2016–2017-es női EHF-kupa

A 2016–2017-es női EHF-kupa az európai női kézilabda-klubcsapatok második legrangosabb tornájának 36. kiírása. A címvédő a Dunaújvárosi Kohász KA. Ebben az idényben megváltozott a kupa lebonyolítása, mivel ettől a szezontól már nem rendezték meg az Kupagyőztesek Európa-kupáját, és a férfiaknál 2013-ban bevezett formátumban zajlottak a küzdelmek. Háromkörös selejtezősorozat után 16 csapat jutott a csoportküzdelmekbe. A négy csoportból továbbjutó 8 csapat negyeddöntőt játszott, és az elődöntőt és a döntőt is oda-visszavágós mérkőzések keretében rendezték. Ettől még azonban eltérhettek volna, ha megfelelő rendező jelentkezett volna a végső szakasz lebonyolítására egy Final Four formájában.[1]

2016–2017-es női EHF-kupa
Adatok
Dátum2016. szeptember 9. – 2017. május 14.
Csapatok16
(selejtezőben indult: 67)
HonlapHivatalos honlap

Címvédőmagyar Dunaújvárosi Kohász KA
GyőztesOroszország Rosztov-Don (1. cím)

 ← 2015–162017–18 → 

Magyarországról négy csapat szerepelhetett ebben az EHF-kupa idényben, az Alba Fehérvár KC az első selejtező fordulóban, az Érd NK és a DVSC-TVP a selejtezők második körében, míg a címvédő Dunaújvárosi Kohász KA a selejtezők harmadik körében kapcsolódott be a kupába.

SelejtezőkSzerkesztés

1. selejtezőkörSzerkesztés

Az első selejtezőkör mérkőzéseit 2016. szeptember 9. és szeptember 18. között rendezték.

1. csapat   Össz.   2. csapat   1. mérk.     2. mérk.  
VfL Oldenburg   77–40   Bnei Hertzeliya 41–20 36–20
Alba Fehérvár KC   55–34   Vistal Gdynia 28–17 27–17
HB Dudelange   22–79   H.C. Dunarea Braila 12–43 10–36
Lugi HF   43–54   Nykobing Falster HK 23–25 20–29
SPONO Eagles   71–30   KHF Prishtina 41–14 30–16
Dinamo-Sinara   56–41   Succes Schoonmaak / VOC Amsterdam 29–19 27–22
H.C. Holon   37–74   Tertnes Bergen 21–32 16–42
HZRK Grude   33–83   ASC Corona 2010 Brasov 16–43 17–40
Byasen Trondheim   57–40   RK Zagorje 32–20 25–20
Nantes Loire Atlantique HB   81–27   Alavarium / Love Tiles 47–16 34–11
DHK Banik Most   58–55   BNTU-BelAZ Minsk Reg. 28–23 30–32
HC Neistin   44–57   CSM Ploiesti 24–26 20–31
ZRK Naisa Nis   34–71   SG BBM Bietigheim 15–34 19–37
Galytchanka   44–46   Pogon Baltica Szczecin 24–22 20–24
ZRK Izvor Bukovicka Banja   71–34   A.C. Latsia Nicosia 38–14 33–20
Kuban Krasznodar   67–48   O.F.N. Ionias 36–24 31–24
Issy Paris Hand   59–43   LC Brühl Handball 29–20 30–23
ACME-Zalgiris Kaunas   51–55   Muratpasa Belediyesi SK 27–30 24–25
Vipers Kristiansand   89–22   Cassano Magnago 52–10 37–12
Skuru IK   44–45   DHC Slavia Praha 26–22 18–23
Brest Bretagne Handball   61–34   Madeira Andebol SAD 30–16 31–18

2. selejtezőkörSzerkesztés

A második selejtezőkör mérkőzéseit 2016. október 15. és október 23. között rendezték. Itt kapcsolódnak be a Bajnokok ligája selejtezőjéből negyedik helyen kiesett csapatok.

