Főmenü megnyitása

2015-ös magyar labdarúgókupa-döntő

A 2015-ös magyar labdarúgókupa-döntő a sorozat 105. döntője volt. A finálét a Videoton FC és a Ferencvárosi TC csapatai játszották. A találkozót 2015. május 20-án a budapesti Groupama Arénában rendezték meg, amely egyébként az egyik résztvevő, a Ferencvárosi TC otthona.

2015-ös magyar labdarúgókupa-döntő
Kiírás:
2014–2015-ös magyar labdarúgókupa
Mérkőzés
Videoton FC Ferencvárosi TC
A mérkőzés adatai
Dátum 2015. május 20.
Stadion Groupama Aréna
Város Budapest
Játékvezető Iványi Zoltán (magyar)

 ← 20142016 → 

A találkozót a Duna Televízió közvetítette.

ElőzményekSzerkesztés

Az egyik résztvevő a Videoton FC csapata volt, amely története második kupagyőzelmét szerette volna megszerezni. Első sikerét a 2005–2006-os kiírás végén érte el. Az egy aranyérem mellett már volt három ezüstérme is a csapatnak (1981–1982, 2000–2001, 2010–2011).

„Volt már szerencsém kupadöntőben szerepelni, felemás érzésekkel, a Szuperkupát megnyertük, a Ligakupát azonban hazai pályán elbuktuk, pont a Fradi ellen. Most itt a lehetőség visszavágni, nagyon várjuk már az összecsapást, szeretnénk, hogy minél több szurkoló kilátogasson. Lehet, hogy nem lesz közönségszórakoztató meccs, de én azzal is elégedett lennék, ha egy góllal nyernénk. Ősszel azt mondták, azért vezetjük a bajnokságot, mert otthon játszunk. Jött a tavasz, és mégis maradtunk az élen. Nekünk lényegtelen, hogy hazai pályán, vagy idegenben lépünk pályára. Van már néhány játékos, aki a válogatottal járt itt, nem gondolom nagy hátránynak, hogy az Üllői úton lesz a meccs.”

Gyurcsó Ádám, a Videoton FC labdarúgója.

A döntő másik résztvevője az a Ferencvárosi TC volt, amely a kupában korábban már húsz sikerrel megvívott döntővel büszkélkedhetett. Története során először 1913-ban ért fel a csúcsra, legutóbbi nyertes döntőjüket a 2003–2004-es kiírás végén játszották a zöld-fehérek. A 2015-ös döntőt megelőzően utoljára éppen tíz évvel ezelőtt, 2005-ben szerepeltek a fináléban.

„Nekem ez lesz az első kupadöntőm, ezért nagyon izgatott vagyok. A Ferencváros kétezer-négy óta nem nyerte meg a kupát, így mindenképp az volt a célunk, hogy bajnokok legyünk, vagy megnyerjük az MK-t. Mivel az NB I-ben a Videoton elhúzott, most már csak ez maradt nekünk. Hazai pályán mindent meg kell tennünk a sikerért. Két jól felkészített csapat lép pályára szerdán. Ősszel a bajnokin Vidi dominált, most hazai pályán mi szeretnénk. A szezon legfontosabb meccse jön, végig erre vártunk, hogy megmutassuk, vagyunk olyan jók, mint a Videoton.”

Dibusz Dénes, a Ferencvárosi TC kapusa.

A két csapat ezt megelőzően sosem találkozott egymással a magyar kupa döntői alkalmával.

Az idézetek forrása: [1]

A döntő helyszíneSzerkesztés

A Magyar Labdarúgó-szövetség úgy határozott, hogy a finálét a budapesti Groupama Arénában rendezik meg azzal a kitétellel, hogy ha a Fradi bejut a döntőbe, akkor újra kell tárgyalni a kérdést. A döntő egyik résztvevője éppen a Ferencváros lett, azonban a Videoton lemondott arról, hogy másik helyszínt keressenek a kupadöntőnek.[1] A 2014-ben átadott stadion első alkalommal adhat otthont kupadöntőnek.

Út a döntőigSzerkesztés

Az eredmények az adott csapat szempontjából szerepelnek.

