28 27-30   29-25
32-37 34-39 26-32 33-34 30-35  
# Csapat M Gy D V G+ G– Gk P
1.   Vive Kielce 10 10 0 0 312 271 +41 20
2.   Pick Szeged 10 6 1 3 276 264 +12 13
3.   Dunkerque HBGL 10 4 0 6 257 263 –6 8
4.   Aalborg 10 2 3 5 256 269 –13 7
5.   Motor Zaporizzsja 10 3 0 7 283 284 –1 6
6.   Kadetten Schaffhausen 10 2 2 6 264 297 –33 6
KIE SZE DUN AAL ZAP KAD
  37-32 36-32 33-26 30-26 33-24
26-27   23-21 23-23 27-26 34-24
25-28 24-25   21-26 31-29 29-25
25-27 25-28 25-28   30-36 23-23
27-28 25-29 21-23 25-28   31-26
28-33 32-29 25-23 25-25 32-37  

Egyenes kieséses szakasz

szerkesztés

Az egyenes kieséses szakaszba 16 csapat jutott. A csapatok a nyolcaddöntőben és a negyeddöntőben oda-vissza vágós párharcban döntötték el a továbbjutás sorsát, az elődöntőt és a döntőt a Final For keretében Kölnben rendezték.

Nyolcaddöntők

szerkesztés
1. csapat   Össz.   2. csapat   1. mérk.     2. mérk.  
Logroño   54–68   MKB Veszprém KC 23–31 31–37
Montpellier   58–60   Vive Kielce 25–29 33–31
Aalborg   33–60   FC Barcelona 11–31 22–29
Flensburg-Handewitt   49–63   THW Kiel 21–30 28–33
Dunkerque HBGL   43–46   Paris Saint-Germain 21–23 22–23
  Wisła Płock 52–57   Vardar 32–26 20–31
Rhein-Neckar Löwen   59–65   Pick Szeged 30–34 29–31
RK Zagreb   43–40   KIF Kolding København 22–17 21–23

Negyeddöntők

szerkesztés
1. csapat   Össz.   2. csapat   1. mérk.     2. mérk.  
RK Zagreb   44–68   FC Barcelona 23–25 21–43
Vardar   51–55   Vive Kielce 20–22 31–33
Paris Saint-Germain   52–58   MKB Veszprém KC 24–24 28–34
Pick Szeged   54–60   THW Kiel 31–29 23–31

Final Four

szerkesztés

A Final Four-t a Lanxess Arenában, Kölnben rendezték.

ElődöntőkDöntő
május 30.
  FC Barcelona33
május 31.
  Vive Kielce28
  FC Barcelona28
május 30.
  MKB Veszprém KC23
  THW Kiel27
  MKB Veszprém KC31
Bronzmérkőzés
május 31.
  Vive Kielce28
  THW Kiel26

Statisztikák

szerkesztés

Góllövőlista

szerkesztés
# Játékos Csapat Gól
1.   Momir Ilić   MKB Veszprém KC 114
2.   Kiril Lazarov   FC Barcelona 106
3.   Mikkel Hansen   Paris Saint-Germain 103
4.   Karol Bielecki   Vive Kielce 92
5.   Tyimur Gyibirov   Vardar 78
6.   Balogh Zsolt   Pick Szeged 76
  Marko Vujin   THW Kiel
8.   Nikola Karabatić   FC Barcelona 75
9.   Igor Karačić   Vardar 74
10.   Alex Dujshebaev   Vardar 73

All-Star csapat

szerkesztés

További díjak

szerkesztés