1. csapat   Össz.   2. csapat   1. mérk.     2. mérk.  
HC Gomel   37–53   H.C. Dunarea Braila 15–27 22–26
Dinamo-Sinara   51–60   Brest Bretagne Handball 25–29 26–31
SG BBM Bietigheim   60–43   ASC Corona 2010 Brasov 37–24 23–19
Érd NK   59–52   Issy Paris Hand 30–26 29–26
DHC Slavia Praha   45–65   Viborg HK 23–29 22–36
CSM Ploiesti   33–92   IUVENTA Michalovce 19–43 14–49
ZRK Izvor Bukovicka Banja   54–59   SERCODAK Dalfsen 26–34 28–25
SPONO Eagles   51–73   Kuban Krasznodar 23–35 28–28
H.C.M. Roman   49–55   Alba Fehérvár KC 25–27 24–28
TuS Metzingen   59–47   DHK Banik Most 30–22 29–25
Muratpasa Belediyesi SK   33–56   Randers HK 20–30 13–26
VfL Oldenburg   52–48   Fleury Loiret Handball 29–22 23–26
Pogon Baltica Szczecin   57–68   NFH - Nykøbing Falster Håndboldklub 29–35 28–33
Byasen Trondheim   62–53   Tertnes Bergen 33–27 29–26
HC Lada Togliatti   55–55   Vipers Kristiansand 29–23 26–32
Nantes Loire Atlantique HB   52–49   DVSC-TVP 24–23 28–26

3. selejtezőkörSzerkesztés

A harmadik selejtezőkör mérkőzéseit 2016. november 12. és november 20. között rendezték. Itt kapcsolódnak be a Bajnokok ligája selejtezőjéből második és harmadik helyen kiesett csapatok.

1. csapat   Össz.   2. csapat   1. mérk.     2. mérk.  
Ankara Yenimahalle BSK   56–63   TuS Metzingen 33–27 23–36
Hypo Niederösterreich   49–61   Kuban Krasznodar 23–29 26–32
HC Lada Togliatti   57–48   Viborg HK 29–26 28–22
SERCODAK Dalfsen   49–62   Nantes Loire Atlantique HB 21–31 28–31
Team Tvis Holstebro   46–58   VfL Oldenburg 25–27 21–31
IUVENTA Michalovce   42–55   Alba Fehérvár KC 23–28 19–27
Randers HK   51–50   MKS Selgros Lublin 28–27 23–23
Indeco Conversano   46–72   NFH - Nykøbing Falster Håndboldklub 24–36 22–36
H.C. Dunarea Braila   48–58   Byasen Trondheim 25–24 23–34
HC Podravka Vegeta   36–47   SG BBM Bietigheim 16–23 20–24
Érd NK   60–47   Dunaújvárosi Kohász KA 29–22 31–25
Super Amara Bera Bera   39–48   Brest Bretagne Handball 20–25 19–23

CsoportkörSzerkesztés

A csoportkörbe a selejtezősorozat 12 győztese és a Bajnokok ligája csoportköréből kiesett négy csapat jut. A mérkőzéseket 2017. január 7. és 2017. február 12. között rendezték. A csoportokból az első két helyezett jut a nyolcaddöntőbe.

A csoportSzerkesztés

Csapat M Gy D V G+ G– Gk P
  Nantes Loire Atlantique HB 6 4 1 1 186 157 +29 9
  Randers HK 6 4 1 1 153 144 +9 9
  IK Sävehof 6 2 0 4 167 188 –21 4
  VfL Oldenburg 6 1 0 5 170 187 –17 2

B csoportSzerkesztés

Csapat M Gy D V G+ G– Gk P
  Kubany Krasznodar 6 5 0 1 173 148 +25 10
  Brest Bretagne Handball 6 3 2 1 150 127 +23 8
  Alba Fehérvár KC 6 2 2 2 159 156 +3 6
  HC Leipzig 6 0 0 6 134 185 –51 0

C csoportSzerkesztés

Csapat M Gy D V G+ G– Gk P
  Rosztov-Don 6 5 0 1 173 137 +36 10
  SG BBM Bietigheim 6 3 0 3 166 173 –7 6
  Érd NK 6 2 0 4 165 169 –4 4
  Byasen Trondheim 6 2 0 4 163 188 –25 4

D csoportSzerkesztés

Csapat M Gy D V G+ G– Gk P
  TuS Metzingen 6 3 1 2 176 153 +23 7
  NFH – Nykøbing Falster Håndboldklub 6 2 3 1 194 180 +14 7
  HC Lada Togliatti 6 3 0 3 165 164 +1 6
  Glassverket IF 6 1 2 3 137 175 –38 4

Egyenes kieséses szakaszSzerkesztés

Az egyenes kieséses szakaszba a csoportkörben első két helyen végzett nyolc csapat jut.