Videoton FC Szakasz Ferencvárosi TC
Testvériség SE (BLASZ I.) 7–0 (i) 1. forduló Hévíz SK (megye I.) 8–0 (i)
Kunszállás SE (megye I.) 8–0 (i) 2. forduló Vecsési FC (megye I.) 6–1 (i)
Szigetszentmiklósi TK–Erima (NB II) 2–1 (i) 3. forduló Erzsébeti Spartacus MTK LE (NB III) 3–0 (i)
Diósgyőri VTK 2–1 (o) Nyolcaddöntők Budapest Honvéd FC 0–0 (t. 3 – 1) (i)
PMFC–Matias 5–1 2–1 (o) 3–0 (i) Negyeddöntők Csákvári TK (NB II) 10–0 5–0 (o) 5–0 (i)
Újpest FC 5–1 1–0 (o) 4–1 (i) Elődöntők Szolnoki MÁV FC–Stadler Rail (NB II) 3–1 2–0 (i) 1–1 (o)

A mérkőzésSzerkesztés

A finálét a budapesti Groupama Arénában rendezték, 20 órai kezdéssel. Az első félidő a Videoton fölényét hozta, a helyzetek azonban – több alkalommal Dibusz Dénes bravúros védései miatt – rendre kimaradtak. A második félidő elején egy gyors kontratámadás végén megszerezte a vezetést a Ferencváros. A mérkőzés képe ekkortól megváltozott, az FTC fölényben játszott, és végül nagyarányú győzelmet aratott. Érdekesség, hogy mind a négy gólt oldalról beadott labdából szerezték. A mérkőzés krónikájához tartozik, hogy a második félidőben, nem sokkal az első gól után hatalmas felhőszakadás nehezítette a játékot.[2]

Az összeállításokSzerkesztés

2015. május 20.
20:00
Videoton FC 0 – 4 Ferencvárosi TC
Oliveira   33'
Juhász   44'
Calatayud   61'
(0 – 0)
Jegyzőkönyv
Batik   13'   60'
Varga   53'
Gera   67'
Lamah   69'
Szolnoki   86'
Groupama Aréna, Budapest
Nézőszám: 15 127
Játékvezető: Iványi Zoltán (magyar)
Asszisztensek: Bozó Zoltán, Theodoros Georgiou

 
 
 
 
 
 
 
Videoton
 
 
 
 
 
 
 
 
Ferencváros
VIDEOTON:
K 1   Juan Calatayud   61'
JV 30   Szolnoki Roland   86'
V 23   Juhász Roland   44'
V 3   Paulo Vinícius
BV 22   Stopira
VKP 11   Sándor György
VKP 46   Simon Ádám   63'
JSZ 7   Gyurcsó Ádám
KTK 10   Kovács István   71'
BSZ 16   Filipe Oliveira   33'   63'
CS 17   Nikolics Nemanja
Cserék:
K 41   Filip Pajović
V 6   Fejes András
KP 5   Heffler Tibor
KP 33   Dinko Trebotić   63'
CS 9   Feczesin Róbert   71'
CS 12   Arturo Álvarez   63'
CS 19   Mirko Ivanovski
Vezetőedző:
  Joan Carrillo
FERENCVÁROS:
K 90   Dibusz Dénes
JV 66   Emir Dilaver
V 39   Mateo Pavlović
V 7   Batik Bence   13'   60'
BV 77   Cristian Ramírez   89'
JKP 20   Gera Zoltán   67'   87'
KTK 88   Somália
BKP 99   Nagy Ádám   70'
JSZ 97   Varga Roland   53'
CS 13   Böde Dániel
BSZ 24   Roland Lamah   69'
Cserék:
K 55   Jova Levente
V 5   Philipp Bönig   89'
KP 14   Nagy Dominik
KP 19   Gyömbér Gábor   70'
KP 30   Vladan Čukić   87'
KP 95   Haris Attila
CS 11   Benjamin Lauth
Vezetőedző:
  Thomas Doll

Asszisztensek:
Bozó Zoltán (magyar) (partvonal)
Theodoros Georgiou (magyar) (partvonal)
Erdős József (magyar) (alapvonal)
Farkas Ádám (magyar) (alapvonal)
Negyedik játékvezető:
Buzás Balázs (magyar)

JegyzetekSzerkesztés

  1. Garancsi István: ”A Magyar Kupa döntőjének a Groupama Arénában a helye. Jövünk Fradi!". vidi.hu, 2015. május 8. (Hozzáférés: 2015. május 18.)
  2. Gólzápor a zivatarban - kupagyőztes a Ferencváros!. nemzetisport.hu, 2015. május 20. (Hozzáférés: 2015. május 22.)

További információkSzerkesztés

Kapcsolódó szócikkekSzerkesztés