NegyeddöntőkSzerkesztés

1. csapat   Össz.   2. csapat   1. mérk.     2. mérk.  
Randers HK   50–52   NFH – Nykøbing Falster Håndboldklub 27–24 23–28
SG BBM Bietigheim   59–57   Kubany Krasznodar 33–26 26–31
Brest Bretagne Handball   40–54   Rosztov-Don 21–26 19–28
TuS Metzingen   58–51   Nantes Loire Atlantique HB 27–23 31–28
2017. március 4.
18:30
Brest Bretagne Handball   21–26   Rosztov-Don Brest Arena, Brest
Nézőszám: 4027
Játékvezetők: Baranowski, Lemanowicz (POL)
Pineau 6 (11–13) Vjahireva 8
   Jegyzőkönyv   
2017. március 11.
16:00 (18:00)
Rosztov-Don   28–19   Brest Bretagne Handball Palace of Sport "Rostov-Don", Rosztov-na-Donu
Nézőszám: 3200
Játékvezetők: Boricic, Markovic (SRB)
Barbosa, Manaharova 5 (13–8) Limal 4
   Jegyzőkönyv   

2017. március 4.
19:00
TuS Metzingen   27–23   Nantes Loire Atlantique HB Öschhalle, Metzingen
Nézőszám: 1050
Játékvezetők: Chaskis, Tsakonas (GRE)
Loerper 9 (16–12) négy játékos 4
   Jegyzőkönyv   
2017. március 12.
18:00
Nantes Loire Atlantique HB   28–31   TuS Metzingen Palais des Sports de Beaulieu, Nantes
Nézőszám: 3180
Játékvezetők: Kijauskaite, Zaliene (LTU)
Holta 6 (16–15) Szekerczés 10
   Jegyzőkönyv   

2017. március 5.
15:00
SG BBM Bietigheim   33–26   Kubany Krasznodar EgeTrans Arena, Bietigheim
Nézőszám: 1800
Játékvezetők: Cindric, Gonzurek (CRO)
S. Müller 8 (16–13) V. Zsilinszkajtye 5
   Jegyzőkönyv   
2017. március 12.
16:00 (18:00)
Kubany Krasznodar   31–26   SG BBM Bietigheim Olymp Sportkomplex, Krasznodar
Nézőszám: 1500
Játékvezetők: Metalari, Nikolovski (MKD)
V. Zsilinszkajtye 10 (15–13) Naidziniavicius 6
   Jegyzőkönyv   

2017. március 5.
19:30
Randers HK   27–24   NFH – Nykøbing Falster Håndboldklub Arena Randers, Randers
Nézőszám: 835
Játékvezetők: Bolic, Hurich (AUT)
Fisker 7 (15–14) Hagman 8
   Jegyzőkönyv   
2017. március 12.
19:30
NFH – Nykøbing Falster Håndboldklub   28–23   Randers HK Scandlines Arena, Nykøbing Falster
Nézőszám: 1452
Játékvezetők: Prastalo, Todorovic (BIH)
Hagman 10 (13–12) Heindahl 6
   Jegyzőkönyv   

ElődöntőkSzerkesztés

1. csapat   Össz.   2. csapat   1. mérk.     2. mérk.  
SG BBM Bietigheim   66–59   NFH – Nykøbing Falster Håndboldklub 38–27 28–32
TuS Metzingen   39–60   Rosztov-Don 18–29 21–31

DöntőSzerkesztés

1. csapat   Össz.   2. csapat   1. mérk.     2. mérk.  
SG BBM Bietigheim   46–53   Rosztov-Don 25–28 21–25

ForrásokSzerkesztés

JegyzetekSzerkesztés

  1. Now the women play like the men in the EHF cup, 2016. szeptember 8. [2016. november 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. szeptember 14.)